Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-33

2595 Az Országgyűlés 33. ülése, gette, hogy az emberi jogok szabadsága csak a közösségen belül, a közösség korlátaihoz igazodva érvényesülhet helyes és erkölcsileg pozitív módon. Ha kiszakítom magam a közösségből, akkor kétféleképpen csúfolhatom, meg a szabadságot. Vagy tirannus leszek, ami egyaránt jelentheti a törzsfőnöki zsarnokságot, az ügyes-bajos problé• mák között vesződőkkel packázó hivatalfőnököt, a szövetkezeti demokráciát semmibe vevő tszelnököt, a basáskodásában itallal is erősített családapát, a hanggal bírókat, a paragrafusokkal vagdalkozókat és a személynévmások közül csak a nagybetűvel írt és mondott Én-t ismerőket. A szabadság másik megcsúfolói, akik kiszakadnak a közösségből, a törvénysértők, a népszerűségük erejében bízó garázdák, a hiszékenységből vámot szedő szélhámosok, az ellenőrzés alól kibúvó felelőtlenek, a 10 000 forintnyi fizetésükhöz milliókat sikkasztok, és azok az erkölcsi nihilisták, akiknek bűnei csak fokozatban különböznek a közvagyon rongálóitól, a gyermeklányok megrontásán át a rossz kazánok vagy rossz utak építésén keresztül, a disszidálásban magukat árulókon át a rendőrgyilkosokig. Akkor készülhetünk hazánk és saját magunk felszabadulása negyedszázados évfordulójára tiszta szívvel és őszintén, ha a szocialista tanítás és a vele egybehangzó pápai figyelmeztetés megvalósul mindnyájunk életében: csak a közösségben, a közösségért, a közösséggel együtt folytatott munkánk lehet a tiszta, a költőink által sokszor szentnek említett szabadság mindnyájunk számára éltető elem. A közösségben élő ember felelősséggel tartozik a közösséggel szemben, legyen az államférfi, alkotó munkás, nevelő, családapa, vagy bárhol, bármilyen hivatást betöltő egy ember velünk. Ugyanakkor a közösség is felelősséggel tartozik az egyénnel szemben az emberi jogok tiszteletbentartása, az igazság szolgálata, a gyengébb védelme, a szociális segélynyújtás, a jóranevelés, a bűn üldözése, az egyéni és családi jólét megvalósítható fokozása, stb. terén. Jólesett vezető jogászaink beszámolói kapcsán ezeket az erkölcsi elveket leszögeznem, mert ezekben az egymásra találás, az emberi együttlét, az együttműködés és a mindnyájunkat átölelő, a nemzeti, népi egységet, a világnézeti ökumenét és a világ békéjét is alapozó elveket látnom, amelyekről — és ezt újra örömmel emelem ki — a keresztény világ és a marxista világ vezetői oly természetes harmóniában nyilatkozhatnak és nyilatkoztak is meg. Még egy gondolatot: Évekkel ezelőtt a nagy megrázkódtatásokból újra rendeződő társadalmunk megnyugtatását és megerősödését hatásoson szolgálta politikánk élenjárója, Kádár János avval a mottójával: „Aki nincs ellenünk, az velünk van". Valamelyest hasonló körülmények között csehszlovák barátaink ezt így fogalmazzák : „Aki nincs ellenünk, az potencialiter velünk van." Mindkét axióma a maga idején helyes, megnyugtató, rendet teremtő, hasznos igazság. De úgy érzem, hogy amikor vezető jogászaink beszámolóiból örömmel hallhattuk, hogy az ellenünk levők száma és jellege egyre csökken és 970. március 6-án, pénteken 2596 gyengül, a kádári mondást már kissé módosítani kell azoknak az elemeknek a kiemelésével, amelyek különben bent szerepeltek az idézett axiómát tartalmazó beszédben. Ma már nincs mellettünk, aki néma, vagy tétlen, hanem csak az, aki velünk cselekszik. Bocsánatot kérek képviselőtársaimtól, hogy a tegnap, tegnapelőtt elhangzott versidézetek *) mellett, Shakespeare, Vörösmarty, Babits szavai után most egy szürke prózát — és ez a szürke jelző egyben irodalmi kritika is részemről — idézek. Moldova György egyik regényhőse, ha lehet hősnek nevezni az ilyen Flandera Jánosokat, azt mondja: „Én sohasem vettem komolyan azt, hogy nép, vagy osztály, vagy haza. Ilyen dolgok nem is léteznek. Egyszerűen élnem kell valahol és valaki között." Nos, úgy vélem, hogy azokat, akik így gondolkodnak, még ha nem is indítanak új ellenforradalmat és ha mentegetve avval becézik őket, hogy ezek csak elidegenednek, semmiképpen sem tartom velünklevőknek. ] Nincsenek velünk a hallgatni már megtanult semmittevők. Nincsenek a külföldre virágnyelven irkáló IKKA-stiliszták. Nincsenek az életet a plébánia bezárt zsalugáterei mögül szemlélő v egyes lelkipásztorok és nincsenek az ezer trükkel, ezer módon társadalmilag kitártott ingyenélők. Földi eszményképem, Albert Schweitzer egy Goethe-tanulmányában ezt írta: „Legyen az ember nemes, segíteni kész és jó, de az erre vonatkozó szándékot cselekedetté kell változtatnunk, mert a nemességnek, segítenikészségnek és jóságnak nemcsak gondolatként, hanem erőként kell bennünk élnie." 64 éves vagyok, a szeles fiatalságon túl (derültség), de a csendben elmélázó öregségen talán innen és ezért ne vegye üres szónak a tisztelt Országgyűlés, ha avval fejezem be: Ne csak úgy legyünk együtt a szocializmus építésében, hogy az egyik, a tekintélyesen nagyobb rész dolgozik, a másik pedig esetleg bűnüldöző szerveinktől, vagy okosságból félve nincs ellenünk, hanem akképp, hogy mindnyájan, világnézeti különbség nélkül együtt legyünk az emberi, szellemi nemesség, a segítés és jóság tevékeny, aktív szolgálatában, életünkkel és munkánkkal. Köszönöm szépen. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Katona Sándor képviselőtársunk. "J KATONA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés!, Kedves Képviselőtársaim! Érdeklődéssel és figyelemmel hallgattam vé- £ gig a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze beszámolóját az ügyészi szervezet felépítéséről, a bűnözés, a bűnüldözés helyzetéről, a törvényességi felügyelet ellátásáról; a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját, a Legfelsőbb Bíróság elvi irányításáról, a jogalkalmazási tevékenységről. Mindkét beszámolóval általánosságban és részleteiben egyetértek. Felszólalásomban két kérdéssel kívánok foglalkozni. Az egyik a társadalmi tulajdon terhére elkövetett bűncselekmények politikai, közgazdasági, társadalmi és erkölcsi kihatása, a másik^ közlekedési balesetek. S befejezésül három