Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-34

2631 Az Országgyűlés 34. ülése, lemben a szövetségesek között ott volt, és a háború fő terhét viselte a világ első munkás-paraszt állama, a szocialista világhatalom, a Szovjetunió. Az antifasiszta háborúban egész népek keltek harcra szabadságukért, s az egyes országok harcának élén a kommunisták, a legkövetkezetesebb demokraták, az igaz hazafiak küzrdöttek. A küzdelemén részt vevő népek, a tömegek harcának célja a fasizmus megsemmisítése, a nemzeti függetlenség és társadalmi szabadság kivívása, a demokratikus jogok kibővítése, a tartós béke megteremtése volt. Ez tette lehetővé a világméretű fasisztaellenes összefogást és hozta közelebb a fasiszta hatalmak feletti győzelmet. A Szovjetunió, a szövetségesek győzelme a második világháborúban nagy, elképzelhetetlenül súlyos katasztrófától mentette meg az emberiséget, s új helyzetet teremtett a világban. A második világháborúból, a reakció csalódására, a Szovjetunió politikailag, morálisan és katonailag hatalmasan megerősödve került ki. A fasiszták elleni hősies harcban minden országban megnövekedett a kommunista pártok befolyása és ereje, fellendült a különböző antifasiszta és demokratikus erők harca, az elnyomott, gyarmati népek felszabadító mozgalma az egész világon. Mindez jelezte, hogy a fasizmus elleni háború győzelmes befejezése után a világ nem térhet és nem fér vissza a háború előtti állapotokhoz, az emberiségnek előbbre kell lépnie. A fasizmus európai és ázsiai fészkének eltiprása után olyan világhelyzet állott elő, amelyben sok nép számára elérhető valóság lett a nemzeti függetlenség kivívása, s a társadalom forradalmi átalakításának lehetősége. Kedves Elvtársak! A magyar nép a hátráló hitlerfasiszták vereségeinek idején, a fasizmus feletti végső győ^ zelem közeledtével, egy viszonylag kedvező világhelyzet érlelődésének időszakában szabadult fel. De a magyar kommunistákra és más haladó erőkre, a népre hatalmas feladatok vártak, mert a helyzet hazánkban elképzelhetetlenül súlyos volt. A letűnt uralkodó osztályok és fasiszta rendszerük a végső pusztulás szélére sodorta az országot, nemzetünket. Az országban 1919 ősze óta uralkodó ellenforradalmi kormányzat külpolitikájában a fasiszta hatalmak készséges szövetségese és kiszolgálója volt, Aláírta a hírhedt „Antikomintern" paktumot, s bűneinek, nemzetárulásának betetőzéseként sietve csatlakozott Hitler szovjetellenes háborújához. Mindezek következtében a felszabadult magyar nép addig volt uraitól, a kapitalistáktól, a földesuraktól és fasiszta rendszerüktől politikailag kompromittált, kifosztott, füstölgő, romokban heverő országot kapott örökségül. Ma emlékeznünk és emlékeztetnünk kell: 1919-ben az imperialisták fegyveres erővel a magyar nép nyakára ültették az ellenforradalmi Horthy rendszert, amely középkori viszonyokat teremtett az országban. Fasiszta ideológiájával negyedszázadon át fertőzte a tömegeket, kegyetlen terrorral üldözött minden haladó gondolatot, kizárta a politikai jogokból a dolgozó népet. Magyarország iparilag fejletlen volt, mezőgazdaságát feudális maradványok terhelték; a dolgozók 1970. április 3-án, péntekén 2632 I milliói létbizonytalanságban, nyomorban éltek. A háborúban az ország amúgy is fejletlen iparának harmada megsemmisült, összes hídjait módszeresen elpusztították, lakóházai súlyosan megrongálódtak, a föld nagy része műveletlen maradt, az állatállomány nagy részét elhajtották. Az emberek éheztek, ellátatlanok voltak. A kilencmillió lakosságú Magyarország állampolgárai közül több mint félmillió ember pusztult el a harcban és a fasiszta megsemmisítő táborokban. Az összes háborús embervesztesége Magyarországnak ugyanannyi volt, mint az akkor 140 millió lakosú Amerikai Egyesült Államoknak. A felszabadulást közvetlenül követő időszak rendkívül bonyolult és sokrétű feladatainak, a romok eltakarításának, a termelés beindításának, az ellátás megszervezésének, a közlekedés helyreállításának megoldása mindenekelőtt a nép talpraállítását, önbizalmának visszaadását, a társadalom szétzilált erőinek elemi megszervezését, egy új, demokratikus hatalom, szervezett állam megteremtését kívánta meg. A sivár, vigasztalannak tűnő kép láttán, amit az összeomlott állam, az atomjaira hullott társadalom anarchikus helyzete, s a romokban heverő ország mutatott, sokan hitüket vesztették, s nem láttak kiutat maguk előtt. A kishitűség leküzdésére, a tömegek mozgósításához világos utat mutató vezető erőre volt szükség. Ezt a politikai erőt társadalmunkban a fasizmus negyedszázada alatt betiltott és üldözött, de mindvégig elszántan harcoló kommunista párt képviselte, amely az összes hazafias erők tömörülését, a társadalom demokratikus átalakításának szükségességét hirdette. Arra hívott fel

v hogy a nép összefogásával, aktív harcával és munkájával, a reakciós erők szétzúzásával teremtsünk új hazát. Vallotta: Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország, mindennek ellenére — „lesz magyar újjászületés"! A kommunisták pártja kezdeményezte a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nyílt zászlóbontását, létrehozta a pártok koalícióját, szorgalmazta az új demokratikus állam első intézkedő szerveinek létrehozását, az Ideiglenes Nemzetgyűlés, az Ideiglenes Kormány, a Nemzeti Bizottságok megalakítását. Az építőmunkához azonban biztosítani kellett a külső, nemzetközi feltételeket is. Az uralkodó osztályok a tömegek tudatát negyedszázadon át módszeresen fertőzték a nacionalista, soviniszta métellyel, és a „rokontalan nép", az „egyedül vagyunk" csüggesztő érzését plántálták beléjük. A gondolkodásában és érzelmeiben amúgy is megzavart tömegekben nagy, létfontosságú kérdés volt, hogy a magyar fasiszta rezsim háborús bűnei után, nemzetközileg hol és kiben talál barátot, támaszt az a nép, amelynek országa a szövetséges hatalmak szemében még tegnap Hitler III. Birodalmának csatlósa volt. Hazánk, népünk annyi megpróbáltatás és csalódás után a Szovjetunióban és népében végre ebben a helyzetben igaz barátra talált. (Nagy taps.) A Szovjetunió mérhetetlenül sokat szenvedett a fasiszta agressziótól, a Hitler-fasiszta és csatlós megszálló csapatoktól, mégsem azonosította sohasem az egyes országok uralkodó köreit