Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-4

245 Az Országgyűlés 4. ülése 1971. szeptember 22-én, szerdán 246 szocialista szövetkezeti mozgalom alapelveit. Az alapelvekkel egy sorban említem meg a szövetkezeti tulajdon egyenrangúságáról, a gazdálkodás önállóságáról, a gazdasági tevékenység egyenlő feltételeiről szóló rendelkezéseket, és nem utolsósorban a szövetkezetekkel kapcsolatos állami tevékenység szilárd elvi alapokon nyugvó szabályozását. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni azokról a rendelkezésekről is, amelyek nemcsak a szövetkezeti mozgalom, hanem egyúttal szocialista államunk mély demokratizmusát tanúsítják. Az állam és a szövetkezetek viszonyának szabályozása, a tagsági jogok bővülése, a szövetkezetek önkormányzatának növekedése, a szövetkezeti érdekképviseleti szervek működésének, feladatának szabályozása megfelelően példázza azt, hogy elvi alapokon nyugvó politikával, megfontolt és következetes szabályozással a három érdeket — az állam, a szövetkezet és a szövetkezeti tag érdekét — össze lehet egyeztetni, és csakis a szocialista rendszerben lehet valóra váltani. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat előterjesztését több éves munka, az állami és szövetkezeti élet különböző szintjein folytatott széles körű vita előzte meg. Ennek során minden szakaszt, sőt minden mondatot többszörösen, alaposan fontolóra vettek. A gyakorlati életből vett tapasztalatok alapján azonban néhány kérdést mégis további megfontolásra javaslok. A törvényjavaslat első fejezete 20. §-a (2) bekezdésének c) pontja a magasabb vezetői munkakört betöltő dolgozók díjazásának megállapítását a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utalja. Magam is termelőszövetkezeti elnök vagyok, teljes mértékben egyetértek azzal a jelenleg is érvényben levő szabállyal, hogy az elnök díjazásáról a tagok döntenek. Azt is helyesnek tartom, ha a közgyűlés határozza meg a magasabb vezető állású dolgozók díjazásának rendszerét, de a díjazás közgyűlési szinten történő konkrét, összegszerű megállapítása a szakvezetők tekintetében — az óhatatlanul bekövetkező személyi változások miatt — nehézséget okozhat. Elegendőnek tartanám tehát ha a közgyűlés csupán az elnök munkadíját állapítaná meg, a szakvezetőnek meghatározott fizetési összeget állapítana meg, amit a választott vezetőség évközben értékelne, és azután az év végén a közgyűlésnek a meghatározott fizetési összegen belül a változást az elnök bejelentené. Ezt javaslatként mondottam. A szövetkezeti tulajdon tárgyainak körét a javaslat 35. §-a határozza meg. Eszerint szövetkezeti tulajdonban lehetnek mindazok a termelőeszközök és más vagyontárgyak, amelyeket törvény, vagy törvényerejű rendelet nem utal az állami tulajdon kizárólagos tárgyai körébe. Ez a megfogalmazás azért okoz gondot, mert az alkotmány és a Polgári Törvénykönyv még egy korábbi fejlődési szakaszt tükröz, és olyan vagyontárgyakat is az állami tulajdon kizárólagos tárgyai közé sorol, amelyekre nézve a szövetkezeti tulajdonszerzés lehetősége ma már tisztázottnak tekinthető. Gondolok itt elsősorban a kavicsra, kőbányára, homokra, erdőkre és nem utolsósorban a mezőgazdasági, az ipari szövetkezetek által használt alapvető munkaeszközökre. Itt javasolnám, hogy az ágazati törvény mondja ki, hogy ezek a termelőszövetkezetek tulajdonában is lehetnek. A törvényjavaslat 42. §-a rendelkezik a szövetkezetek képviseletéről és az eddigi gyakorlatnak megfelelően kimondja azt, hogy az írásbeli kötelezettség vállaláshoz az elnök vagy két képviseletre jogosult személy aláírása szükséges. A pénzügyi kötelezettségvállalásról azonban nincs külön rendelkezés. Ezzel szemben a pénzügyi kötelezettségvállalást a termelőszövetkezeti törvény, de maga a Polgári Törvénykönyv is szabályozza és előírja a főkönyvelői ellenjegyzés szükségességét. Erre a rendelkezésre véleményem szerint a pénzügyi fegyelem és a főkönyvelői felelősség szempontjából továbbra is szükség van. Feltehetően a javaslat a főkönyvelői ellenjegyzés intézményét nem is akarja megszüntetni. Ha pedig ez így van, akkor a szabályt — mint alapvetően fontos garanciális jellegű rendelkezést — helyes lenne a szövetkezeti törvényben is megismételni, illetve a Polgári Törvénykönyvből ebbe a törvénybe áthozni. Itt javaslom, hogy a 42. § új (4) bekezdése a következő legyen: a szövetkezet bankszámlájáról való rendelkezéshez két jogosult személy aláírása legyen szükséges. A szövetkezetben egyaránt dolgoznak tagok és alkalmazottak is. A munkavégzéssel kapcsolatos szabályok azonban sokszor eltérnek egymástól. Ezt tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk, hiszen az alapul szolgáló életviszonyok, vagyis a tagsági viszony és a munkaviáEony is különbözik egymástól. Ilyen különbségeket találunk az anyagi felelősség rendszerében is. A termelőszövetkezeti törvény például a gondatlanul kárt okozó taggal szemben a munkajogi kérdésekben kártérítésre kötelez. Ezt természetesnek is tartom, hiszen a tagsági viszony a munkaviszonynál szorosabb kapcsolat, és így a felelősségnek is fokozottabbnak kell lennie. A javaslatból úgy tűnik ki, hogy a szándékos károkozónál ez a helyzet megfordul. A Munka Törvénykönyve az ilyen alkalmazottat a teljes kárért teszi felelőssé. Ugyanilyen cselekmény esetén a termelőszövetkezeti törvény jelenleg a tényleges kárért, a javaslat pedig a tényleges vagyoncsökkenésért való felelősséget írja elő. Nyilvánvaló, hogy komoly érvek szólnak az új felelősségmérce, a tényleges vagyoncsökkenés fogalmának bevezetése mellett. Ezeket az érveket én nem ismerem, ezért csupán egy megjegyzésre szorítkozom: aggályosnak tartanám, ha a szándékosan kárt okozó tag az alkalmazottnál enyhébb elbírálásban részesülne. v Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom végére hagytam azt a legnehezebb kérdést, amelyet a szövetkezeti törvény kapcsán kívánok megemlíteni. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok a nyugdíj és egyéb társadalombiztosítási szolgáltatások szempontjából a munkaviszonyban álló dolgozókkal szemben hátrányosabb helyzetben vannak.