Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2521 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2522 S ebből a szempontból is érdekes az elmúlt 25 év igényeit megnézni, mert voltak lakásproblémáink 1945-ben is, vannak 1970-ben is és lesznek 1985-ben is. De más a természete a lakásproblémának 1970-ben, mint 1945-ben volt. 1945ben egy sokkal alacsonyabb szintű igénnyel is ki lehetett volna elégíteni azt, amit az emberek akartak. Ma az általános igény messze fölötte van minden 1945-ös tervnek, elképzelésnek vagy vágynak. A jövőben még inkább így lesz. A mai igényeket, mire ki tudjuk elégíteni, addigra olyan újabb igények keletkeznek lakásban, öltözködésben, munkakörülményekben, munkaidőben, hogy majdnem mindig-mindig elölről kezdhetjük a munkát. S ez ad különös értelmet a mi tevékenységünknek, életünknek, mert mindig újat kell produkálni, mindig tízmillió ember szeme előtt kell újat és újat produkálni. Azért mert szeretném, hogy a tervezett eredményeinket el tudjuk érni, érintenem kell néhány olyan problémát, amiről itt a hozzászólásokban ma jmár szó volt, amelyekben szerintem a közeljövőben hatékony intézkedéseket kell tennünk. Az első ilyen téma a munkaerőhelyzet. Ügy érzem, egy kicsit mesterségesen szított munkaerőhiány, hisztéria van Magyarországon. Vannak bizonyos ágazatok és bizonyos területek, ahol tényleges munkaerőhiány van. Ennek megvannak az objektív okai: a nehezebb munkafeltételek, a nehéz fizikai munka, a nem megfelelő bérezés, a felkészülés lehetőségében levő problémák és hiányosságok. De nagyon sok helyen munkaerőhiányról beszélnek — ott, ahol megfelelő, okos szervezéssel, ésszerű intézkedésekkel a munkaerőhiányt ki lehetne küszöbölni. Abból kell kiindulnunk, hogy a rendelkezésre álló és felhasználható munkaerő vége^. Budapesten egymillió százezer ember dolgozik, és tíz év múlva sem lesz Budapesten ennél lényegesen több, hanem inkább kevesebb munkaképes korú ember. Ha tehát bárki bármilyen munkát, bármilyen programot meg akar szervezni, abból kell kiindulnia, hogy ennyi a munkaerő, és nem az a feladata, hogy azon siránkozzék, hogy nem tudjuk teljesíteni, amit akarunk, hanem az a feladata, hogy megnézze : a kevesebb munkaerővel hogyan lehet többet produkálni? Nem lennék híve annak, hogy a munkaerővándorlással kapcsolatosan a vándorlók vándorlási jogát adminisztratív intézkedésekkel korlátozzuk. Azt korlátozni lehet megfelelő közhangulat kialakításával, a munkahelyi erkölcsök megszilárdításával, a helyi szokások általánossá tételével, de sokkal inkább elejét lehet venni a vándorlásnak akkor, ha nagyobb megbecsülésben részesülnek a különböző intézmények és vállalatok törzsgárdáinak tagjai. Ezt azért tartom szükségesnek megjegyezni, mert találkoztam már olyan véleménnyel is, amely szerint nem biztos, hogy az a jó munkaerő, aki tíz-tizenöt vagy húsz évet dolgozik egy helyen, mert hiszen azt senki nem akarta elcsábítani más helyre, ezek a szürke középszerűséghez, a szürke átlaghoz tartozók. Holott nekünk abból kell kiindulnunk; hogy valaki "jó dolgozó-e, jó munkaerő-e, annak egyik ismérve, hogy szereti a munkáját és hivatását és ragaszkodik munkaköréhez. Fontosnak tartom tehát, hogy a munkaerő megtartása érdekében a vállalatok és intézmények megfelelő kedvezményeket, előnyöket tudjanak biztosítani a munkakörülményekben, a juttatásokban, a bérben, a béren kívüli juttatásban, a szakszervezeti beutalókban egyaránt. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy nagyon szigorú megtorló intézkedéseket tegyünk azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek megengedik maguknak, hogy másoktól erkölcstelen módon elcsábítsák a munkaerőt. Aki munkaerőt csábít, munkásszállást, utazási kedvezményt, csökkent munkaidőt, különleges juttatásokat és egyebeket ígér a nem nála dolgozó dolgozónak — mert munkanélküli nincsen, tehát csak máshonnan tud munkaerőt átcsábítani —, ezzel másnak a munkáját gátolja és akadályozza. Tehát ilyen esetben szerintem nagyon szigorú intézkedéseket kellene tenj&i. El tudom képzelni azt is, hogy minden vállalatnál egy bizonyos létszámon felül alkalmazott dolgozók mindegyike után különleges adót kell kivetni a vállalatra, amely adó egy központi kasszába kerülne be, hogy ott a kormányzat megfelelő módon tudjon ezzel gazdálkodni. Fontosnak tartom azt is, hogy elkészüljön egyszer a távlati munkaerőigény. Nem tudja ma egyetlen intézmény, vagy vállalat sem megmondani Magyarországon, hogy egy év múlva, két év múlva, vagy három év múlva milyen menynyiségű vagy milyen összetételű munkaerőre van szüksége? Ebből következik, hogy nem tud a vállalat részt venni a munkaerőképzés biztosításában sem, hiszen nem tudja, hogy neki mire lesz szüksége. Ebből az következik, hogy a képzett munkaerő-elosztásnál az életbe induló fiatalra már annyian vetik ki a hálójukat, hogy úgy indul sokszor egyes kényes szakmákba a fiatal, mint a válogatott futballista, vagy a nagy sztár, akire,mindenki igényt jelent be, akit csábítanak és nagy összegeket akarnak neki adni. Tehát fontos, hogy a vállalatnak legyen munkaerőterve! Nagyon fontos, hogy ennek következtében elkészüljön a munkaerőképzés távlati terve is. Ehhez egy adminisztratív intézkedést szükségesnek tartanék. Nevezetesen azt, hogy a mi szakiskoláinkat és középiskoláinkat ne 17 különböző intézmény és szerv irányítsa, hanem egységesen a Művelődésügyi Minisztérium irányítása alá kerüljenek a magyar iskolák: az általános és középiskolák, főiskolák — hogy megfelelő összhang legyen a tantervek kidolgozásában, a tanerő elosztásában, a tantermek elosztásában, hogy megfelelő kapcsolat teremtődjék a különböző iskolák között és hogy végülis minden iskola megkapja társadalmi életünkben azt a helyet, amely megilleti. Itt hadd tegyek egy megjegyzést gimnáziumi oktatásunkkal kapcsolatban. Statisztikánkban számtalanszor kimutatjuk, hogy míg a foglalkoztatott munkások száma csökken, addig évről évre nő az alkalmazottak száma. És akkor zárójelben hozzátesszük: ezzel nő a bürokrácia! Megfeledkezünk valamiről! Nem hiszem, hogy nagyon sok szülő azért íratja be a gimnázium első osztályába gyermekét, hogy ha leérettségizett, akkor elmenjen ipari tanulónak. Azzal a