Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1821 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1822 forint azonban alatta maradt az igényeknek, annál is inkább, mert a már folyamatban levő beruházások hitelszükséglete a rendelkezésre álló hitellehetőségek 60 százalékát igénybe vette. Az új célokra igényelt hiteleknél tehát erős szelekciót kellett érvényesíteni, ennek következtében a folyósított hitelek nagy része viszonylag a kevés építési igénnyel járó gépbeszerzést szolgáló középlejáratú hitel volt. i' A bankok a hosszúlejáratú hitelkérelmeket versenyeztették a beruházás jövedelmezősége és a hitel visszafizetés időtartama szempontjából. Az eszközarányos nyereség az engedélyezett hitelek felénél meghaladta a 20, egyharmadánál pedig elérte a 30 százalékot. Szeretném megemlíteni, hogy a magas nyereséghányad azt jelenti, hogy a szóban forgó vállalatok többsége olyan kiegészítő beruházásokat valósít meg, amelyek már a korábban eszközölt befektetés hatékonyságát is jelentősen növelik. Ezt a folyamatot pozitívan kell értékelni s a lehetőségek keretein belül támogatni. A beruházási bankhitelekből az ipar 50 százalékos hányaddal, a mezőgazdaság mintegy 20 százalékkal részesedett. A beruházási hitelek iránti kereslet tendenciája — az eddigi adatok szerint — az 1969. évben megfelelt az 1968. évinek, sőt a jövedelmezőség tovább javult, a visszafizetési idő rövidült. Külön problémát jelent a helyiipari vállalatok, tanácsi ipar, szövetkezetek, illetőleg a helyi jellegű kis vállalatok fejlesztésének a finanszírozása. Ezek a vállalatok zömében műszakilag nem elég korszerűek, a rendelkezésükre álló fejlesztési alapok pedig nem teszik hitelajánlataikat eléggé versenyképessé. Olyan kérdéssel állunk szemben, amelynek megoldásával a közeljövőben foglalkozni kell, mert a kisüzemet nem a korszerűtlenség kell, hogy jellemezze, hanem éppen ellenkezőleg, olyan korszerűség lenne szükséges, amely rugalmas piaci alkalmazkodást tesz lehetővé. Ennek jelentősége van a lakosság jobb, differenciáltabb ellátásában és elősegítheti, mint kiegészítő tevékenység a nagyüzemek nagy szériáinak jobb gazdaságosságát. A vállalatok részéről általánosságban olyan törekvés volt tapasztalható, hogy fejlesztési alapjukat elsősorban állóeszközök beszerzésére kívánják felhasználni, tartós forgóeszköz-bővítésüket pedig rövidlejáratú bankhitelből óhajtják megoldani, amely nem terheli visszafizetéskor a fejlesztési alapot. Senki nem vitatja elvileg azt, hogy a forgóeszközök tartós fejlesztése a felhalmozás része, mégis a gyakorlatban — az elmondottak szerint — ez vált a legtöbbet vitatott kérdéssé, amelyben azonban a bankrendszernek az egyensúly érdekében az előírásoknak megfelelő, következetes politikát kell folytatni. Ugyanakkor a bankok gyakorlata 1968 első hónapjaiban a reformra való áttérés zavartalanságának biztosítása érdekében még nem tudta ezeket a követelményeket elég következetesen érvényesíteni. Ez a hitelvolumenek jelentős emelkedését vonta maga után, amelyet azonban nemcsak az átmenetet biztosító enyhébb magatartás indokolt, hanem elsősorban a korábbi gazdasági döntések pénzügyi kihatása. A második félévben, amikor a vállalati gazdálkodás első adatai már napvilágra kerültek, a bankrendszer igyekezett szigorúbb hitelezési gyakorlatot folytatni és az előírásokat fokozatosan és egyre határozottabban érvényesíteni. Ennek eredményeképpen az első félévben kibocsátott forgóeszköz-hitelek egy jelentős része éves viszonylatban visszavonásra került. A tartós készletemelkedést arányos mértékben fejlesztési alapból, illetőleg azt megelőlegező középlejáratú forgóalap-hitelből kellett finanszírozni. Az 1968. évben forgóeszköz-célokra a bankok mintegy 10 milliárd forint középlejáratú hitellel előlegezték meg a fejlesztési alapokat. Az 1968. évben a készletek nagyobb mértékben emelkedtek, mint az előző években. A 15 milliárdos emelkedés a nemzeti jövedelem mintegy 6,5 százalékát kötötte le. Az iparban például az 5 százalékos termelésemelkedés mellett, kiszűrve a különböző konstrukciós változásokat, 11 százalékkal nőttek a készletek. A készletnövekedés sok, kifejezetten kedvezőtlen elemet tartalmaz. Néhány, főleg a korábbi évekből eredő tényező hatása az 1968. évben erőteljesebbnek bizonyult az új feltételeknél. Az induló készletállomány már eleve magas volt, és összetétele nem eléggé felelt meg a piaci realizálás követelményeinek. Ezért a vállalatok a termékgazdálkodás kötöttségének feloldását felhasználták arra, hogy az igényekhez jobban igazodó anyag-, és termékkészleteket is beszerezzenek. A növekedést az is befolyásolta, hogy a vállalatok olyan termelésnövelésre is berendezkedtek, amelyet a piac utólag nem igazolt. Ez öszszefügg azzal, hogy vállalatainknak még nem volt kellő gyakorlatuk a fizetőképes kereslet felmérésében és nem szoktak hozzá, hogy az igények, a rendelések pénzügyi megalapozottságát vizsgálják. Ennek következményei — például a meg nem alapozott rendelések stornírozása — hozzájárultak a készletek növeléséhez. A készletnövekedést elősegíti az a körülmény is, hogy jónéhány vállalat anyagbeszerzése szervezetileg nincs összekapcsolva a vállalati pénzügyi szervekkel, illetőleg a tényleges értékesítéstől elszakítva működik. A készletnövekedés azonban tükrözi azt a törekvést is, hogy a vállalatok gyorsabban kívánnak reagálni a velük szemben jelentkező differenciáltabb és gyakoribb változásoknak is kitett igényekre. Ugyanakkor a korábbi hiánypszichózis az első időszakban indokolatlan készletfelhalmozásra irányuló törekvéseket idézett elő. Számos vállalat azonos terméket több szállítónál is megrendelt, ami természetesen másutt a hiányt növelte. A korábbi ki nem elégített igények hirtelen és nagyobb mértékben jelentkeztek — például feketefémben, műanyagban. Készletnövelő tényezőként hatott például az is, hogy a hazai ár magasabb volt, mint az importár a gyapjú esetében. A nagyarányú készletfelhalmozás pénzügyi forrása a vállalatoknál képződött, a számítottnál magasabb nyereség volt, amelyet a hitelezési gyakorlat nem tudott kellő mértékben ellensúlyozni. Az időközben megtett intézkedések, többek között — amelyekre beszédében Vályi