Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1767 Az Országgyűlés 22. ülése, 1969. április 18-án, pénteken 1768 Jogi kérdésekről beszéltek a felszólalók és beszéltem én is, de úgy gondolom, az igazsághoz hozzátartozik annak hangsúlyozása, hogy ezek jogi kérdések ugyan, de mégis elsőrendű politikai jelentőségű problémákat érintenek. A vita is megmutatta, hogy nagyon széles körben kell és lehet is beszélni jogalkotásunk és jogalkalmazásunk időszerű problémáiról, mert az életnek valóban nincs olyan területe — akár az egyes állampolgárokat, akár a szervezeteket, a szerveket nézzük — ahol nap mint nap ne találkoznánk, vagy ne találkoznának ilyen vagy olyan formában a joggal. A felszólalásokban kifejezésre jutott az az igény, hogy gyorsabban haladjunk előre, gyorsabban, határozottabban, következetesebben oldjuk meg azokat a gondokat, bajokat és problémákat, amelyek ezen a területen is fellelhetők, tapasztalhatók még, tehát hogy javítsuk és tökéletesítsük a munkát. Ezekkel az észrevételekkel, kritikai megjegyzésekkel, javaslatokkal én természetesen egyet is értek, s ezeket úgy fogom fel, mint amelyek hozzásegítenek majd bennünket — mondjuk már holnaptól kezdődően is — a munka jobbátételéhez, színvonalának emeléséhez. Sok a rendezésre váró kérdés, és én úgy is fogom fel jogrendszerünk egészét, hogy miután a társadalmi viszonyok, a társadalmi problémák terén megoldjuk a nehézségeket, ezzel egyidőben, vagy mellettük, vagy nem hosszú idő elteltével újak és újak jelentkeznek, amelyek szintén új, többek között jogi megoldásokat és szabályozást követelnek. Az egész jogrendszer kérdését — még egyszer hangsúlyozom — úgy is fel lehet fogni, hogy az egyidejűleg modern — s ez felfogásom szerint a szocialista jogrendszerre is vonatkozik —, s ugyanakkor ugyanabban a jogrendszerben megvannak az élet által túlhaladott jogszabályok is. Nem tudok más hasonlatot mondani, mint amit egyik munkatársam hozott fel, amikor ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Azt mondta, hogy ezt a kérdést körülbelül úgy lehet felfogni, mint amikor az ember vesz egy új ruhát. Az a ruha nem tart örökké, azt hordjuk, nyúzzuk, nyűjük, előbb-utóbb félre kell dobnunk. Egy ideig még természetesen megpróbáljuk — ha nem is foltozgatni a mi viszonyaink között — de átszabni, toldozgatni, valamennyire, végül azonban azt a ruhát mégis csak el kell dobni. Valahogyan így vagyunk ezzel a jogrendszerrel is — és hangsúlyozom — azokkal a jogszabályokkal is, amelyeket már a felszabadulás óta alkottunk. Én most ebből a szempontból kikapcsolom a felszabadulás előtt alkotott jogszabályokat. Sok szó esett és esik mostanában arról, milyen jogalkotási feladatok állnak előttünk, milyen tennivalóink vannak, milyen kérdéseket körülbelül hogyan kell, vagy kellene megoldanunk a közeljövőben és a távolabbi időben is. Ezzel összefüggésben szeretném hangsúlyozni, mindenekelőtt a jogalkalmazók felé, hogy ezt a törekvésünket és ezeket az elképzeléseket azért helyesen fogják fel és értelmezzék. Miután pedig megismerik, hogy különböző kérdéseket az idén, vagy egy, kettő, esetleg három év múlva így vagy úgy akarunk rendezni, gondoljanak arra; ez nem jelentheti azt, hogy a jelenleg érvényben levő jogszabályokat félretegyék, vagy félretehetik azzal a felkiáltással, hogy már a parlamentben, vagy máshol is elhangzott, hogy ezek a szabályok úgyis módosításra kerülnek. Ugyanakkor természetesen — és most megint visszatérek ahhoz a kérdéshez, amit beszámolómban is hangsúlyoztam — ezeket a jogszabályokat alkotó módon és szocialista szellemben kell alkalmazni. De abszolút értelemben felfogni azért nem lehet azt sem. Elvtársak, egy példát szeretnék elmondani. Az Országgyűlés nem hosszú idővel ezelőtt fogadta el a vasutasról szóló jogszabályt. Talán a képviselő elvtársak közül sokan nem tudják pontosan, hogy az egyik, nem tudom melyik évből, a múlt századból való jogszabály, amelyet hatályon kívül helyeztünk, annak a záró rendelkezésében az utolsó mondat úgy hangzott, hogy annak a törvénynek a végrehajtásáról a közlekedés- és postaügyi, illetve kereskedelemügyi miniszter még annak idején, a belügyminiszterrel és a horvát bánnal együtt köteles gondoskodni. (Derültség.) Még mondtam is Csanádi elvtársnak akkor, ha ő most szigorúan vette volna a törvény betűjét, akkor elég nagy nehézsége keletkezett volna (Derültség.) az akkori jogszabály végrehajtásából. Elvtársak! Elhangzottak javaslatok a felszólalások során. így többen hangsúlyozták az előkészítő munka demokratizmusának a továbbfejlesztését, szélesítését. Én ezzel teljes mértékben egyetértek és nekem is az a véleményem, hogy ez a terület még — a jogalkotás, a jogszabályok megalkotásának előkészítése tekintetében az, amely, hogy úgy mondjam sok lehetőséget ad még és sok javítani való és kijavítani való feladatot jelent számunkra. De azért egy kérdésre szeretném a képviselő elvtársak figyelmét felhívni. Ez pedig Zsigmond elvtárs felszólalásához kapcsolódik. Szeretném hangsúlyozni természetesen, hogy én messzemenően egyetértek azzal, amit a bizottságokról mondott, addig amíg itt tényleg ésszerű munkamódszer-javításról van szó. De azért nagyon kell vigyáznunk arra, nehogy odáig „fejlesszük" ezt a munkát, vagy ezt a munkamódszert, ami azután a kormánynak, vagy egyes minisztereknek a jogkörét, hatáskörét, s így a felelősségét is csökkentené. Én biztos vagyok benne, hogy Zsigmond elvtárs sem így érti ezt, de azért megvan ennek a veszélye elvtársak. Ez tényleg olyan téma, amivel majd nekünk a jövőben is, és a közeljövőben a jogi bizottsággal, más illetékesekkel nagyon konkrétan és komolyan foglalkozni kell, hogy itt megtaláljuk azt a határvonalat, ameddig el kell menni, célszerű elmenni, és tényleg csak odáig menjünk el. Nezvál elvtárs felvetett néhány olyan gondolatot, amelyek az alkotmány módosítására, vagy a bírák választásának kérdésére vonatkoznak. Tényleg úgy van, hogy a bírák egy részét — most nemcsak a Legfelsőbb Bíróságról beszélek, hanem a népi ülnökök közel 20 000-es létszámáról —, azokat 20 esztendeje választjuk, dehát még különböző okok miatt nem tértünk