Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2505 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2506 új, pozitív vonásairól, ha elmondhatjuk, hogy a tanulóifjúság döntő többsége szorgalmasan tanul, és egyre magasabb szinten sajátítja el az általános műveltséget, korunk új és korszerű ismereteit, akkor ebben pedagógusaink jó munkáját is elismerjük. Ez az elismerés dominál azokban az írásokban, amelyeket a pedagógusokról a sajtóban olvashatunk, azokban a megnyilatkozásókban, melyeket a rádióban és a televízióban hallhatunk. Nem volna tehát helyes, ha megítélésük alapvető kérdésében befolyásolnának vagy félrevezetnének bennünket az időnként.megjelenő, hallható és egyes részleteket, egyes nevelők hibáit bíráló cikkek, közlemények. A pedagógusok munkájának elismerése és segítése megkívánja, hogy törődjünk „állampolgári közérzetükkel". Varga elvtárs, de különösen Kovács Éva elvtársnő sok problémát felvető felszólalásában erről kiemelten és — véleményem szerint — helyesen szólt. Mindkét képviselő elvtárs felszólalásával egyetértek. Ismerjük a nevelők élet- és munkakörülményeit. Az utóbbi időben sok szó esik általános túlterhelésükről. Megállapítható, hogy míg az iskolával szemben támasztott követelmények,, társadalmi igények gyorsan és egyre meredekebben nőnek, a megvalósításukhoz nélkülözhetetlen anyagi feltételek ha bővülnek is, nem tartanak lépést a követelményekkel. A kormány 1968 júliusában határozatot hozott a heti kötelező óraszámok, továbbá az osztálylétszámok csökkentésére, bizonyos pótlékok felemelésére. E rendelet fokozatos végrehajtására a negyedik ötéves tervben kerül sor. Tudjuk, hogy a pedagógusok fizetése rendezésre vár. A kormánynak az a szándéka, hogy a negyedik ötéves terv életszínvonal-intézkedései közt kiemelt feladatként kezelje a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javítását, fizetésének rendezését. Olyan bérezési rendszert kívánunk bevezetni, amely szakít az egyenlősdiséggel, csökkenti az automatizmust és így jobb munkára ösztönöz. Azt a szocialista elvet kell érvényesíteni, hogy aki többet és jobban dolgozik, nagyobb juttatásban, magasabb fizetésben részesüljön. Különösen meg kell becsülni azokat a tanárokat, tanítókat, akik a kulturális központoktól távol, kis településeken vállalják a tanítást. Van azonban, tisztelt elvtársak, egy másik fontos teendőnk, ami nem is igényel anyagi ráfordítást, s ez a pedagógusok társadalmi megbecsülésének fokozása. Ez a téma legalább olyan súllyal szerepel a pedagógusok megjegyzéseiben, jogos kifogásaik közt, mint a bérezés, az anyagi megbecsülés. A nevelőkkel való bánásmódban, a jó, a kollegiális légkör kialakításában mindnyájunknak vannak tennivalóink. Sokat várunk ebben tanácsainktól, a nevelők közvetlen munkaadóitól. A tanácsok további jó közreműködése nélkül nem tudunk alapvető változást elérni a pedagógusok helyzetének javításában. Nem arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy tanácsaink nem értenék vagy elhanyagolnák ezt a munkát. Számos jelét adták már az eddigiekben is, hogy megértették e fontos feladat lényegét, s helyi intézkedéseikkel nagymértékben csökkentették az országos gondokat. Szolnokon például a megye egy 24 garzon lakásból álló szállodát épített fiatal gyakorló pedagógusok részére; Fejér megyében 10 millió forintot szavaztak meg az általános és a középiskolák felszerelésének gyarapítására, s ez nem is egyedüli példa. Vannak tehát jó példák, de akadnak sajnos rosszak is. Nem is egy helyen, elsősorban a járásokban azzal csökkentik a nevelők béralapját, hogy mértéken felüli mennyiségben állítanak munkába felügyelőket. Az így kifizetett pótlékokkal több száz nevelőt fosztottak meg a rendkívüli feljebbsorolási lehetőségtől. Véleményünk szerint már ma is több mint elégséges a felügyelők száma, ezért semmiképpen sem értünk egyet további növelésével. A vidéki, elsősorban a falusi-tanyai tanítás — ki merem jelenteni — misszió. Járjon érte több elismerés és megbecsülés. Megbecsülés — mondjuk abban —, hogy a községi és városi pályázatok elbírálásakor részesüljön előnyben, aki 5—6 évet már tanyán dolgozott. Tisztelt Országgyűlés! Oktatási beruházásainkban a harmadik ötéves terv időszakában kiemelten kezeltük egyetemeinket és főiskoláinkat. Az új tanulmányi épületeken kívül 650 millió forintból több mint tízezer új kollégiumi férőhelyet létesítettünk, hogy minden rászoruló, elsősorban munkás-paraszt hallgató részére nyugodt — és hozzátehetem — otthonos elhelyezést, jó tanulási lehetőséget nyújtsunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy e nagy számok ellenére sem tekinthetjük befejezettnek a felsőfokú kollégiumi fejlesztést, mert az orvosi egyetemek, egyes felsőfokú technikumok, a műszaki főiskolák részére — elsősorban vidéken — még további kollégiumokat kell építenünk. Emellett — ha szerényebb mértékben is — • fejlesztettük közoktatási intézményhálózatunkat is. 1966—1970 között a teljes művelődési ágazatban 860 új középiskolai tanterem és 270 műhelyterem felépítésével számolunk, 1270 millió forint értékben. Ezek az építkezések elsősorban a szakközépiskolai hálózat kívánatos fejlesztését szolgálják, hogy a következő tervidőszak végére a szakközépiskolák többségbe kerüljenek a gimnáziumokkal szemben. (Arányuk egyébként tíz év alatt 30 százalékról 47 százalékra javult.) Az újonnan épült iskolák, tantermek tovább egyengetik elsősorban a vidéki, köztük is a munkásparaszt tanulóknak a felsőfokú oktatáshoz vezető útját. Államunk, társadalmi szerveink fokozott gondoskodással fordultak a gyermek- és ifjúságvédelem ügye felé. A társadalmi ellentmondásokból fakadóan sok még a veszélyeztetett helyzetben levő gyermek, de nő a társadalom gondoskodása és anyagi ereje is, hogy egyetlen fiatal állampolgár se menjen veszendőbe. 1966— 1970 között 270 millió forintot fordítottunk korszerű, új gyermekvárosok építésére és felszerelésére, továbbá számos meglevő, régi gyermekotthon bővítésére. Ennek mintegy kétszeresét szeretnénk biztosítani a következő tervidőszakban. Az állam anyagi erőfeszítései azonban önmagukban elégtelenek. Arról van szó, kedves elvtársak, hogy megpróbáljuk pótolni a pótolhatatlant — a családot. Ezért melegen. üdvözöljük in* V