Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-35
2695 Az Országgyűlés 35. ülése, 1970. június 25-én, csütörtökön 2696 Mivel tisztában vagyok azzal, hogy az állami költségvetési célok megvalósítása, a gazdasági életünkben jelentkező gondok megszüntetése, a gyorsabb ütemű fejlődés nemcsak az elhatározásoktól, hanem elsősorban a munka hatékonyságának növelésétől függ, munkaterületemen arra törekszem, hogy ennek feltételei megteremtődjenek. A törvényjavaslatot elfogadom. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést délután 3 óráig felfüggesztem. (Szünet: 13.30—15.03. — Elnök: KÁLLAI GYULA.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szólásra következik dr. Fekszi István képviselőtársunk. DR. FEKSZI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Vályi elvtárs beszédében az árvízről, annak gazdasági, mind fejlesztési, mind költségvetési kihatásairól beszélt. Én is ehhez az egy témához kívánok kapcsolódni azért is, mert az árvíz megyénket érintette a legjobban, és ott lehet talán lemérni egy sor olyan következményét és más oldalát is megvilágítani, amit, úgy gondolom, itt az Országgyűlésen is helyénvaló elmondani. Mint ahogyan a tisztelt Országgyűlés előtt ismeretes, mintegy hat hétig tartott az a küzdelem, amelyben a megye dolgozóinak, de szinte az egész ország közvéleményének is a figyelme az árvizes területekre, az ott folyó küzdelmekre irányult. Sajnos, azt is hozzátehetjük, hogy ez a küzdelem még mindig nem múlt el, még mindig folyik, és még mindig erős figyelmet és munkát érdemel az illetékesek részéről. Annak a víznek a pusztításai nyomán, amely különben az életet adja az embereknek, bizony hat héten át szinte ezrek váltak az országban, különösen a mi megyénkben hajléktalanokká. Ez a víz olyan károkat okozott megyénkben, amelyeknek helyreállítási munkái több hónapot fognak majd igénybe venni. Ebből a küzdelemből talán a legnagyobb rész jut Szabolcs-Szatmár megye dolgozóira. Mi tudjuk legjobban átérezni a károk helyreállításának jelentőségét. Ügy vélem azonban, az árvízvédelmet és az árvíz pusztító hatásait, az ezt követő helyreállítási munkákat, azt a kárt, amely a nemzeti vagyont és a személyi vagyont érintette, mindamellett az emberi szolidaritásnak azok a nemes megnyilvánulásai avatják közvéleményünk előtt életünk egyik kimagasló eseményévé, amelyek a katasztrófát szenvedett területek lakosainak megsegítését mindannyiunk közügyévé tették. Ez a néhány hét már eddig is a legkülönbözőbb felsőfokú jelzőket vívta ki. Meggyőződésem, hogy ez az időszak a szocialista humanizmus, az emberi szolidaritás legszebb példájaképpen fog bevonulni történelmünkbe. Az a fegyelem, ahogyan a kitelepítettek viselkedtek, a segítő szándék, ahogyan őket szívesen fogadták, ahogyan az ország népe segítségükre megmozdult, ahogyan ma az újjáépítésbe bekapcsolódik, a legmagasabb fokban bebizonyította társadalmi rendszerünk szilárdságát, nemzeti egységünk megteremtésére tett intézkedéseink értelmét. Ez az időszak olyan eseményeket termett, amelyeket azelőtt nehezen tudtunk volna elképzelni. Azok a termelőszövetkezeti gazdák, akik sajátjuknál is előbbre helyezték a közvagyon mentését, bebizonyították megváltozott gondolkodásmódjukat. És az a mozgalom, amely a kormány felhívása alapján az országban kibontakozott az elveszett nemzeti 1 vagyon pótlására, már több, mint a károk puszta felismerése, a társadalmi tudatosság egyik komoly megnyilvánulása. A veszély első jeleire a polgári lakosság, a katonák, a rendőrök, a karhatalmiak, a munkásőrök, a polgári védelmiek indultak az elárasztott területek lakossága életének és anyagi javainak megmentésére, a további területek védelmét szolgáló gátak őrzésére és erősítésére. A katonák, akiket nemcsak a katonai fegyelem, nemcsak az esküjükben vállalt kötelezettségük vezérelt, hanem kiválóan vizsgáztak emberi kötelességtudatból is, bebizonyították, hogy a nép méltó fiai, hogy hazánk, javaink védelme jó kezekben van. A költségvetésből biztosított korszerű technika most nemcsak azt igazolta, hogy védelmi képességünk magas színvonalon áll, hanem azt is bebizonyította, hogy békeidőben is hasznos segítséget nyújthat a dolgozó népnek. A katonák bebizonyították szocialista öntudatukat. Helytállásuk nem csupán a puszta létért való küzdelemben jelentett segítséget, hanem bátorítást is adott, erősítette az emberekben azt a tudatot, hogy nincsenek egyedül. Pártmunkások és tanácsi dolgozók, vízügyi szakemberek, közéleti emberek vizsgáztak emberi helytállásból, és vizsgáztak vezetőkészségből is Ök voltak az elsők a munkában, a kötelességteljesítésben, de utolsók voltak egyéni érdekeik képviseletében. De segítő szándékukat nyilvánították azok is — tisztelt Országgyűlés —, akik személyesen nem lehettek jelen. Még jórészt az élet és az anyagi javak mentése képezte minden gondunkat, amikor megérkeztek az első felajánlások. Emberek küldték el kisebb-nagyobb összeget képező, jelentőségében óriássá növekedő adományaikat, kollektívák tettek felajánlásokat és az összegyűjtött milliók demonstrálják ennek kézzel fogható erejét. Szűkebb, vagy nagyobb közösségek jelezték, hogy nem leszünk egyedül, részt vállaltak az újjászületés nagy gondjaiból. Széles visszhangra talált és szinte minden megye csatlakozott a Békés megyei elvtársak mozgalmához, amelynek lényege az volt, hogy a kárt szenvedett területen egy-egy terület helyreállítását magukra vállalják. Alig felmérhető az ország termelőszövetkezeteinek, a kárt szenvedett közös gazdaságok talpra állításában vállalt részük. Példátlan méretűvé szélesedett a gyerekek nyári üdültetésére indított mozgalom. Tudták: nekik jelent legnehezebben elviselhető körülményt a családi hajlék elvesztése, az átélt események izgalma. Szavakban ki sem lehet fejezni, hogyan erősítette az életerőt az ott élőkben,