Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-32
2511 . Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2512 ELNÖK: Szólásra következik Tiliczki József képviselőtársunk. TILICZKI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A kormány beszámolójának meghallgatása után és a megyémben, illetve a választókerületemben levő tapasztalataim alapján az a véleményem, hogy helyesen értékelte a miniszterelnök elvtárs az 1969. évi helyzetünket, s helyesen szabták meg a következő irányelvek is, amelyek jól szolgálják majd céljainkat a jövőt illetően. Ami a fejlődésünket illeti, kétségkívül elmondhatjuk, hogy dolgozóink jobban élnek, életkörülményeik nagyon megváltoztak, s az a bizalom, az a remény, hogy van életcéljuk. Őszintén elmondhatom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy választókerületemben nagy elismeréssel beszélnek dolgozóink pártunk és kormányunk helyes politikájáról, intézkedéseiről, amiről majd egynéhány szót talán konkrétan is el szeretnék mondani. Kedves Elvtársak! Heves megyei képviselőcsoportunk február 25-én ülésezett Egerben, ahol tájékoztatást kapott Heves megye két nagyvállalatánál az új gazdaságirányítási rendszer közgazdasági szabályozóinak hatásáról, az eddig eltelt két esztendőre vonatkozóan. Az értékelés kiterjedt a KGM irányítása alatt levő ipari nagyvállalatokra, valamint a tanács irányítása alatt levő ipari kis- és középvállalatokra egyaránt. A gazdasági vezetők tájékoztatásaiból, az ott elhangzott vitákból és személyes tapasztalataink alapján megállapítottuk, hogy gazdaságirányítási rendszerünk, mint gazdaságpolitikánk hatékony eszköze, összességében elősegíti célkitűzéseink megvalósítását. Van azonban jónéhány terület, ahol az 1969-ig érvényes szabályozók nem hozták meg a kívánt eredményeket. Az ott elhangzott beszámolók, viták, valamint személyes tapasztalataink alapján azonban néhány észrevételt és javaslatot szeretnénk tenni a tisztelt Országgyűlésnek a negatív megállapításokról. Az' új gazdaságirányítási rendszer a korábbinál kedvezőbb hatást gyakorolt a kereslet-kínálat szerkezeti egyensúlyának megteremtésében. A vállalatok széles körű piackutató tevékenységet végeztek, igyekeztek felmérni a belföldi igényeket és ennek megfelelően alakították ki termelési és értékesítési programjukat. Kedvező hatása van az ipari nagyvállalatok esetében az export jog kiszélesítésének is. Csak egy példát mondanék: az Egri Finomszerelvénygyár 1967 végén a svéd Mecman céggel 10 éves kooperációs szerződést kötött. Ez a szerződés jelentős összegű devizabevételt jelent a népgazdaság számára. A közép- és kisvállalatok termékei általában belföldi piacon kerülnek értékesítésre. A mechanizmus eddig eltelt két évében különböző felsőszintű vezetők is sokat foglalkoztak a szolgáltatások megjavításának kérdéseivel. Elmondanám a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ezen a területen Heves megyében is nagyobb ütem válna szükségessé. Bár előttem a második felszólaló elvtárs már beszélt a szolgáltatásokról, mégis szeretném megemlíteni, hogy a lassú fejlődés oka egyrészt az, hogy a lakossági szolgáltatások területén érvényesülő preferáló intézkedések még mindig nem adnak kellő ösztönzést a különböző szolgáltatások fejlesztésére. Ezért a vállalatok mindinkább az árutermelői tevékenységet helyezik előtérbe, mivel ott nagyobb jövedelem realizálható üzemükben. Az új gazdaságirányítási rendszer első két évére érvényes közgazdasági szabályozók hatását vizsgálva megállapítottuk, hogy van néhány olyan terület, ahol bizonyos visszatartó erők húzódnak meg, s gondolom, hogy az ország más területén is jelentkeznek ezek. A realizált nyereség R rész nagyobb hányada a 70 százalékos adósávba esik, és ez inkább visszahúzó, mint ösztönző erőt képvisel. De ugyanez tapasztalható a fejlesztési alap adóztatásánál is. Az adórendszer ipari vállalatok esetében általában egyformán 60 százalékos adókulcsot határoz meg minden vállalatnál, függetlenül attól, hogy az adott vállalatnak milyen a technikai színvonala, felszereltsége. Vállalati szempontból az állóeszközök tervszerű, természetes elhasználódását feltételezve, a kevésbé korszerű gépekkel rendelkező vállalatok, általában kis- és középüzemek esetében nagyobb mérvű fejlesztési alap igény jelentkezik, elsősorban csak a szinttartó beruházások észközlése miatt is. A vonatkozó rendeletek értelmében a közvetlen lakossági szolgáltatásból elért nyereség nem 60 százalékos, hanem 30 százalékos .fejlesztési adóalap alá esik, s ugyancsak ez a rendelet teszi lehetővé, hogy a vállalat az állóeszköz-lekötési járulékot a fejlesztési alapba helyezhesse. Az érintett vállalatoknál az a tapasztalat, hogy további kedvezményekre lenne szükség a lakossági szolgáltatások területén, elsősorban azzal, hogy a fejlesztési alap adózását mentesítenék, és ezzel nagyobb lehetőség nyílna a szolgáltató tevékenység fejlesztésére, s természetesen ezzel párhuzamosan a lakosság igényeinek jobb kielégítésére is. A kis- és középvállalatoknál tapasztalataink alapján helyesebb lenne a képzett vállalatfejlesztési és a műszaki fejlesztési alapok együttes felhasználását lehetővé tenni. Természetesen ez nem zárná ki a képzés és az adózás, valamint a jelenlegi értelemben vett műszaki fejlesztés továbbvitelét, de a tényleges felhasználás tekintetében nagyobb önállóságot adna a vállalat vezetőségének. Fejlődő vállalatoknál igen nagy terhet jelent a forgóalapok feltöltése, az alacsony fejlesztési alapok terhére. Átmeneti megoldásokkal támogatni kellene a hatékonyságot fokozó, munkaerőt megtakarító beruházásokat is. Sokat vitatott téma az átlagbér-színvonal szabályozása. Erről már egynéhány felszólaló képviselőtársam is beszélt, azonban röviden mégis megemlíteném. Az átlagbér-gazdálkodás nem ösztönözte a vállalatokat az élőmunkával való takarékoskodásra, mivel alacsonyabb keresetű dolgozók foglalkoztatása mellett is tudták a vállalatok a kvalifikáltabb munkát megfizetni, s ezáltal az előírt bérszínvonalat megtartani. Az élőmunkával való takarékos gazdálkodást
