Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-6

449 Az Országgyűlés 6. ülése, 1971. december 20-án, hétfőn 450 költségek pedig 15—20 százalékkal alacsonyab­bak a hagyományos kivitelezéshez viszonyítva. Ugyanakkor ezek a funkciónak teljes mérték­ben megfelelnek, szépségben bírják a versenyt, minden szempontból korszerűek, még nemzet­közi érdeklődést is keltettek az építés módsze­rei. Hasonló jó példaként lehet említeni a Hun­garofruct vállalat budaörsi hűtőtárolóiának könnyű szerkezetekből hét hónap alatt történt megépítését, más, hasonló beruházások három-, három és fél éves időtartamával szemben. Ugyanilyen jellegű és sikeres volt a békéscsabai 1500 és a tuzséri 1000 vagonos hűtőtároló építése. Bár ezek az utóbbiak 10—15 százalékkal többe kerültek a hagyományos építésnél, de az építési időtartam két és fél, három évvel rövidebb volt és ez több hasznot hozott. Ezek a példák arra intenek mindenkit, hogy érdemes néha később kezdeni egy-egy beruhá­zást, ha korszerű, jó kivitelezéssel még mindig korábban lehet üzembe állítani, mint ha korán teszik ugyan az első kapavágást, de később lép üzembe az objektum. Igaz, hogy javítani kell a tervezők és a ki­vitelezők kapcsolatát, foglalkozni kell az anyagi érdekeltség egyik-másik elemének fejlesztésé­vel. Mégis, a jobb beruházási munka érdeké­ben az látszik legfontosabbnak, ha a beruházók tudják, hogy mit akarnak építtetni, mennyiből akarják megvalósítani a célt, ha a tervezőnek és a kivitelezőnek pontosabb megrendelést adnak, világosabb szerződést kötnek velük. Nem igaz, hogy a magyar tervezők csak drágán tudnak ter­vezni. Jellemző például, hogy pontos feladat­meghatározás alapján a luxus jellegű Intercon­tinental és a sokkal olcsóbb Volga-szálló terve ugyanannak a tervezőnek, Finta Józsefnek az alkotása, példás együttműködésben mind a be­ruházóval, mind Kovácsi László, illetve Királyi László belső tervezőkkel. A termelőmunka fejlesztése érdekében kü­lönösen fontos, hogy a minisztériumok és a vál­lalatok három feladatot magukra vállaljanak és erejükhöz képest előre vigyenek. Az első az le­gyen, hogy bátrabban nézzenek szembe a gaz­daságtalan termelés problémájával, határozot­tabban keressék a megoldást. A második az, hogy emeljék magasabb szintre az üzem- és munka­szervezést. A harmadik pedig, hogy jobban épít­senek az öntudatos munkásokra és azok munka­verseny mozgalmára. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban viszonylag hosszú láncolata van a termékeknek, gazdaságosság és korszerűség szempontjából. Az a jellemző, hogy a gazdasági vezetés nem fog­lalkozik a korszerűségi termékláncnak mind a két végével, csak az egyik végével. Az új ter­mékek növekvő számban és mennyiségben je­lennek meg, ez kibővíti a termékláncnak a kor­szerűbb végét, s ez persze a gazdaságosságot — javító hatású, viszont kevéssé foglalkoznak a korszerűtlen, a gazdaságtalan termelés csökken­tésével, esetleg megszüntetésével. A terméklánc gazdaságtalan vége túlságosan hosszú nálunk. Ami visszahúzó hatású az egész népgazdaságra. A gazdaságtalan termelés folytatása jelentős munkaerőt, anyagot és kapacitást köt le, s vég­eredményben elvonja az eszközöket a hatéko­nyabb, korszerűbb tevékenységek gyorsabb fej­lesztésétől. Igaz, hogy a veszteséges termelés fő oka a nemzetközi technikai forradalom, amely bizony el-elszáguld bizonyos termékeink felett, viszont ezek egy részének fenntartása rövidebb-hosz­szabb ideig esetleg társadalmi érdek, akár hon­védelmi célból, akár államközi szerződések tel­jesítése érdekében, s akkor is, ha széles rétegek fogyasztásában pótolhatatlan termékekről van szó. De ez csak egy részt tesz ki, nagy hányadot jelent az olyan gazdaságtalan termelés, amely­nek végső kárvallottja az egész társadalom és nem igazi tartós haszonélvezője az adott terme­lőüzem sem. Éppen ezért nagyon szükséges, hogy a kormány magasabb mércét állítson a vál­lalatokkal szemben a veszteségesség visszaszo­rításában. Nagy erőt kell fordítanunk az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére. Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a fő ellenség a gazda­ságban nem az emberi rosszindulat, a társadal­mi célokkal való szembenállás, hanem az idegen­kedés az újtól, a szakszerűtlenség, vagy éppen a vezető gárda tagjai szakismeretének és tájéko­zottságának rendkívül különböző foka. A munka- és üzemszervezés korszerűsítése olyan feladat, amelynek révén továbbvihetjük az üzemek falai közé a gazdasági reformnak a mun­ka ésszerűsítésére vonatkozó elveit. Ezt az ügyet most ki kell emelni a mindennapi megszokott­ságból, politikailag is ösztönözni és segíteni kell, hogy nagyobb lendületet kapjon. A követ­kező két-három évben azért is külön figyelmet kell fordítani erre, mert a népgazdaság széles területein szervezésbeli elmaradás tapasztalha­tó. E tekintetben nagyok a belső tartalékok, és nagyon sok tanulnivaló akad a külföld legjobb vállalatainak példájából minden szakmában, ha szembesítik a technológiákat, a piaci kapcsoló­dások rendjét, meg a szervezésbeli megoldá­sokat. A munka- és üzemszervezés gyengeségével függ össze, hogy sok vállalatnál a munkaidő­alap kihasználása kedvezőtlen, a veszteségidő jelentős, a termelési folyamat láncszemei idő­veszteséggel kapcsolódnak össze, a gépek kihasz­náltsága alacsony, a korszerű termelőberende­zések esetében hiányzik a többműszakos üze­meltetés. Mostani helyzetünkben különöskép­pen fontos, hogy beruházások helyett a terme­lőberendezések jobb kihasználásával, az üzem­és munkaszervezés korszerűsítésével teremtsük meg a termelés növelésének feltételeit. Gazdaságpolitikai céljaink elérésében na­gyobb szerepet kell kapnia a szocialista munka­verseny mozgalomnak. Szükséges, hogy a szo­cialista munkaverseny mozgalmat megújítsuk, teljesebben hasznosítsuk a munkásság legjobb­jainak tettrekészségét és lendületét. A megújítás és továbbfejlesztés két irány­ban szükséges. Az egyik irány az, hogy az eddigi túlzottan mennyiségi céloktól a versenvmozgal­mat olyan célok felé fordítsuk, amelyek a gaz­daság intenzív fejlesztését segítik. Ez csak a gaz­dasági vezetés és a szakszervezetek gondos együttműködésével oldható meg. A másik irány

Next

/
Thumbnails
Contents