Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-4

241 Az Országgyűlés 4. ülése 1971. szeptember 22-én, szerdán 242 ti helyzetbe kerüljön. A szövetségek a rendelkezésükre álló anyagi erőket ilyen célzattal a jövőben sem szabad hogy felhasználják. « Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot jónak tartom, azzal egyetértek, elfogadom és a magam részéről örömmel megszavazom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Kovács Sándor képviselőtársunk Pest megyéből. KOVÁCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! A szövetkezeti törvény megalkotása a szövetkezeti mozgalmunknak egy nagyon fontos állomása. Imponáló az a fejlődés, amit a szövetkezeti mozgalom elért és amelynek országos számadatait ismerjük és ma is hallottuk. Dr. Korom elvtárs említette, hogy az állam nem lehet közömbös a szövetkezetek fejlődésével kapcsolatban. Nos, nem is volt a múltban sem közömbös, ez a fejlődés csak a szocialista kereteken belül volt lehetséges és csak a szocialista állam állandó intenzív támogatásával következhetett be. A szövetkezetek ma a gazdasági és társadalmi élet majd minden területén fontos szerepet töltenek be, s ez még inkább így van egy olyan vidéki városban, Nagykőrösön, amelynek képviselője vagyok. Több ezren dolgoznak a mezőgazdasági, ipari szövetkezetekben és még többen tagjai a többi szövetkezeti ágazatnak. A konzervipar, amelynek dolgozója vagyok, számtalan módon működik együtt a különböző szövetkezetekkel. Nyersanyagának többségét tőlük vagy rajtuk keresztül kapja, értékesítésének többségét exportra, belföldre rajtuk keresztül értékesíti. Még a műszaki fejlesztés, a beruházás tekintetében is számos segítséget tudnak nyújtani az ipari szövetkezetek. A gazdaság sok fontos területén ma már kizárólagosan vagy többségükben szövetkezeti vállalatok működnek. így tehát véleményem szerint a szövetkezetek szerepét, jelentőségét a társadalom és a gazdaság egész területén lebecsülni nem lehet, de túlbecsülni sem. Tisztelt Országgyűlés! Az a politikai döntés, amelyet megfelelő előkészületek után a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa hozott és amely a szövetkezeti és állami tulajdon egyenrangúságát húzta alá, szükségessé tette, hogy ennek államigazgatási és gazdasági megvalósítása érdekében általános törvény szabályozza a további teendőket. Az a jogi deklarálás, amely kimondja, hogy a szövetkezet nem átmeneti és alacsonyabbrendű forma, nem ideiglenes útitárs, hanem a szocialista társadalom felépítésének egyenrangú részese, azt is szükségessé teszi, hogy a két szocialista tulajdonforma zavartalan együttműködését az egész társadalom érdekében biztosítani kell. A szövetkezeti törvény megalkotását fontos állomásnak nevezhetem, mert nyilvánvalóan a két szocialista szektor együttműködésének biztosítása érdekében még sok teendő vár ránk. Ma még vannak súrlódási felületek. Természetesen tudom, hogy bizonyos ellentmondások mindig is megmaradnak, sőt fejlődésünk érdekében szük• ségesek is. Ilyen értelemben például bizonyos ellentmondásokat szül a gazdálkodó vállalatok önelszámolási rendszere, a vállalati, illetve csoportérdekek ütköztetése. Én nem ilyen súrlódásokra gondolok, amikor azok korlátozását, illetve lehetőség szerinti megszüntetését tartom szükségesnek. A szövetkezeti vállalatok oldaláról jogos igénynek kell tekinteni például az egyenlő elbánást az anyagellátás és értékesítés, a hitelgazdálkodás területén és különösen a már említett társadalmi gondoskodás területén, és azonos fejlődési lehetőségek biztosítása tekintetében. Az állami vállalatok oldaláról viszont jogos az az igény, hogy a spekulációs, az össztársadalmi érdekekkel ellentétes tevékenység ne kapjon életteret a szövetkezetek kereteiben, hogy a szövetkezetek tevékenységüket az egész ország fejlődése szempontjából kívánatos területeken és módon fejlesszék. Nyilván jogos az a kívánság is, hogy a szocialista jövedelemelosztás alapelvei egyértelműen érvényesüljenek az állami vállalatok és a szövetkezetek területén. Irreális jövedelmek ne zavarják a gazdálkodást, ne idézzenek elő szükségtelen és káros munkaerőmozgást és ne okozzanak az ágazatok között feszültségeket. Egyébként ezek a káros hatások nemcsak a szövetkezetek és az állami -vállalatok között jelentkeznek, hanem a szövetkezetek között is, sőt sok esetben a szövetkezeten belül is. Míg a szövetkezetek túlnyomó többségét e tekintetben semmiféle kritika nem érheti, józan, megfontolt jövedelemelosztást folytatnak, addig egyes szövetkezetek gyakorlata állandó témává teszi ezt a problémát és nem kívánatos általánosításokra is vezet. Ilyenkor az értelem helyett egyes esetekben már az érzelem veszi át a vitában a szót, és elhangzanak megalapozatlan vélemények. Például, hogy a kiugró jövedelmek azért szükségesek, mert rosszabbak az adott és a vita-, tott szövetkezeteken belül a munkakörülmények és hosszabb a munkaidő. Ez az érvelés tarthatatlan, különösen hosszabb távon. Szocialista társadalmunkban minden dolgozó ember élete, egész-, sége, munkakörülményei egyforma támogatást igényelnek, az egészséget és az életet nem lehet forintokra átszámítani, és a munkaidő csökkentés országos folyamatában nemcsak az állami vállalatok területén kell harcolni a túlórák és a hosszabb munkaidő ellen, hanem az egész társadalom területén. Tisztelt Országgyűlés! A két szocialista tulajdonforma egymást sok tekintetben ésszerűen kiegészíti. Éppen a szövetkezeti forma erénye az, hogy vannak területek, ahol jobban szolgálja az össztársadalmi célok megvalósítását a szövetkezeti forma. Az egész ország érdeke az, hogy ennek megfelelő munkamegosztás és kooperáció alakuljon ki a két szektor között. Gazdasági szabályozó rendszerünknek ezt a szükségletet figyelembe véve kell haladnia és a termelékenység gyors növekedése érdekében kell a gazdasági egységek döntését befolyásolnia. És itt a termelékenységet nem vállalati szinten, hanem országos méretekben kell megítélni, mert bekövetkezett már az a furcsa helyzet, hogy egy gazdasági ágazat területén minden szektor növelte a munka termelékeny-