Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-4

283 Az Országgyűlés 4. ülése 1971. szeptember 22-én, szerdán 284 Napjainkban számos bíráló megnyilvánulás történik a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységéről. Erről Vass elvtárs már szólt előttem. Ezek egy része jogos, megalapozott, más részük pedig szubjektív véleményeket tartalmaz és gyakran eltúlzott. A gyenge termőhelyi adottságú termelőszövetkezetek létszükségletből fakadó kényszer alapján kénytelenek kiegészítő tevékenységgel foglalkozni. Ez jellemző Veszprém megye termelőszövetkezeteire nagy általánosságban. Emiatt gyakran elő áll az a helyzet, hogy a termelési érték nagyobb része ered ilyen tevékenységből még akkor is, ha az adott termelőszövetkezet ipari jellegű tevékenységét helyi anyagok feltárásával vagy felhasználásával végzi. Ez helytelen megítélésre vezet. Éppen ezért az ilyen tevékenységeknél szükséges volna figyelembe venni a felhasznált anyagok helyi jellegét. Arról van szó, hogy például a kő, kavics, homok kitermelésével és felhasználásával, valamint fafeldolgozással és ezekhez hasonló egyéb helyi anyagok kitermelésével és feldolgozásával kapcsolatos tevékenységet az alaptevékenység körébe kellene sorolni még akkor is, ha ezek a tevékenységek ténylegesen ipari jelleget öltenek. Kérésem, hogy az ágazati törvény az alaptevékenységet ennek megfelelően írja körül, vagyis ennek körét a következőképpen határozza meg. Mivel tudomásom van arról, hogy bizonyos elbírálás történik a tevékenység során, sőt még névváltozás is lesz, hogy ipari, mezőgazdasági vagy mezőgazdasági ipari tsz, ennek érdekében kérem, hogy az ágazati törvény határozza meg az alaptevékenység körét és ezek ebbe számítsanak bele. Természetesen más a helyzet olyan esetben, amikor ipari bérmunkáról vagy más ipari eredetű anyag feldolgozásáról van szó. A javaslat alapelveinek megfelelően azonban az ilyen jellegű tevékenység indokolt korlátozását nem az engedélyezési rendszer bevezetése útján, hanem a pénzügyi szabályozórendszerrel kell, és fogják is megoldani. Az előzőkben elhangzottak alátámasztásául legyen szabad elmondanom, hogy Veszprém megyében a termelőszövetkezetek tevékenységében a jelenlegi felfogás szerinti ipari jellegű tevékenység és szolgáltatás értéke 1970-ben mintegy 740 millió forint összeget tett ki. Ez az összes termelési érték 27 százaléka. Ebből az ipari tevékenység, az élelmiszeripari, bányászati, bérfuvarozási tevékenység és a saját kivitelezésű beruházások értéke 455 millió forint összeget tesz ki. Ha ezt mint olyan tevékenységet vesszük figye-, lembe, amely saját területről származó alapanyagra, időszakos szabad kapacitásra épült és a beruházás saját szükségleteit valósította meg, akkor a fennmaradó valóban ipari tevékenység csak mintegy 286 millió forint, az összes termelési érték 10 százaléka. A törvényjavaslat a szövetkezeti tagsági viszony szabályozásával kapcsolatban is előre lép, amikor figyelembe veszi a jelenlegi fejlődés eredményeit. Általános szabályként rögzíti, hogy a tagsági viszony keletkezéséhez és megszűnéséhez a vezetőség határozata szükséges. Egyben azt is lehetővé teszi, hogy mind a tag, mind a szövetkezet oldaláról a tagsági viszony létrejötte, vagy megszűnése önkéntes elhatározás alapján történjék. Ezzel teljes egészében érvényesíti a javaslat az önkéntesség és a nyitott tagság elvét. Ettől a megoldástól a termelőszövetkezetek azt várják, hogy létrejön egy olyan egészséges munkaerő-kiegyenlítődés és mozgás, amely megfelel mind az eltartott népesség, mind pedig a munkaerő-foglalkoztatottság követelményeinek. A javaslat azonban ennek csak a lehetőségét teremti meg. Ahhoz, hogy a termelőszövetkezetben jelenleg dolgozók teljes mértékben tagokká váljanak, különösen a társadalombiztosítás terén kell egyenlő feltételeket kialakítani. Erről már korábban, előttem szó esett. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis nemcsak az alkalmazottak oldaláról mutatkozik ellenállás a tagként való belépéssel szemben, hanem a termelőszövetkezetek sincsenek érdekeltté téve, hogy a belépéseket szorgalmazzák. Ez helyenként változó. Kiszámították ugyanis, hogy az alkalmazottak foglalkoztatása a termelőszövetkezetben társadalombiztosítási szempontból és a tagoknak járó juttatásokat figyelembe véve, kevesebbe kerül, mint a tagoké. Amíg ez a helyzet fennáll, legalábbis nagyon hosszú ideig nem várható, hogy az alkalmazottak tömegesen termelőszövetkezeti tagokká váljanak. Ezzel összefüggésben kell kiemelnem a javaslat 7. szakaszának azt a rendelkezését, hogy a munkában töltött idő alapján járó jogok szempontjából a szövetkezeti tagként és a munkaviszonyban végzett munka egy tekintet alá esik, és ez nagyon fontos kérdés. Ez rendkívül fontos alapelv, amelyet a megfelelő jogszabályokban következetesen érvényre is kell juttatni. Különösen meg kell ezt tenni a tagok és az alkalmazottak munkaügyi helyzetét és társadalombiztosítási jogállását rendező jogszabályokban. A törvényjavaslat 40. §-a (2) bekezdésében rendkívül fontos új és eddig törvényben ki nem mondott elvet határoz meg, amikor rögzíti, hogy a tag saját vagyonával és munkadíjával nem felel a szövetkezet tartozásaiért. Különösen a munkadíjnak a felelősség alól való kivonása jelent nagy előrelépést, mert ezzel az állam elismerte és meghatározta a végzett munkáért való ellenérték kifizetését, illetőleg az ehhez való jogosultságot. Nagyon lényeges, hogy az ágazati és a végrehajtási jogszabályokban ezt az elvet társadalmilag indokolt arányban és mértékben határozzák meg. Az elmúlt évek során megjelent különböző kormányhatározatok, amelyek a mezőgazdasági ágazat jövedelemszabályozásával foglalkoztak, már kimondták és elismerték a munkadíj garantálhatóságának pénzügyileg elismert mértékét az előző két év átlagában számított részesedési alap 80 százalékában. A munkadíjak ilyen mértékű elismerése is nagyban elősegítette termelőszövetkezeteinkben a munkához való jobb hozzáállást és a tagok aktívabb részvételét a munkában. Lehetővé tette, hogy termelőszövetkezeteink a hagyományos munkadíjazási formáról a korszerűbb és célszerűbb készpénzfizetés rendszerére térjenek át mind nagyobb számban. A garantálhatóság elismerése és a készpénzdíjazás rendszerének mind több helyen történő