Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-38

2911 Az Országgyűlés 38„ ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2912 tő színvonalát, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan érhetjük el a rendelkezésre álló munkaerő leghatékonyabb felhasználását. A feladat nem könnyű, de megoldható, és meg is kell oldani, mert az elkövetkezendő évek gazdasági növekedésének egyik, vagy talán a legfőbb tartaléka éppen a termelékenység emelésének eddig ki nem használt lehetőségeiben van. Az élőmunka hatékonyságának javítása nemcsak a növekedés ütemének, hanem az életszínvonal-politikában kitűzött célok megvalósulásának is fontos feltétele. Többféle értelemben is fennáll az összefüggés: Egyfelől a reálbér, a termelékenység és a létszám-előirányzatok egymással szoros kapcsolatban vannak, s az összefüggés olyan, hogy mindenekelőtt a termelékenység alakulásától függ, mennyire sikerül betartani a reálbérek, a reáljövedelmek tervezett ütemét és egymáshoz viszonyított arányát; másfelől a termelékenység tervezett mértékű növelése annak is szükséges feltétele, hogy létrejöjjenek az előirányzott bér- és szociálpolitikai intézkedések fedezeti forrásai. Természetesen, ha a teljesítmények növekedése és hatékonysága meghaladja a számításba vett ütemet, úgy ez az életszínvonal emelése számára is kedvezőbb feltételeket teremt. Az életkörülmények javításának a negyedik ötéves terv időszakában is fontos eszköze lesz a munkaidő-csökkentési program folytatása. A munkaerő-gazdálkodás szempontjából figyelembe kell venni, hogy olyan ágazatokra és területekre ^og kiterjedni a munkaidő-csökkentés, ahol az iparban követett gyakorlattól eltérő megoldásokat kell keresni. Az előkészítésnél tudatában kell lenni annak, hogy e területek szoros kapcsolatban vannak a lakosság ellátásával, szükségleteinek kielégítésével. A rövidített munkaidőre való áttérés viszont semmiképpen sem ronthatja e szolgáltatások mértékét és színvonalát. A kérdést bonyolulttá teszi, hogy a szóban forgó ágazatok egy része ma is munkaerőhiánynyal küzd, ezért nyilvánvaló, hogy a program folytatásának a munkaerőhelyzet viszonylagos stabilizálása mellett, elengedhetetlen feltétele lesz a belső szervezési tartalékok számbavétele és aktivizálása. Az iparban szerzett tapasztalatok is arra intenek, hogy gondos és kellő garanciákat tartalmazó előkészítésre van szükség. Az is világos, hogy továbbra is meg kell tartanunk a fokozatosság elvét. Mindezeknek a kérdéseknek a tisztázására és elfogadható megoldására az előmunkálatok folynak, a megfelelő megoldás azonban időt igényel. Talán már az eddigiekből is érzékelhető, hogy a hatékony munkaerő-gazdálkodás, a termelékenység emelése nem öncél, hanem gazdaságpolitikánk lényegi eleme, a tervben kitűzött valamennyi fő cél megvalósulásának feltétele. Az is bizonyos, hogy a feladatok megoldását az eddiginél komplexebben, valamennyi fő tényező egyidejű és összehangolt alkalmazásával kell megalapozni. A tapasztalat bebizonyította, hogy a közgazdasági szabályozók helyes kialakítása és eredményes működtetése sem teszi feleslegessé, sőt ellenkezőleg, megkívánja az élőmunka hatékonyságát meghatározó vagy befolyásoló más tényezők számbavételét és tudatos alakítását. Ezért az ágazati és a vállalati terveket egyaránt meg kell alapozni olyan hosszabb távra kidolgozott munkaügyi koncepciókkal, amelyek feltárják és programozzák a termelékenység emelése érdekében szükséges intézkedéseket. Meggyőződéssel állíthatom, hogy megvannak, illetőleg megteremthetők azok az eszközök és módszerek, amelyek a megoldásra váró feladatok teljesítését reálissá teszik. A biztosítékok egyike éppen a kormány által javasolt és a törvénytervezetbe foglalt központi fejlesztési programokban van. Azoknak az iparágaknak a gyorsított fejlesztésére gondolok, amelyek részint hordozói, részint megalapozói a korszerűbb termelési struktúrának, és ezzel a magasabb termelékenységnek is. A termelékenység emelésének hathatós segítője lehet és lesz a szocialista országok együttműködésének, termelési kooperációjának további elmélyítése, a műszaki-tudományos együttműködés kiszélesítése is. Az élőmunka hatékonyságát közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen nagymértékben befolyásolja a tudományos kutatási eredmények, a fejlettebb technikai eljárások megvalósításának gyakorlata. A helyzet e téren, bár az utóbbi években javult, még sok kihasználatlan lehetőséget rejt magában. A termelékenység emelése terén megoldásra váró feladatok szempontjából is biztató, hogy a tervjavaslat számottevően növeli azoknak az eszközöknek a mennyiségét, amelyek a tudományos kutatás fejlődésének meggyorsítását hivatottak szolgálni. Hasonlóképpen a termelékenység emelésének is fontos tényezője lesz a számítástechnika előirányzott fejlesztési programjának megvalósítása. Egyrészt megnő a korszerű termelésprogramozási módszerek alkalmazásának, az automatizálás meghonosításának a lehetősége, másrészt a vezetés és az irányítás hatásos eszközt kap a kezébe a gazdasági döntések optimális megalapozásához. A termelés szerkezetének javításán, a műszaki fejlesztés meggyorsításán túl további biztosítékok és lépések szükségesek ahhoz, hogy tervszerűbbé és megalapozottabbá tegyük a munkaerő-gazdálkodást, a termelékenység emelését. Változatlanul kiemelkedő a gazdasági szabályozás jelentősége, ezen belül az olyan bér- és jövedelemszabályozásé, amely növeli a vállalatok érdekeltségét az élőmunka racionális felhasználásában, a bérszínvonal emelésének lehetőségét az eddiginél szorosabban köti a munka hatékonyságának növeléséhez, ösztönzi a jövedelmeknek a teljesítménytől függő erőteljesebb differenciálását, elősegíti a munkaerő kívánatos irányú mozgását, a szelektívebb gazdaságpolitika megvalósulását. Az előkészítő munkában több lehetséges változatot vitattunk meg, és végül úgy találtuk, hogy céljainkat az a megoldás szolgálja leginkább, amely a vállalati bérszínvonal emelését az egy főre jutó bér és nyereség együttes változásához köti. Abban az esetben, ha a bérszínvonal emelése arányban áll a jövedelmezőség javulásával, az eddiginél kisebb része, és csak az adott