Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3119 Az Országgyűlés 41. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3120 nálása'az üzemekben milliárdos értékeket jelent, hisz a legkorszerűbb új termékeket a világpiac magasabb áron ismeri el. Van néhány kiemelkedő munkát végző vállalatunk, amely ezt a lehetőséget gyümölcsözteti is, nagy vállalataink zöme azonban még nem tart itt. Nagy lehetőségeket rejt magában a vállalati dolgozók széles körű továbbképzésének megszervezése. A környezet, amiben a munkások dolgoznak, a technika vívmányai révén óriási ütemben változik. Ezt az oktatásnak nyomon kell követnie, a továbbképzésnek biztosítania kell, hogy a munkás, a technikus és a mérnök — közvetlen munkájának ismeretén túl — jobban magáévá tegye azokat az ismereteket is, amelyek a környezet megváltozásával, az automatizálással, a számítástechnika alkalmazásával, és más változásokkal járnak együtt. Jelentős feladataink vannak itt a nők helyzetének javításával összefüggésben. A szakmunkásoknak csak 14 százaléka nő, ezzel szemben a betanított munkások között 46 százalék, az egyéb munkások között pedig 45 százalék a nők aránya. Gazdasági helyzetünk javítását jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen mértékben tudjuk a nőket a szakképzésbe bevonni. A szakmai képzés során több gondot kell fordítani az általános gazdasági, politikai és kulturális ismeretek bővítésére is. A képzett, kulturált dolgozó többet tud produkálni a maga és a társadalom érdekében, mint az elmaradott ember. Társadalmunk elemi érdeke, célkitűzéseink megvalósításának elengedhetetlen feltétele a gazdaság hatékonyságának javítása. E feladat fokozott figyelmet és felelősséget követel vezetőktől és beosztottaktól egyaránt. Az említett követelményekkel összefüggésben erősítenünk kell a tulajdonosi felügyeletet vállalataink munkája felett. Az elmúlt években létrehozott felügyelő bizottságok többsége —, ahol a minisztériumok valóban támaszkodtak rájuk — beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Biztosította azt a szélesebb körű ellenőrzést, ami több mint a tételes számszaki revízió. A lehetőségeket azonban e tekintetben még korántsem merítettük ki. A tulajdonosi felügyeletet gyakorló szerveknek hosszabb távlatban is gondolkodniuk kell. Ellenőrző munkájukat az össz-társadalmi érdekek oldaláról kell gyakorolniuk és ehhez minden támogatást meg kell kapniuk a felettes szervektől. Vállalataink egy része — amint ezt fentebb említettem — jelentős összegű támogatásban részesül az állami költségvetésből. Ezek jellege különböző. Van köztük olyan fogyasztói ártámogatás, amelyet államunk tudatosan biztosít, hogy bizonyos árukat és szolgáltatásokat a ráfordítások alatti áron vásárolhasson a lakosság. Vannak olyan hozzájárulások, elsősorban a mezőgazdaságban, amelyek meghatározott fejlesztési célokat szolgálnak. Van azonban a támogatások között nagy öszszegben olyan is, amely azt jelzi, hogy a szóban forgó vállalatnál az idők folyamán gazdaságtalanná vált a termelés egy része, és számos terméket csak ráfizetéssel tudnak előállítani. ' E területekre a vezetésnek különös gondot kell fordítania. A cél elsősorban az, hogy azokat az iparágakat, vállalatokat fejlesszük, ahol a bel- és a külföldi piac szükségleteit a termelés a leggazdaságosabban elégíti ki. Van persze jónéhány olyan terület is, amelynek termékeire egyelőre — néha hosszabb időre is — szükség van, ezért vállalnunk kell a deficitet. Mindén olyan esetben azonban, ahol korszerűtlenség szüli a ráfizetést, erőteljesen kell törekedni arra, hogy a gyártmányösszetétel megváltozzék, hogy a régi, rossz, nem rentábilis termékeket olyanokkal váltsák fel, amelyek keresettek és gazdaságosak. E munka jó részét vállalatainknak saját hatáskörükben kell elvégezniük, de a minisztériumoknak segítséget kell nyújtaniuk ehhez, hiszen számos esetben egy vállalaton belül a termékszerkezet átalakítása nem valósítható meg. Vannak olyan esetek is, amikor a kormány és szervei foglalkoznak az ilyen vállalatok és termékek jövőjének alakulásával. A kívánatos az — és erre irányul szabályozási rendszerünk —, hogy a támogatások összegét fokozatosan, de erőteljesen csökkentsük és e tételt más, nagyobb hatékonyságú gazdasági, szociális és kulturális célok megvalósítására fordítsuk. Ez nehéz feladat, de el kell végeznünk, mert ez a társadalom érdeke. Beruházási politikánkkal abba az irányba hatunk, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokat a leggyümölcsözőbb területeken használjuk fel, ugyanakkor érthetően valamennyi vállalat arra törekszik, hogy minél nagyobb fejlesztési lehetőségekkel rendelkezzék. Nem fogadható el az a vállalati törekvés, amely a korszerűtlen részlegeket fejleszteni kívánja akkor is, ha az ott folyó termelés perspektívája a bel- és külföldi igények tükrében bizonytalan, vagy éppen biztos, hogy nincs perspektíva. A társadalom érdeke azt kívánja, hogy a termelés szerkezete, minősége és korszerűsége alkalmazkodjék a szükségletekhez, s költségszintje pedig általában állami támogatás nélkül is biztosítsa a kellő jövedelmet, a termékek versenyképességét. Fejlesztési döntéseinket e követelmények tükrében kell mérlegelni. E téren, minthogy beruházási forrásainkat tetszés szerint nem növelhetjük, erős szelektálásra van szükség a vezetés minden szintjén. Azokat a területeket kell előnyben részesíteni, amelyek legkorszerűbb, legversenyképesebb termelésük révén a legtöbbet adják az országnak. Gazdasági fejlődésünk jellegzetes tünete, hogy ma a beruházási igények jelentős mértékben meghaladják a rendelkezésünkre álló forrásokat és részben a kivitelező kapacitásokat is. Minden oldalról nagy a nyomás a fejlesztési források növelése érdekében. Itt nincs más út, minthogy a társadalom, a népgazdaság érdekét a részérdekek elé helyezzük. Fokozatosan meg kell szüntetnünk azt az állapotot, hogy nem rendelkezünk elégséges szabadon felhasználható fejlesztési eszközzel, mert beruházási forrásaink túlnyomó része a tervezés idején már meghatározott célokat szolgál. Lehetővé kell tennünk, hogy az illetékes szervek nagyobb mozgási szabadsággal rendelkezzenek a beruházási hitelek terén, azokat a legfontosabb, leggazdaságosabb