Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

195 Az Országgyűlés 1, ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 196 szere a vállalatokat már eddig is erre szorította, reagálásuk ezekre a követelményekre alapjában természetes volt. Tapasztalható azonban az, hogy egyes vállalatok terveikben tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér. Ennek hátrányos következményeként folyamatos gazdálkodásukban és fejlesztési tevékenységükben gyakran kerülnek bizonytalan pénzügyi helyzetbe, eladósodnak, hitelképtelenekké válnak. Az erőn felüli kötelezettségek vállalása a termelésben és a forgalomban zavarokat, többletköltségeket, a beruházások kivitelezésében késedelmet okozhat a szállítóknál és a megrendelőknél egyaránt. A felvett hiteleket akkor is vissza kell fizetniük, ha a gazdasági környezet, a piaci viszonyok a vártnál kedvezőtlenebbül alakulnak. Ezért kell a vállalatoknak messzemenő körültekintéssel és megfelelő tartalékokkal gazdálkodniuk. A hitelpolitika és a pénzügyi ellenőrzés eszközeit fokozottabban kívánjuk felhasználni arra, hogy a vállalatok csak pénzügyi lehetőségeikkel összhangban álló elképzeléseket valósítsanak meg, vagyis olyan vállalkozásba kezdjenek, amelynek fedezete ténylegesen, vagy reális gazdasági kalkuláció alapján rendelkezésükre áll. A hatékonyság növelésének forrása a népgazdaság ágazati szerkezetének javítása csakúgy, mint a termékszerkezet és a választék korszerűsítése. A népgazdaság ágazati szerkezetének módosításában a központilag elhatározott fejlesztéseknek van meghatározó szerepük. A termékszerkezet folyamatos átalakítása azonban főleg a vállalatok gazdálkodásán és önálló fejlesztési tevékenységén múlik. A technikai haladás rohamos üteme, és viszonylag magas eszközigénye erős szelekciót követel. Csak olyan fejlesztési elgondolásoknak szabad teret adni, amelyek gondos előkészítéssel hozott döntések alapján a gazdaságosságot valóban és érdemlegesen javítják. Nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is tudomásul kell venni, hogy az előrehaladás egyes vállalatoknál, termékcsoportoknál visszafejlődést, avagy csak korlátozott növekedést indokol. Ennek tervszerűen és társadalompolitikai követelményeink figyelembevételével kell azonban történnie. A termelési szerkezet átalakulását elősegítheti a vállalatok közötti nagyobb gazdasági verseny, ezért a jövőben arra törekszünk, hogy az állami preferenciák nyújtásával ezt ne korlátozzuk, hanem egészséges kialakulását ösztönözzük. A vállalatok saját fejlesztési forrásait a hitelforrások egészítik ki. A hitelek növelésére csak a hitelforrások bővülésével arányosan kerülhet sor, ez régi igazság. A hitelpolitika rugalmasságát nem szabad tehát pusztán azon megítélni, hogy valamely vállalat kap-e hitelt vagy sem. A túlzott hitelkibocsátással is felélhetjük a jövőt, ezért a hitelpolitikának ugyanolyan mértékben kell tervszerűnek lennie, mint amilyen mértékben rugalmasnak. A vállalatoknak tehát olyan hitelpolitikával kell számolniuk, amely nagymértékben szelektív, és elsősorban a népgazdasági tervben kijelölt progresszív, az átlagosnál gyorsabb fejlődésre képes vállalatokat részesíti előnyben. Bankrendszerünket alkalmassá tesszük a megnövekedett feladatok ellátására, hogy aktívabb lehessen a hitelrendszer, a vállalatoknak és a tanácsoknak a pénzintézetekkel való kapcsolatai pedig egyszerűsödjenek. A gazdaságtalan, vagy kevésbé hatékony tevékenységek visszaszorítása a támogatások fokozatos szűkítésével válik lehetségessé. Az állam ugyanis nem képes arra, a társadalmi haladás érdekében pedig nem is tehetjük meg, hogy egyes vállalatok dolgozó közösségének helyzetét úgy biztosítsuk, hogy a gazdaságtalan tevékenység tartós támogatásban részesüljön. Különösen időszerű ez a feldolgozó ipar, a könnyűipar, a gépipar egyes területein. Erre egyebek között azért is szükség van, mert a gyorsan fejlődő, hatékonyan működő vállalatok munkaerő-szükségleteiket nem tudják kielégíteni, mivel a kevésbé hatékony vállalatok kötik le a munkaerő egy részét. A munkaerőhiány ugyanakkor számos területen csak látszólagos, de elég ahhoz, hogy rontsa a munkafegyelmet és a gazdasági morált. A kormányprogram hangsúlyozta; a negyedik ötéves tervben számításba vett gazdasági növekedés és az életszínvonal emelése föltételezi, hogy a munka termelékenységének gyors ütemű növekedése tartós maradjon. Ez nagymértékben attól is függ, hogy a vállalatok hogyan élnek az érdekeltségi rendszer lehetőségeivel. Az 1970. évi tapasztalatok e tekintetben nem egyérteműen kedvezőek. Néhány vállalat képződő részesedési alapjához mérten túlzott mértékű bérfejlesztést valósított meg és ezért csak korlátozott lehetősége maradt az év végi részesedésre. Ez az egyes vállalatok között feszültségeket okozott. Nem hat kedvezően a termelékenység emelkedésére az sem, hogy sok helyütt a személyi jövedelmeknek ez a munka minősége szerinti differenciálása még mindig nem fejezi ki a valóságos egyéni teljesítményeket. Nem becsülhetők le a jobb készletgazdálkodással feltárható tartalékok sem. A hosszú rendelési és teljesítési határidők és a szállítások kedvezőtlen és túl óvatos ütemezése egyik oka a vállalati készletek felhalmozódásának. Szükséges, hogy a vállalatok érdekeik kölcsönös egyeztetésével mind szélesebb körben olyan szerződéseket kössenek, melyek csökkenő készletigényesség mellett is biztosítják a folyamatos termelést és az exportkötelezettségek teljesítését. A készletgazdálkodás javításával felszabaduló források egyben a fejlesztési lehetőséget is kiszélesíthetik. A nyereség növelésének útja a gazdaságos termékszerkezet kialakítása, a munkaerő ésszerű felhasználása és a jobb készletgazdálkodás mellett a költségek csökkentése. Ez a lehetőség az utóbbi időben nem kapott kellő figyelmet. A bizottsági vitában is elhangzott, hogy az önköltségcsökkentés kategóriáját újra fel kellene fedezni. Valóban, gyakori még a laza költséggazdálkodás, sok helyütt indokolatlanul magasak a rezsiköltségek. Nem az összegszerűség miatt kell megemlíteni a túlzott reprezentációt, a felesleges utazgatások költségeit, amelyeket az egészséges közvélemény joggal kifogásol. A pénzügyi ellenőrzésnek az új feladatokhoz igazodó átszervezésével, a revíziók szigorításával támogatni fogjuk az észszerűbb költséggazdálkodást. Ez olyan terület,