Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

309 Az Országgyűlés 5. ülése 1971. szeptember 23-án, csütörtökön 310 ra. A törvény ezek kiküszöbölésében és más, eddig még rendezetlen problémáink megoldásában is segítségünkre lesz, felerősíti felelősségérzetünket, meghatványozza erőfeszítéseinket az ifjúság helyzetének, élet- és munkakörülményeinek javításában. Éppen az ifjúságért érzett tárdalmi felelősség fokozott felkeltése, a nevelőmunka javítását szolgáló tennivalók hosszú távra szóló kijelölése szempontjából van kiemelkedő jelentősége a párt Központi Bizottsága 1970. februári, az ifjúságpolitika időszerű kérdéseivel foglalkozó, és az ifjúsági törvény megalkotását is kezdeményező állásfoglalásának. Másfél évvel e határozat megszületése után megállapíthatjuk, hogy mind a szemléletben, mind a gyakorlati munkában figyelemre méltó javulás következett be. A társadalmi szervezetek — a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront —, az állami szervek — köztük a vállalatok és intézmények felett felügyeletet gyakorló minisztériumok és országos főhatóságok, megyei tanácsok többsége sorra napirendre tűzte az ifjúsággal kapcsolatos tevékenysége elemzését, terveket dolgozott ki és hozzálátott azok végrehajtásához. A párt útmutatása adott alapot az ifjúsági törvényjavaslat elkészítéséhez is. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat alkotói mindenekelőtt azt kívánták a törvényben kifejezésre juttatni, hogy az ifjúság a társadalom része: alapvető céljai és érdekei azonosak szocializmust építő társadalmunk céljaival, érdekeivel. Az ifjúság számarányát is tekintve — a társadalom jelentős része. Hazánk minden második állampolgára 30 éven aluli vagy éppen betöltötte 30. életévét. Oktatási intézményeink nappali tagozatain másfélmillió diák tanul; az egymilliót is meghaladja a termelőmunkát végző munkás- és parasztfiatalok száma. Az elmúlt években az ifjúság lett a szakmunkás-utánpótlás fő forrása, az általános iskolát végzett fiataloknak több mint 50 százaléka választja a szakmunkás pályát. E számok nemcsak azt bizonyítják, hogy társadalmunk egészében is fiatal, hanem egyben arra is figyelmeztetnek, hogy egyetlen társadalmi, politikai vagy gazdasági kérdésről sem lehet úgy szólni, hogy közvetve vagy közvetlenül ne érintenénk az ifjúságot. Ugyanakkor az ifjú nemzedéknek, mint sajátos korcsoportnak, sajátos érdekei és szükségletei is vannak. A törvény a jogok és kötelezettségek összehangolt rendezésével segíteni kívánja az ifjúság szocialista nevelését, a társadalom és benne az ifjúság felelősségérzetének növelését. Amire a javaslat az ifjúságnak jogot ad, annak megvalósítását valamely szerv kötelességévé is teszi. Szándékainknak ugyanakkor határt szabnak reális lehetőségeink. Tervezett intézkedéseinknél figyelemmel kell lennünk népgazdaságunk teherbíró képességére. A jogokat és kötelességeket nem utolsósorban azért kapcsolja szoros egységbe a törvényjavaslat, mert — elutasítva az üres ígérgetést, az indokolatlan várakozást és követelődzést — azt kívánja tudatosítani, hogy az igények minél teljesebb kielégíté14« sének, a problémák maradéktalan megoldásának a kötelességvállalása, a szocialista fejlődés előmozdítása a legfőbb záloga. Tisztelt Országgyűlés! Ezek után engedjék meg, hogy a törvényjavaslatban érintett kérdések közül néhányról külön is szóljak, így elsőként a fiatalok tanulásáról, képességeik fejlesztéséről. Abban a mértékben, ahogyan gyorsul a tudomány és a technika fejlődése, ahogyan előrehaladunk a szocialista építőmunkában, egyre nagyobb tudásra, folyamatos tanulásra, felkészülésre van szükség. A tudás az egyén gazdagodását és a társadalom gyorsabb fejlődését, nagy társadalmi céljaink valóra- váltását egyaránt szolgálja. A tanulás, a szakképzés elválaszthatatlan tehát a neveléstől. Az ismereték csak akkor érik el céljaikat, ha a szocializmus ügyével, a szocialista haza iránti odaadással párosulnak. Olyan ifjúságra van szükségünk, amely képes a nagy célok érdekében a nehézségek öntudatos és állhatatos vállalására. A munkára való felkészülés, a tanulás is nehéz feladat, amit könnyíteni kell is, meg lehet is, de nyíltan meg kell mondani, hogy a tanulás, a több tudás megszerzése mindig erőfeszítést, kemény kitartást igényelt, s azt fog jelenteni a jövőben is. Ismétlem, könnyíteni lehet, de könnyűvé, szórakozássá változtatni nem lehet. Nem helyes e tekintetben sem az illúziókeltés, még ha az ifjúság szeretetéből és a ténylegesen meglevő jelentős problémák megoldása iránti jószándékból is ered. A jól végzett munka a legjobb nevelési tényező. A munkában való helytállás, az eredményekkel való bizonyítás az alapja a kiemelkedésnek, a különböző vezető helyekre történő kiválasztásnak. Megkérdezték tőlem a törvényjavaslat egyik vitájában, miért nem szerepel a tervezetben, hogy a fiataloknak bizonyos előírandó arányban kell helyet kapniuk a vezetésben. Most is csak azt mondhatom, hogy ezt nem lehet jogszabályai előírni. Csak egyet lehet tenni: egyforma lehetőségeket adni a munka jó elvégzésére, segíteni az arra érdemes fiatalokat, hogy munkájukkal, eredményeikkel, emberi és politikai magatartásukkal alkalmassá váljanak képzettségüknek és tehetségüknek megfelelő vezető állás betöltésére. De ezt a segítséget megadni kötelességünk, sőt bizalom is szükséges hozzá. Gyakori téma ma a pedagógiában, de a társadalomban általában is, a tehetség és a képességek. Sok oka van annak, hogy e fogalmak előtérbe kerültek és előtérben is fognak maradni. Van velük kapcsolatban tisztázni való is, tennivaló is bőven. Világos például, hogy a tehetség fogalmát differenciáltabban kell értelmeznünk, mint eddig és jelenleg szokásos, mert az bizonyos, hogy az intellektuális, sőt emlékezésbeli képességekre való szűkítése tarthatatlan. A legtöbb emberben megvan a lehetősége annak, hogy hasznosat, sőt nagyot alkosson, valami nagy dolgot vigyen végbe, ha képességei irányában tud mozogni és fejlődni. De a képességek sokfélék, és ha az ifjú saját adottságaitól, képességeitől eltérő irányba indul, vagy különösen, ha erre kényszerítik, ak-