Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3107 Az Országgyűlés él. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3108 és biztonságosabb módon jutnánk magas tenyészértékű állatokhoz, intenzív vetőmagvakhoz, mezőgazdasági célgépekhez. Márpedig a fentiek feltétlenül a nagyüzemi gazdaságok és ezen keresztül az egész magyar mezőgazdaság termelési szintjének és minőségének emelését szolgálnák. Befejezésül a mezőgazdaság új tevékenységi körével kívánok foglalkozni, amelyre a gazdaságirányítási rendszer adott lehetőséget. A jelenlegi szabályozók szerint ez kiterjedhet a mezőgazdasági termelés mellett a közvetlen piaci értékesítésre, feldolgozásra és más kiegészítő tevékenységre egyaránt. Kiszélesítését a népgazdasági és üzemi érdekek kölcsönösen indokolják, a tevékenységi kör bővítését alátámasztó fontosabb célkitűzések, a lakossági szükségletek jó kielégítése, a helyi adottságok hasznosítása, a választék bővítése, a rendelkezésre álló termelőeszközök kihasználása, a munkaerő folyamatosabb és rendszeres foglalkoztatása, a termékek és melléktermékek hasznosítása, végül a gazdálkodás eredményességének fokozása és a jövedelem növelése. Véleményem szerint ezt a lehetőséget mezőgazdasági nagyüzemeinknek a jövőben fokozottabban kell kihasználniuk. Természetesen a népgazdasági érdek, a korrekt kereskedelmi tevékenység és a társadalmi tulajdon védelmének szem előtt tartásával. A mezőgazdaságtól teljesen idegen üzemágak létrehozása nem mindig egészséges folyamat, főleg akkor nem, ha a lehetőségeken belül a lakosság ellátását célzó törekvések csak másodrendűek és elsődlegesen a nagy haszonszerzés, vagy éppen a tisztességtelen javadalmazás elérése érdekében történnek. Sajnos, van példa arra, hogy minimális hozzáértéssel rendelkező, merész vállalkozóknak sikerült kellemetlen helyzetet teremteniük a mezőgazdasági nagyüzemekben, különösképpen a termelőszövetkezetekben. E beütések veszélyeztetik a nagyüzemi gazdálkodással kapcsolatos társadalmi és politikai célkitűzéseket és elterelik a figyelmet a kollektív nagyüzemi gazdálkodás lényegétől. Sajnos, arra is van példa, hogy ilyen törekvések károsan hatnak a mezőgazdasági szakemberek szakmaszeretetére: elterelődik figyelmük és eltűrik a hanyagságot. Gondolok itt a helyenként tapasztalható elgyomosodott kultúrákra, a régi bérgazdaságokhoz hasonló kopott gazdasági épületekre, a nem kielégítő szociális berendezésekre és egyéb szervezetlenségekre. Ezt a káros gyakorlatot nagyon gyorsan meg kell szüntetni, s rá kell lépni a realitás talajára, a példamutató nagyüzemi gazdálkodásra. Ehhez még nagyon sokat kell tanulnunk, és el kell jutnunk odáig, hogy a magyar népgazdaság a nemzetközi versenyben elismert leg r

~n. Figyelmünket összpontosítanunk kell a fő fe

1 adatokra, a nagyüzemi gazdálkodás korszerű feí] -»sztésére, a biztonságosabb termelésre, a népgazdasági igények kielégítésére, az exporttevékenység fokozására, a háztáji gazdaságok és a mezőgazdaság fogalomkörébe beilleszthető melléktevékenységek betudásával. A mezőgazdasági szakembernek a legszebb feladata és a legfőbb érdeme, ha az előfeltételek biztosítása mellett a terméshozamokat növelni tudja. Ez ott lehetséges, ahol a szakvezetés nem a fluktuálás, a kedvezőbb munkahely, a magasabb jövedelemszervezés alapján nyugszik. Évtizedeken keresztül megalapozott és állandósult termelésszerkezet mellett nem helyes annak indokolatlan változtatása, főleg akkor nem, ha évtizedekre visszamenő céltudatos munkát rúgnak fel pillanatnyi előnyökért. A mezőgazdasági üzemeknek minden lehetőségük megvan és indokolt esetben szükséges is a szerkezetváltoztatás. Minden szerkezetváltoztatásnak és szakosításnak beruházási vonzatai vannak, amelyek differenciáltan jelentkeznek akkor, ha egy szarvasmarha, vagy egy kevésbé tőkeigényes ágazat szakosításáról van szó. Helyesnek tartanám, ha a mezőgazdasági termelés szabályozói az elkövetkezendő években állandósulnának és az eddiginél is hatékonyabban a hosszú távú fejlesztésre irányulnának. Helyes lenne tehát termelésszerkezetünk kialakításában hosszabb időre állást foglalni. Ezt a 15 éves távlati tervekben a mezőgazdasági üzemeknek rögzíteniük kell, s akkor a jövőben a szabályozók jobb szolgálatot tehetnek a megfelelő arányok kialakításáért. A benyújtott törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Inokai János képviselőtársunk. INOKAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A Központi Bizottság állásfoglalása szerint fokozottabban be kell kapcsolódnunk a tudományos és technikai forradalom nemzetközileg kibontakozó áramlatába. Ezért vetnék fel egy-két problémát, nevezetesen a műszaki felsőoktatás és a mérnökképzés kérdésében. Sokunk megítélése szerint a műegyetemen jelenleg kiképzett mérnökök sok tekintetben nem felelnek meg azoknak a gyakorlati követelményeknek, amelyeket velük szemben a társadalom támaszt, és ez a népgazdaság számára is súlyos következményekkel járhat. A hiba főleg két okra vezethető vissza. Az oktatás eltávolodott a gyakorlattól, a tananyag többszöri átrendezése folytán az elméleti tárgyakat túlságosan előtérbe hozták, a tulajdonképpeni gyakorlati mérnöki tárgyak háttérbe szorultak, különösen hátrányos helyzetbe került a gépelemek oktatása is. Teljesen kimaradt a tantervből a konstruktőrképzés. Ez régebben sem folyt különösen szervezett formában, a gépelemek és néhány más szaktárgy keretében inkább csak az elemzést oktatták, magát a szintézist, a tulajdonképpeni alkotást nem. E két hiba következtében az egyetemekről kikerülő mérnökök tudása olyan, hogy annak egy részét nem lehet közvetlenül felhasználni az ipar különböző területein, jelentős tehetség és kitartó munka kell ahhoz, hogy valaki bepótolja a hiányokat és kiépítse a kapcsolatot a gyakorlat és az egyetemen tanultak között. Általános és helytálló vélemény, hogy jó konstruktőr még tehetséges emberből is legalább tíz évig tartó kitartó gyakorlat után lehet. Ezért e pálya lassan elnéptelenedik, s csak az javít az állapotokon, hogy technikusaink, akik a műszaki élet-