Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3105 Az Országgyűlés 41. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3106 a fajták megválasztása, a vetőmag mennyisége és minősége, mint a jó magágyat biztosító talajmunka, az optimális vetési és betakarítási idő, a gépellátottság, a növényvédelem, különös tekintettel a preventív védekezésre. Mindezen tényezők együttes, szakszerű, tudományos szinten történő alkalmazása, a termelési fegyelem teszi stabillá technológiai rendszerünket. Ennek biztosítása esetén a termésingadozás nem arányos az egyes évek igen eltérő időjárási körülményeivel. Külön kívánok szólni a növényvédelemről, a gyomok elleni küzdelemről, ismerve azok termésmennyiséget és minőséget befolyásoló káros szerepét. A mai vegyszeres világban a felületes szemlélő könnyen arra a megállapításra juthat, hogy ez már nem jelenthet problémát. Elméletileg így is van, de a gyakorlati oldaláról még nem lerendezett. Ahhoz, hogy eredményes gyomirtást végezzünk, szükség van hatékony vegyszerre, elegendő növény védőgépre. A vegyszerekkel nincs különösebb probléma, termelő üzemeink beszerezhetik a területi adottságaiknak legjobban megfelelőt. Rosszabb a helyzet a növényvédőgép-ellátottság terén, nemcsak megyénkben, de tudomásom szerint országos szinten is. Alapul véve az optimális időben végzett növényvédelmet, ellátottságunk mintegy 40 százalékos. Ha a gépek elhasználódási fokát nézzük, ez a szám még rosszabb. A Rapitox-családhoz tartozó permetezőgépekkel nem javul a helyzet 1971-ben sem, mert az ipar mintegy 1300 darabos termelésével szemben az igény körülbelül 4000—4500 darab. Ezek a számok figyelmeztetőek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a gyengébb tsz-ekben az ellátottság az országos átlag alatt van. E témához kapcsolódóan ismertetek egy kísérieti eredményt, amelyet a Vas megyei növényvédő állomás végzett. Két nagyüzem volt a kísérletben összehasonlítva, egy állami gazdaság, ahol a vizsgált búzatermő terület 79 százaléka volt vegyszeresen gyomirtva és egy termelőszövetkezet, ahol a vizsgált búzatermő terület 30 százalékát kezelték vegyszerrel. Az állami gazdaságban a vizsgált területen a gyomborítás 10,1 százalék volt, 22,1 mázsa holdankénti átlagterméssel, a termelőszövetkezetben a gyomborítás 31,1 százalékos volt, 11,8 mázsa átlagterméssel. Ezek a végső számok természetesen nemcsak a gyomirtás hatékonyságának eltérő voltából adódnak, de néhány mázsa feltétlenül a gyomok számlájára írható. Ha ezt a néhány mázsát országos szinten meg tudjuk fogni, akkor közelebb jutottunk ahhoz, hogy a hazai szükségleten túl exportfeladatokat is tudjunk teljesíteni. Napjainkban sokat vitatott kérdés a cukorrépa-termesztés. Hogyan történhetett meg, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumon belül a cukorrépát termelő mezőgazdasági üzem és a cukrot gyártó ipar között nincs meg az összhang? Már most feleletet kaptunk arra, hogy a szabályozók egymagukban nem minden esetben — néha késve — biztosítják a népgazdasági érdekeknek megfelelő egyensúlyt, termelési biztonságot. Tehát várható kihatásainak ismeretében körültekintőbben kell felkészülni a következményekre. A beállt helyzet okai eléggé ismertek. Nem megoldott ennyi idő után a monogern vetőmag előállítása, ebből kifolyólag továbbra is fennáll a kézi munkát igénylő egyelés problémája. Teljesen kezdeti stádiumban van a kultúra vegyszeres gyomirtása. Nem áll rendelkezésre olyan vetőmag, mely a gépi betakarításra alkalmas, homogén termést eredményez. Sok probléma adódott a cukorrépa átvétele körül. A fenti okokból adódóan még ma sem megoldott a cukorrépa-termesztés gépesítése, ezért vitatott annak gazdaságossága is. Ezek után nyilvánvaló, hogy a kisebb termelők a szakosítás első mozzanataként a termelésből kiléptek. Nem szándékozom emlegetni a múltat, mert a mai mezőgazdaság az akkori eredményeket már régen túlszárnyalta. A jelenlegi szakosítási időszakban véleményem szerint mégiscsak a cukorrépa-termelő célgazdaságokkal lehetne ezt a kérdést gyökeresen megoldani. Erre vannak a cukorgyárak közelében megfelelő adottságokkal rendelkező termelőszövetkezetek és állami gazdaságok. A termelési előfeltételeket ezekre a helyekre kellene sürgősen összpontosítani. És ha ezt a törekvést a cukoripar is magáévá teszi, az anyagi befektetéseket a termelő üzemmel együtt vállalja, ez az elgondolás igen gyorsan eredményre vezet. A lakosság cukorral történő zavartalan ellátása nem tűr késlekedést, mert importbehozatal főleg tőkésországból nem lenne dicsőség a magyar mezőgazdaság számára. A negyedik ötéves terv időszakára, annak első évére előirányzott fejlesztés, a jelenlegi termelési szint fokozása tudományos alapokra helyezett kitartó szakmai munkát igényel. Elemzés, távlati célkitűzések, megfontolt döntések, töretlen szorgalom, magasabb munkaproduktum, javuló gazdálkodás. A termelésen túlmenően döntő jelentőségű az áruelhelyezés és egyáltalában nem közömbös, hogy belföldi vagy exportértékesítést végzünk. A kishatármenti forgalom keretében az elmúlt évek tapasztalatai alapján hasznos volt a határmenti árucsere. Egyrészt egyes cikkek exportjával, másrészt szükséges cikkek importjával javította az állami gazdaságok eredményeit. A határmenti árucsere lehetőségei mellett indokolt lenne, ha az állami gazdaságok közös érdekképviseleti szerve, az ÁGKER Kft. önálló export-import jogot kapna. Helyesnek tartanám, ha a közvetítő vállalatok kikapcsolásával állami gazdasági emblémával ellátott termékekkel tudnánk megjelenni a külföldi piacokon. Ismert, hogy az export jog további kötelezettségeket is jelent a gazdaságok részére. Exportkötések esetében elengedhetetlen követelmény a termelés biztonságának fokozása és a minőségi árutermelés. Az állami gazdaságok érdekeltségén kívül népgazdaságilag sem közömbös, ha egészséges konkurrencia alakulna ki egyes külkereskedelmi vállalatok és az állami gazdaságok érdekképviseleti szerve, az ÁGKER Kft. között. Az import jog elnyerése esetén egyszerűbb