Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-35

2667 Az Országgyűlés 35. ülése, 1970. június 25-én, csütörtökön 2668 tevékenységével mindvégig a magyar nép fel­emelkedését szolgálta. Közéletünk különböző magas posztjain, így a magyar Országgyűlésben is, amelynek 1945 óta megszakítás nélkül tagja volt, fáradhatatlanul dolgozott. Váci Mihály képviselőtársunk, az egykori néptanító nagyszerű adottságaival rövid idő alatt korunk legnépszerűbb magyar költőinek soraiba emelkedett. Országgyűlésünknek két cikluson át volt tevékeny tagja. Mindketten őszinte hittel és akarattal, pár­tos szenvedélyességgel harcoltak a nép, a nem­zet felemelkedéséért, a szoeialista Magyarország megteremtéséért. Veres Péter és Váci Mihály életműve politikai és szellemi életünk maradan­dó értéke. Emléküket hűen megőrizzük és az Or­szággyűlés jegyzőkönyvében megörökítjük. Kérem tisztelt Képviselőtársaimat, egyper­ces néma felállással adózzunk emléküknek! (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Országos Választási Elnökség az 1966. évi III. sz. törvény 17. §-ának (5) bekezdése alapján benyúj­totta hozzám az időközi országgyűlési választá­sokról szóló jelentését. Kérem jegyző képviselőtársamat, szívesked­jék a jelentést felolvasni! DR. PRIESZOL OLGA jegyző (olvassa): „Kállai Gyula elvtársnak, az Országgyűlés elnö­kének, Budapest. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1970. má­jus 24-re az elhalálozás folytán megüresedett budapesti 4-es és 38-as, valamint a Vas megyei 3-as számú választókerületben időközi választást tűzött ki. Megállapította az Országos Választási El­nökség, hogy mindhárom választókerületben a képviselők jelölése a jogszabályokban meghatá­rozott rendben történt. A választásokat az illeté­kes szervek a kitűzött napon a törvények meg­tartásával bonyolították le. A budapesti 4-es számú választókerület vá­lasztói dr. Trautmann Rezsőt, a budapesti 38-as választókerület választói dr. Szabó Kálmánt, a Vas megyei 3-as számú választókerület választói pedig Sárvári Istvánt választották meg ország­gyűlési képviselőnek. Az Országos Választási Elnökség megálla­pította a választási eredményt és azt 1970. május 25-én kihirdette. Budapest, 1970. május 25. Elvtársi üdvöz­lettel dr. Dallos Ferenc, az Országos Választási Elnökség elnöke." ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság az Or­szágos Választási Elnökség jelentését tudomásul vette és az ügyrend 5. § (4) bekezdésének meg­felelően, a választási jegyzőkönyvek alapján megvizsgálta Sárvári István, dr. Szabó Kálmán, dr. Trautmann Rezső országgyűlési képviselők megbízó levelét. A bizottság megállapította, hogy a megbízó levelek a törvényekben előírt feltételeknek min­denben megfelelnek, ezért javasolja a képvise­lők igazolását. Kérdem, hogy az Országgyűlés az Országos Választási Elnökség jelentését tudomásul ve­szi-e és a bizottság javaslatának megfelelően Sárvári István, dr. Szabó Kálmán és dr. Traut­mann Rezső képviselőket igazolja-e? (Igen.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Ország­gyűlés az Országos Választási Elnökség jelenté­sét tudomásul vette és Sárvári István, dr. Szabó Kálmán, valamint dr. Trautmann Rezső ország­gyűlési képviselőket igazoltnak jelentette ki. Elvtársak! Mindannyiunk nevében üdvöz­löm új képviselőtársainkat és kívánom, hogy eredményesen vegyenek részt az Országgyűlés munkájában. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa ez évi márciusi ülésszakunk óta alkotott törvényerejű rendele­teiről szóló jelentését az alkotmány rendelkezé­seinek megfelelően bemutatta. A jelentést képviselőtársaim között szétosz­tattam. Kérdem az Országgyűlést, hogy az Elnö­ki Tanács jelentését tudomásul veszi-e? (Helyes­lés.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának jelentését tudo­másul vette. Bejelentem, hogy Vályi Péter pénzügymi­niszter a Minisztertanács megbízásából beterjesz­tette az Országgyűlésnek a Magyar Népköztár­saság 1969. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A benyújtott törvény­javaslatot az Országgyűlés állandó bizottságai­nak kiadtam és az Országgyűlés tagjai között szétosztattam. Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy ülés­szakunkon az 1969. évi állami költségvetés vég­rehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását tűzzük.napirendre. Elfogadja az Országgyűlés a javaslatot? Aki elfogadja, kérem, kézfelemelés­sel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? — Nincs senki. Tartózkodott-e va­laki a szavazástól? — A szavazástól nem tartóz­kodott senki. Határozatilag kimondom, hogy az Ország­gyűlés az ülésszak tárgyalási anyagára tett ja­vaslatot elfogadta. Következik az 1969. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Vályi Péter pénzügyminiszter elvtárs kíván szólni. VÁLYI PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány ne­vében előterjesztem az 1969. évi állami költség­vetés végrehajtásáról szóló jelentést. A jelentés megvitatására hosszabb időszakra kiterjedő, széles körű gazdasági elemzések és gazdaságpoli­tikai elhatározásaink kialakításának időszakában kerül sor. Társadalmi, politikai, gazdasági, kul­turális" fejlődésünk értékelését a kormány elnö­kének az Országgyűlés márciusi ülésszakán el­hangzott beszámolója tartalmazta. A közeljövőben az Országgyűlés elé kerül a negyedik ötéves tervről szóló javaslat. Akkor tá­jékoztatást nyújtunk a harmadik ötéves terv tel­jesítéséről is. Amint a tisztelt képviselő elvtársak tapasztalhatták, az 1969. évi zárszámadást sok­kal részletesebben dolgoztuk ki. Az összefoglaló jelentést kiegészítik az egyes ágazatok gazdasá-

Next

/
Thumbnails
Contents