Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1815 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1816 gos keresetét, de ugyanakkor négy megyében — Baranya, Borsod, Nógrád és Veszprém — a közösből származó jövedelme még lényegesen alatta Van az ipari munkások megyei átlagkeresetének és a háztájival együtt is jóval ez alatt marad. Nagy különbség van tehát a megyék között is, de a megyéken belül is. A paraszti jövedelem átlagszámai mögött olyan szinten aluli jövedelműek csoportja is van, amilyen a munkáskategóriában nincs. Sajnos, ennek ellenére a hírközlő szervek — sajtó, rádió, televízió — általában érthetően a legjobb termelőszövetkezetek eredményeit ismertetik kizárólag. Ezzel azt a nézetet keltik, hogy a parasztságnál ez a jellemző, ez az általános. Életszínvonal vonatkozásában azonban a tsz-parasztság még most elmarad a munkásosztály mögött, gondoljunk csak a szociális ellátás, az élet- és munkakörülmények, az egészségügyi, kommunális és kulturális vonatkozású juttatásokra. Hajlamosak vagyunk ugyanis, hogy az életszínvonalat és a jövedelmet azonos fogalomnak tekintsük, mert az életszínvonal alakulásának legfőbb meghatározója valóban maga a jövedelem. Gondolom, a falusi választókörzetekben rendszeresen fogadónapokat tartó képviselőtársaim egyetértenek velem ezen kérdés felvetésében; Elsősorban a járadékosokra gondolok, akik havi 250 forint vagy, ha férj és feleség együtt van, 300 forint támogatást kapnak, vagy azok, akik önhibájukon kívül semmi juttatást nem kapnak. Többnyire magukkal tehetetlen, munkaképtelen, beteg öregek ezek. Hiába juttat nekik a tsz háztájit, azt sem tudják megművelni. Esetenként nem is voltak tsz-tagok, mert annak idején a gyermekük lépett be a termelőszövetkezetbe, aki közben más munkaterületre ment el. Sorolhatnám az okokat. Viszonylag nem nagy ezek száma, de mint megoldandó feladat, ez feltétlenül fennáll. Ügy gondolom, ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kell, és a mi társadalmunknak a feladata ebben is megoldást találni. Egy ilyen panaszos meghallgatása után nagyon nehéz helyzetben van a képviselő. A megoldás: differenciált társadalmi összefogásra, helyes szemlélet kialakítására — nem több pénzre — van elsősorban szükség. Nevezetesen: — ki kell alakítani olyan társadalmi normát, hogy a szülők eltartása és támogatása a gyermeknek is kötelessége, még akkor is, ha időközben a faluról városba települt és most munkásként dolgozik, — a termelőszövetkezet nemcsak gazdaság, vállalati feladatot megoldó, hanem szocialista társadalmi alakulat is. Ezért a termelőszövetkezeti vezetők tegyenek az eddigieknél többet a falun élő — valóban nem nagyszámú — öregek támogatása érdekében. Igen szép példák egész sora van már, ahol a háztájit közösen megművelik, támogatást adnak az öregeknek, stb. — az SZTK részéről is az eddigieknél nagyobb megértésre és differenciált ügyintézésre, nem pedig bürokratikus szemléletre van szükség. Gyakorta egy kis jobb hozzáállással és megértéssel — a fennálló rendelkezéseken belül is — lehetne megoldást találni. Az ügyintézők merevsége azonban gyakorta bosszantó, — többet kell, hogy tegyenek a tanácsszervek is a szociális kérdések körültekintő intézésében, és az öregek támogatásában. Ezek mind megoldandó társadalmi problémák és feladatok. Szükség van ezeken kívül bizonyos központi intézkedésekre is, és e helyről kérem a kormányt, vizsgálja felül, hogy a valóban alacsony járadékok, nyugdíjak reálértékemelésének differenciált intézkedések alkalmazásának mi a lehetősége. Megoldást kell találni végül a mintegy 700 úgynevezett gyenge termelőszövetkezet jövőjét illetően, amelyek általában objektív okokból veszteségesek és ugyanezekben nagyszámú tag jövedelme tarthatatlanul alacsony. Jóval a társadalmilag szükséges munkadíj alatt részesedő tagok helyzete olyan feszítő politikai és társadalmi probléma, amelyben mielőbb megoldást kell találni. összefoglalva: tehát a mezőgazdaságban foglalkoztatottak jövedelme általában valóban örvendetesen növekedett. De ennek oka elsősorban az, hogy az üzemek többségében többet és intenzívebben dolgozhatnak a termelőszövetkezeti tagok, amihez a feltételeket az új gazdaságirányítás teremtette meg. Igen nagyfokú azonban ma még az egyes üzemek és egyes paraszti rétegek közötti jövedelmi lehetőség és különbség. Ennek felszámolásában saját maguk is sokat tehetnek, de változtatni teljes egészében nem tudnak. A szükséges mérvű kiegyenlítés — hangsúlyozottan nem egyenlősdi, mert ez az új gazdaságirányítás alapelveivel ellentétben van — nem is oldható meg egymagában a mezőgazdaságon belül, hanem össztársadalmi, népgazdasági feladat is. Ezért kérem e helyről a kormányt, foglalkozzon behatóan ezen kérdés vizsgálatával. Szakkörökben több hasznos javaslat, elgondolás van, amelyek — ha fokozatosan is — de megoldást jelenthetnek. Ezzel a kiegészítéssel és ezekkel a gondolatokkal az 1968. évi népgazdasági terv teljesítéséről szóló beszámolót, a törvényjavaslatot és a pénzügyminiszter expozéját elfogadom. (Taps) ELNÖK: Szólásra következik Korpái Jánosné képviselőtársunk. KORPAI JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Felszólalásomban az új gazdasági mechanizmus elsőéves tapasztalatairól és a kibontakozást nehezítő néhány problémájáról kívánok szólni. Félreértések elkerülése végett már elöljáróban szeretném kihangsúlyozni, hogy az általam elmondani kívánt hibák, hiányosságok nem az új gazdasági mechanizmus velejárói, hanem, sajnos, már a korábbi évekből visszamaradt örökség. Az új gazdasági rendszer bevezetéséhez a dolgozók nagy reményeket fűztek, és nem is csalódtak. Elmondhatjuk, hogy dolgozóink az új mechanizmus alapvető gazdasági és társadalmi céljaival egyetértettek. A lényegét, a belőle eredő feladatokat — a bevezetés óta szerzett tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy a különböző dolgozó rétegeknél és különböző szinten