Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-32
2491 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2492 vélni kellene az ehhez szükséges, elsősorban állami építőipari kapacitást. Fokozni kellene az építés-gépesítést, bővíteni kellene a munkásszállókat, a műszaki bázisokat koncentrálni kellene. Javaslom és kérem: az építésügyi és városfejlesztési miniszter elvtárs foglalkozzék ezekkel a kérdésekkel és Budapest igényeinek' kielégíthetőségét külön is vizsgálja meg. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül engedjenek meg még egy gondolatsort. Meggyőződésem, hogy a Központi Bizottság határozata és a decemberi országgyűlés óta jó irányban indult el a minisztériumok és üzemek együttes erőfeszítése a szocialista gazdasági mechanizmus társadalmi érdekeket jobban szem előtt tartó módszereinek kialakítására és a gyakolatban való alkalmazására. Tudomásul keü vennünk, hogy a gazdasági ösztönzők és szabályozók olyanok, mint amilyeneknek azokat megalkottuk, illetve megalkották. Egy gázgyári „filozófiai mondást" szeretnék idézni: „Amit tudunk, az a gyakorlat, és amit nem tudunk, az az elmélet!" Szóval az élet nagyon hamar bebizonyítja, hogy jól dolgoznak-e, és amikor nem dolgoznak jól, akkor elméleteket gyártanak arra, hogy rosszak voltak a tervek, rosszak voltak az ösztönzők — de úgy tudom, hogy ezt az ideológiát másutt is ismerik és használják és az ösztönzők hatását a munkafegyelem és a vezetési stílus megmagyarázására korlátozzák. A szabályozók általában jók, kellenek is, de nemcsak ezek vannak. Tartsuk szem előtt: ahol ezek az ösztönzők nem teljeskörűek, nem tesznek, mert nem is tehetnek eleget a szocialista gazdasági tevékenység, az iparfejlesztés, a lakossági szolgáltatás növelése követelményeinek, ott nem szabad visszariadni más módszerek, ha úgy tetszik „ösztönzők" alkalmazásától. Hogy megint a szakmámnál maradjak, egy példát szeretnék említeni. Az Országgyűlés tavaly fogadta el az új gáztörvényt, amely tulajdonképpen egy jelentős energiafejlesztési terv, egy földgázprogramnak az alapját, illetve megalapozását jelenti. Kormányunk és a fővárosi tanács is eddig is már nagy összegeket fordított arra, hogy Budapesten a földgázhálózat kialakuljon. Számos üzem előtt megy el már a földgázvezeték. Mégis vannak olyan jelenségek, hogy Budapest levegő-tisztaságának megvédése érdekében egyes üzemek gazdaságossági döntésekkel akarják azt megvitatni, vagy eldönteni, hogy akarják-e alkalmazni a földgázt, át akarják-e állítani füstöt okádó kéményeiket egy tisztább tüzelésre, márpedig a budapesti levegő által okozott korróziós kár forintban is kifejezve évi 700 milliós nagyságú. A levegő-szennyezettség egészségügyi hatása — tüdőrák, a légzőutak megbetegedése — ; közismert. A kéndioxid-koncentráció nagysága gyakran a megengedettnél kétszer nagyobb, a Belvárosban ötször is, s ezt nem szabad egyszerűen csak gazdaságossági vagy iparvezetési kérdéssé degradálni. Határozottan fel kell lépni ebben az ügyben !. Remélem, hogy a nehézipari miniszter elvtárs, az egészségügyi miniszter elvtárs és a fővárosi tanács elnöke ebben a kérdésben együttesen megfelelő álláspontot alakít ki és határozatot is hoz. Ugyancsak remélem azt is, például felhozva a következő dolgot, — miszerint nem mindig a gazdaságosság dönthet el fontos kérdéseket —, hogy a kohó- és gépipari miniszter elvtárs és a pénzügyminiszter elvtárs véglegesnek tekinti azt, hogy a Dunai Vasműből feljövő gáz, amely Budapest lakosságának gázellátását szolgálja, a jövőben nem lehet többé gazdaságossági, — uram bocsa' — jövedelmezőségi szempontból vita tárgya. Most levettük ezt a napirendről, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a Dunai Vasmű ismét nem veti fel. Ilyen és hasonló esetekben igenis helye van a büntetésnek, a hatósági szabályozásnak. Az egységes városfejlesztési, lakosság-ellátási, városhigiéniai szempontok, az emberek megóvása nem lehet a gazdasági ösztönzők alkalmaztatásának céltáblája. Kérem Fock elvtársat, hogy a Minisztertanács és a minisztériumok vizsgálják meg a nagyobb társadalmi érdekeket sértő, kirívó eseteket, vonják le a tanulságot és hassanak oda, hogy az üzemek, vállalatok is tartsák ezt szem előtt. Gazdasági ösztönzőkkel — ahogy említettem .— nem mindig valósíthatók meg a politikánkból fakadó és követendő célkitűzések. Most nehogy valaki azt gondolja, hogy ezeknek a szabályozóknak és ösztönzőknek az ellenzője vagyok. Azzal fejezném be a gondolatomat — ahol viszont a gazdasági ösztönzőké a primátus, ott szerezzenek is érvényt ennek mindig! Bízva abban, hogy az általam elmondottak megszívlelésre találnak, én a külügyminiszter elvtárs által idézett és megígért „szent akarat"hoz a kormánynak és magunknak is elsősorban eredményes és hatékony munkát kívánva, a Minisztertanács elnökének a kormány munkájáról szóló beszámolóját őszintén és egyetértőén elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A szünet előtt még dr. Várkonyi Imre képviselőtársunknak adom meg a szót. DR. VÁRKONYI IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Ügy a kormányfői, mint a külügyminiszteri beszámoló csupa olyan kérdést tárgyalt, amely egész társadalmunkat és így természetszerűleg a katolikus embereket is> nemcsak közvetlenül érdeklik, hanem érintik is. Ez ad nekem alkalmat arra, hogy a kormányfői és a külügyminiszteri beszámolóval kapcsolatban együttesen mondjam el gondolataimat, és úgy hiszem, hogy a katolikus hivek többsége velem együtt azonos módon gondolkozik. Amikor a két beszámoló legfőbb mondanivalóival őszintén és teljes mértékben egyetértek, szeretném a mostani alkalmat felhasználni arra, hogy a beszámolókban elhangzott egyes kérdéseket úgy érintsem, hogy rövid visszapillantást is vetek arra az útra és azokra az eseményekre, amelyek hazánkban kialakították társadalmunk egységét és azt a megnyugtató közérzetet, hogy minden dolgunkban jól és őszintén szót tudunk érteni egymással és együttesen tudunk az egész társadalom javára dolgozni. A magyar katolikus püspöki kar 1970. évi újévi szózata több igen figyelemre méltó megál-