Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1745 Az Országgyűlés 22. ülése, 1969. április 18-án, pénteken 1746 ség áthárítására, a jogkeresők küldözgetésére, a döntések elodázására, amely sok felesleges utánjárást és bosszúságot okoz. Fontos követelmény az is, hogy a tartalmilag helyes jogszabályok szövegezése és szerkezete világos, érthető, magyaros, áttekinthető legyen. Sokszor hangzik el jogos bírálatként, hogy jogszabályainkból az állampolgárok nem képesek megismerni jogaikat és kötelességeiket. A szakemberek gyakran jogászkodnak, szakmai műszavakat használnak, és ez a közérthetőség rovására megy. A régi magyar társadalom jogszabályait tudatosan fogalmazták úgy, hogy a dolgozó ember azokat ne értse. Sajnos, ez a rossz hagyomány még jónéhányszor ma is tapasztalható. így például indokolatlan a szeszfőzésnél az államnak átadott pálinkát „adópálinka" névvel jelölni, de erősen bürokratikus az „ivóvíz-minőségű víz" kifejezés használata az egyszerű „ivóvíz" helyett. A nyereségadózásról szóló kormányrendelet egyik mondata például a következőképpen szól: „Az adóköteles nyereséget — a bérköltség és az átlagosan lekötött eszközérték arányának alapulvételével -— a személyi jövedelmek kiegészítésére szolgáló nyereségrészre (R-nyereségrész) és a vállalati eszközök bővítésére szolgáló nyereségrészre (F-nyereségrész) kell bontani." Tehát azt hiszem, ezt is meg lehetett volna kicsit magyarosabban fogalmazni. Tisztelt Elvtársak! Űgy vélem, hogy a jogalkotás kérdéseiről elmondott gondolatok jól érzékeltetik a helyzetet a maga bonyolultságával. Egyúttal — felvetve a gondokat, problémákat — rámutatnak a tennivalókra is. Űgy tűnhet, hogy én most sokat beszéltein — kritikai éllel is — a mások házatájáról, de meggyőződésem szerint ezek valamennyiünk gondját jelentik. Ugyanakkor az elmondottakban súlyos önkritika is van, hiszen a magasabb szintű jogszabályok előkészítésében — a kormány felhatalmazása folytán — az Igazságügyminisztériumnak koordináló — sőt az előkészítés stádiumát hangsúlyozva — meghatározó szerepe van. Ezért az Igazságügyminisztérium egyik legfőbb feladata, hogy a jövőben sokkal következetesebben és magasabb szinten tegyen eleget a jogszabályok előkészítésével kapcsolatos kötelességének. Az általunk felismert hibákat ne kövessük el újra, de másokat is tartsunk vissza attól. Tisztelt Országgyűlés! Áttérek a jogalkalmazás néhány aktuális kérdésére. E témáról a Legfelsőbb Bíróság Elnöke és a Legfőbb Ügyész rendszeresen beszámol az Országgyűlésnek, ezért én igyekszem a kérdés olyan oldaláról beszélni, amely szorosan az előbbiekhez kapcsolódik. A jogszabályok élete nem fejeződik be azok megalkotásával, sőt csak akkor kezdődik igazán. Ezért nézzük mindig dialektikus egységben a jogalkotást a jogalkalmazással. A legjobb jogszabály sem ér semmit, ha azt nem kielégítően alkalmazzák. Amikor a jognak a szocialista társadalom építésében betöltött szerepéről, jelentőségéről szóltam, utaltam arra, hogy annak alapvető vonása a szocialista törvényesség érvényrejuttatása mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban. Ismeretes, hogy az állampolgárok legalapvetőbb és tömegesen jelentkező ügyeivel — mint jogalkalmazók — elsősorban a tanácsok szakigazgatási szervei, továbbá a belügyi szervek, az ügyészségek és a bíróságok foglalkoznak. Az állampolgárok évente mintegy 7 millió esetben keresik fel a tanácsi szerveket, amelyek körülbelül másfél millió ügyben hoznak határozatot. A szabálysértési hatóságok évente körülbelül 350 000 bírságoló határozatot hoznak. A belügyi szervek bűnüldözési, közrendvédelmi, közlekedés-rendészeti, igazgatás-rendészeti, tűzrendészeti, útlevél-ügyintézési tevékenységük során szintén igen nagyszámú állampolgárral kerülnek közvetlen kapcsolatba. A bíróságok büntető és polgári peres ügyekben, továbbá hagyatéki, telekkönyvi és egyéb úgynevezett nem peres eljárásokban, valamint félfogadások alkalmával évente mintegy másfél millió állampolgár ügyét intézik. Ezek a számok nemcsak a jogalkalmazó szervek jelentős megterhelését jelzik, de arra is felhívják a figyelmet, hogy a szocialista törvényesség helyzete jelentős mértékben függ a jogalkalmazás színvonalától, attól, hogy a jogalkalmazó szervek helyesen értelmezik-e a jogszabályokat a konkrét ügyekben hozott határozataikban, általános gyakorlatukban érvényre juttatják-e szocialista államunk akaratát. Ide kívánkozik annak elmondása, hogy nagyon sok jogerős döntést, határozatot nem hajtanak végre. Több ezerre rúg csak azon végrehajtatlan bírósági határozatok száma, amelyek az elvált házastársat a közös lakás elhagyására kötelezik. Sok esetben pedig züllött, részeges emberekről van szó, és tudjuk, hogy mit jelent ez a család számára. Ilyen esetekben különösen fontos társadalmi érdekről van szó, de a végre nem hajtott határozatok a hatóságok, végső soron pedig az állam tekintélyét is csorbítják. A jogszabályok — amint erről már szóltam — társadalmi, politikai, gazdasági viszonyokat fejeznek ki. Ezek viszont nem változatlanok. Alakulnak, fejlődnek, gazdagodnak s a jogalkalmazásnak ezekkel a változásokkal összhangban kell állnia. Ha nem ez a helyzet, az életviszonyoktól elmaradt jogszabály, illetve annak alkalmazása válik a fejlődés fékjévé. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a jogalkalmazó a jogszabályt a konkrét ügyben félreteheti, de jelenti azt, hogy annak megfelelő értelmezésével, alkotó alkalmazásával érvényre tudja juttatni a törvényhozó valódi akaratát. Űj jogszabály megalkotására csak akkor kerülhet sor, ha a jogalkalmazás módszerei már nem biztosíthatnak törvényes megoldásokat, amikor az értelmezés már a jogalkotással lenne egyértelmű. Fontos követelmény tehát, hogy a munkában a jogszabályok betűje soha ne homályosítsa el a jogalkotó akaratát, a jog szellemét. A törvényesség következetes érvényesítése feltételezi, hogy a jogalkalmazók mind az egész ország, mind pedig működési területük, a megyék, járások politikai társadalmi és gazdasági viszonyairól tájékozottak legyenek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ezek ismerete nélkül a jogalkalmazás öncélúvá válna, légüres térben mozogna. Egy-egy