Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3101 Az Országgyűlés 41. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3102 Annak oka, hogy a magyar vaskohászat az utóbbi években gazdaságpolitikai megfontolások témája volt, illetőleg ma is az, azokban a változásokban keresendő, amelyek a kohászatnak a nemzeti jövedelemben való részesedési arányai tekintetében bekövetkeztek. A múlt században és századunk elején kialakult kohászati üzemek általában világszerte elvesztették eredeti nyersanyagbázisaikat, azok kimerültek, s így a legutóbbi időkben felkutatott érckincsek feldolgozására hatalmas tengerparti és kontinentális óriásüzemek jöttek létre. Nyilvánvaló, hogy a vaskohászait világszínvonalát meghatározó hatalmas tengerparti, illetőleg kontinentális óriásvállalatok által elért termelési és gazdasági paraméterekkel hazai vaskohászatunk nem versenyezhet. Látnunk kell, hogy a nehézipar súlya az utóbbi 25 évben ugyan világméretekben nőtt, a nehéziparon belül azonban a bányászat részaránya erősebben, a kohászaté ettől gyöngébben csökkent. Ez gyakorlatilag az egész világon érvényesülő tendenciának minősíthető. Hazánkban az ipari termelési struktúra alakulásában hasonló irányzatok érvényesülnek. Ezek azonban nemcsak relatív eltolódást jelentenek, hanem a legnagyobb vas- és acélfogyasztók szükségleteinek abszolút növekedésére- is utalnák. Ennek a tendenciának érvényesülése közepette is látnunk kell azonban, hogy a megfe^ lelő szintű és konstrukciójú vaskohászat léte elengedhetetlen feltétele ma már a közepesen fejlett ipari országok gazdaságának is. Nyilvánvaló, hogy az általános gazdasági körülmények meghatározzák a vaskohászat nagyságát és szerkezetét, de ez csupán azt igazolja, hogy a kohászatra fokozottan érvényes az integrációs törekvés, és nem azt, hogy kohászatunkat le kellene építenünk. A feldolgozóipar rendkívül széles skálán jelentkező igényeinek rugalmas és gyors kielégítéséhez bizonyos mértékű kohászati kapacitásra elengedhetetlenül szükség van. Mind több egyébként azoknak az aránylag fejlett vaskohászattal bíró országoknak a száma, amelyekben az alapanyag-ellátásban az import játssza a főszerepet. Ami vaskohászatunk fejlődését illeti, mindnyájunk előtt ismeretes ennek hullámzó volta. A második világháborút követő helyreállítási szakasz befejezése után az iparág fejlesztése már az első hároméves terv időszakában megindult. 1950—1957 között a túlméretezett beruházások, illetőleg a leállításukkal kapcsolatos szélsőségek érvényesültek, amelyeknek hátrányai mindkét vonatkozásban éreztették hatásukat. 1958-tól igyekeztünk a folyó kohászati beruházásoknak a termelésbe való belépését siettetni. Előtérbe került a gazdaságosság és a versenyképesség. Mindezek mellett a fejlődés nagy mértékű volt. Az 1950—1970 közötti időszakban a vaskohászat 1 millióról 3,2 millió tonnára fokozta acéltermelését. E felfutással, valamint a szocialista országokkal folytatott kooperációval mennyiségi szempontból kielégítette a hazai konkrét igényeket és bizonyos mértékig hozzájárult a tőkés fizetési mérleg javításához is. A termelékenységet 20 év alatt majdnem 100 százalékkal fokozta és a termelés műszaki-gazdasági paramétereit jelentősen javította. A javulás főleg a most befejeződő harmadik ötéves terv időszakában volt jelentős, amikor is például — összhangban a többi kohászati üzemek eredményeivel — vállalatunkban, az Ózdi Kohászati Üzemekben, a termelés mintegy 30 százalékos növelését 100 százalékban a termelékenység növelésével biztosítottuk. Vaskohászatunknak a többi ágazat ellátásában végzett széles körű munkáját jellemzi, hogy mintegy 2 millió tonna hengerelt acélt adott több mint 88 000 megrendelésre, és több mint 280 minőségi alternatívában. Az elmondottak következtében a vaskohászat jelentős mértékben részese volt a nemzeti jövedelem előállításának. Az iparban létrehozott tiszta jövedelem előállításában részesedése az utóbbi években közel 5 százalék, de ehhez hangsúlyozni kell, hogy ezzel a körülbelül 25 százalékban részesedő gépipar termelésének elengedhetetlen feltételét, az alapanyagait biztosította. Ha az ágazatokban dolgozók létszámának a nemzeti jövedelemhez történő fajlagos hozzájárulását vizsgáljuk, akkor meg kell állapítanunk azt is, hogy a sokat és jogosan emlegetett termelékenységi probléma nem kizárólag vaskohászati, hanem egész iparunkra jellemző. A vaskohászat termelékenysége a hazai ipart vizsgálva nem tartozik a legrosszabbak közé. A vaskohászati árakról szabad legyen elmondanom azt, hogy azok az 1968. évi csökkentés óta őrzik stabilitásukat, annak ellenére, hogy az alapanyagok, valamint más anyagok ára emelkedik, és így ez az árstabilitás egyenlő a terhek fokozódó vállalásával. Vaskohászatunk külkereskedelmi ténykedése is jelentős, mert fő feladata, a hazai igények kielégítése mellett, a nemzetközi kereskedelemben is részt vesz, és például késztermékeinek mintegy 20 százalékát exportálja. Ezt az 1950-es években beindított beruházások és a nagyobb szabású üzemi rekonstrukciók, valamint a szocialista országokkal folytatott együttműködés tette lehetővé. A kohászati export értéke megközelíti a teljes népgazdasági export értékének 10 százalékát. Az utóbbi évek tendenciáját folytatva, a negyedik ötéves terv célkitűzéseinek és nagy jelentőségű fejlesztéseinek a felügyeleti és kormányszervek által történt előrelátó jóváhagyásával vaskohászatunk egészséges fejlődésnek indult. Ez a fejlődés megalapozza kohászatunk gazdasági-technikai pozícióit ahhoz, hogy a szocialista integráció kibontakozásához megfelelő módon tudjon kapcsolódni. Nyilvánvaló és egyértelműen leszögezhető, hogy a magyar vaskohászatnak csak a szocialista integráció keretében van jövője és fejlődési lehetősége. A hazai igényeknek közvetlen és termékcsere útján történő kielégítése mellett a korszerű üzemek optimális vagy ahhoz közelálló nagyságából adódó többletkapacitások ugyanis csak a szocialista integráció keretén belül használhatók ki kölcsönösen és teszik termelésünket egyre gazdaságosabbá.