Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2519 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2520 tosak lehetünk a fiatalság ezirányú munkaszeretetében is. A kormánybeszámolót elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Sarlós István. SARLÓS ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Egyetértek Fock elvtárs beszámolójával, a kapcsolódó hozzászólásokkal is. Mégis indokoltnak tartom, hogy egy külpolitikai kérdésben és néhány, a belső helyzetünket érintő kérdésben a véleményemet elmondjam, illetőleg javaslataimat megtegyem. Amikor 25 évvel ezelőtt felszabadultunk és elindultunk a szocialista építés útján, akkor kevesen tudtuk volna úgy elképzelni a mai Magyarországot, mint ahogy ez a Magyarország ma létezik és részt vesz a világ életében. Hiszen az elmúlt évszázadok során Magyarország a nemzetközi politikában legfeljebb a nagy hatalmak alkalmi eszköze volt, törekvéseik megvalósításában és céljaik elérésében. 1945 után nyílt először lehetőségünk arra, hogy kis ország létünk ellenére önálló külpolitikát folytassunk, részt vegyünk egyenrangú partnerként a nemzetközi életben, ne passzív szemlélőként, hanem az esetek egy jelentős részében kezdeményezőként lépjünk fel. Ebben a vonatkozásban az elmúlt év egyik kiemelkedően jelentős eseményének tartom azt a budapesti tanácskozást, amelyik Budapesti felhívás címen vált ismeretessé a világban, amelyik megtette a kezdeményező lépést az Európa biztonsága érdekében megtartandó értekezlet megszervezése céljából. Ebben a felhívásban nekünk magyaroknak kezdeményező szerepünk volt nemcsak azért, mert Magyarországon fogalmazták meg a felhívást, hanem azért is, mert a korábbi, moszkvai értekezlet előkészítése Magyarországon volt, s azért is, mert a többoldalú és a kétoldalú tárgyalásoknak az eredményeként fogalmazódott meg a magyar kormányzat részéről is egy európai konferencia megszervezésének szükségessége. Péter elvtárs tegnap arról beszélt, hogy a XX. században az utolsó 25 év nagy összefüggő periódus, amikor Európában béke volt. Én ehhez hozzátenném azt, hogy tényleg béke volt ez alatt a 25 év alatt Európában, de úgy volt béke, hogy közben mindig jelen volt a háború. Sok vonatkozásban a levegőben lógó, a hidegháborús hisztéria következtében előállott helyzet az emberek életét és magatartását károsabban befolyásolja, mint néhány középkori háború, ahol a szemben levő felek a lövészárkokban voltak és csatároztak egymás ellen. Mi joggal és büszkén hirdetjük, hogy az elmúlt 25 év munkájának eredményeként Magyarországon megszűnt a tüdővész népbetegség lenni. De hadd tegyem hozzá, hogy helyébe lépett a szervezet megbetegedésének egy másik jelensége, az idegrendszer és a szívbetegségek egész sora és a legkülönbözőbb variációja. És ez nem azért van, mert fizikailag gyengébbek lettünk, hanem azért, mert az ember állandó feszültségben él, bármikor újságot nyit ki vagy rádiót kapcsol be, valahol a világon, valami történt, amiből valami lehet. S ez rendszerint háborús veszéllyel, háborús konfliktussal fenyeget, és ez meglehetősen rossz hatást vált ki az emberek idegrendszeréből, más élettempót vált ki az emberekből, más reményeket vált ki a jövőjüket illetően. Azt "hiszem, ennek az eredménye az, hogy sokan gyorsabban akarnak élni, és miközben gyorsabban akarnak élni, eközben nem mindig a megengedett eszközökhöz és módszerekhez nyúlnak, ahogy az életük céljait meg tudják valósítani. Ebből a szempontból különösen kiemelkedőnek tartom azt a törekvésünket, hogy ez a konferencia létrejöjjön. S mindjárt hozzáteszem azt is, nem a magyar kormányzatnak, nem a szocialista országok kormányainak az érdeke csak ez, hanem az egész Európa érdeke és az egész magyar nép érdeke, hogy egy ilyen konferencia létre tudjon jönni. Mert létre kell hogy jöjjön. Rendkívül fontosnak tartom, hogy minden magyar társadalmi szerv, intézmény, amelyiknek módja és lehetősége van arra, hogy külföldi kapcsolatokat építsen ki, kötelességének kell hogy érezze a jövőben, hogy ebben a vonatkozásban hirdesse politikánkat, ne csak védje, hanem hirdesse, ne csak reagáljon a hozzá intézett politikai kérdésekre, hanem kezdeményező lépéseket is tegyen. Tegyen olyan kezdeményező lépéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy kiszélesedjenek kapcsolataink országon kívül is, persze jó, ha országon belül is erősödnek és szilárdulnak kapcsolataink. Ezeknek a kapcsolatoknak a révén szilárd és következetes külpolitikánkat tudjuk hirdetni. Hozzá tenném ehhez azt is, hogy amikor keressük, mi az oka annak, hogy mi következetesen jó külpolitikát tudunk folytatni, akkor azt hiszem, nem tévedek nagyon, ha azt mondom, jó külpolitikát tartósan, logikusan és következetesen csak jó belpolitika talaján lehet létrehozni. Csak egy ingadozástól mentes, logikai összefüggéseket találó és kereső és szocialista célkitűzéseket megvalósító belpolitika talaján, a lakosság bizalmát élvezve lehet. Kifelé a külső érintkezések érvényesítsék azt a szocialista külpolitikát, amit mi képviselünk és megvalósítunk. Ha az eredményeinket nézzük, akkor elégedettek lehetünk. Ha az ötéves terv teljesítési számait nézzük, megint elégedettek lehetünk. Ha azt nézzük, hogy mit kellett volna már végre nyújtanunk a lakosságnak, ha azt nézzük, hogy a lakosságnak milyen igényei vannak, akkor a lakosság is és mi is joggal vagyunk elégedetlenek. Olyan elégedetlenség kell hogy eltöltsön bennünket, amelyik a mi korszakunk emberének feltétlen ismérve. Elégedetlen ember lehet csak a forrása a fejlődésnek. Az elégedetlen ember, aki meg tudja teremteni a vágyai kielégítéséhez vezető utat, csak az lehet a fejlődésnek a forrása. Az elégedetlen ember, aki elért egy bizonyos célt, akkor nem megállni akar, hanem tovább akar menni. Megteszi a kezdeményező lépéseket, és a mi korszakunkban az a mi feladatunk, hogy fokozzuk az emberek igényeit, fokozzuk úgy az emberek elégedetlenségét, hogy e közben vágyaik és kívánságaik legyenek. Mi már meg tudjuk fogalmazni, hogy hogyan-és mikor elégítjük ki ezeket a vágyakat és igényeket.