Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2493 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2494 .lapítást tartalmaz. Ezek közül az egyik a következő: „A világháború borzalmai között alig reméltük már, hogy valaha is nemcsak emlegetni, hanem élni is tudjuk majd a békét. Most, amikor a Hazafias Népfront felhívására szerte az országban sorra ünneplik falvaink, városaink felszabadulásának 25 éves évfordulóját, mi is kinyilvánítjuk csatlakozásunkat a felhíváshoz. Ez az évforduló azt jelenti, hogy negyed századdal ezelőtt a háború poklából a béke boldogságába jutottunk. Azt jelenti, hogy a pusztulás helyett elkezdhettünk egy új életet, amely Istentől áldottabb, emberibb, boldogabb és szabadabb lehet, mint az előző. Felszabadultunk a halálból az életre, a romokból az építésre, a nyomorból a fejlődésbe, s egymás pusztításából egymás szeretetére." Eddig a szó szerinti idézet. Komoly és őszinte megfogalmazása mindannak, amit mi érzünk szeretett hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulóján. Nem ünneprontás az, ha ma arra is emlékezünk, hogy katolikus egyházunk milyen terhekkel érte meg a felszabadulást. A történelem nem áll meg, kereke vissza nem fordul attól, ha sorsdöntő változásait egyesek nem értik vagy éppen nem akarják megérteni. A mostani tisztult légkörben azt is elmondhatjuk, hogy nem katolikus keresztény testvéreink, akik pedig ugyancsak nem könnyű terhekkel érkeztek el felszabadulásunk vigasztaló és reménysugárzó napjáig, hamarabb értették meg a nagy történelmi változás igazi tartalmát és igazságát. Számunkra azonban az is megnyugtató, hogyha később is, de nem túl későn megtaláltuk azt az utat, amelyen együtt járhatunk egész magyar népünkkel, mindazokban a jó célkitűzésekben, messze mutató tervezésekben, amelyek világnézetünket nem érintik. Ahogyan időben távolodunk tőle, egyre inkább értjük és mindig többre értékeljük azt a két, 20 évvel ezelőtt történt eseményt, amely katolikus életünket mind a mai napig alapvetően meghatározta, és amely két eseményre épült rá mindaz, ami a későbbi évek folyamán egyre tartalmasabbá tette azt a dialógust, amelyben a hivő katolikusok együtt élnek, dolgoznak, terveznek és alkotnak a más világnézetű jóakaratú emberekkel. Ebben az esztendőben lesz 20. esztendeje, hogy útjára indult a katolikus papok békemozgalma. Értékét, értelmét az elmúlt 20 év a jelentkező pozitív eredmények és — hitem szerint — a történelem is igazolni fogja. Ugyancsak ebben az évben lesz, 20 éve annak, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar között,létrejött az a megállapodás, amely véget vetett egy kritikus, bizalmatlansággal, keserves tapasztalatokkal terhes időszaknak. Ennek a megállapodásnak történelmi jelentőségét több más, számunkra jó és hasznos eredmény mellett az is bizonyítja, hogy ettől az időponttól kezdve fokozatosan, sok türelemmel és megértéssel — amelyből mindkét érintett fél kivette részét — elérkezhetett az alkalmas idő az Apostoli Szentszékkel 1964-ben kötött részleges megállapodásra, s azóta is folyó további tárgyalásokra. A katolikus hívek éppen olyan állampolgárok ebben a hazában, mint bárki más. Jogaik és kötelezettségeik is ugyanazok. Ebből következik, hogy mindaz, ami jó és eredményes a magyar nép szempontjából, jó és eredményes a katolikus hívek részére is. De ugyanakkor, ha népünknek bárminemű gondja van, bármilyen nehéz és fontos kérdésben kell döntenie, ez a katolikus híveket is ugyanolyan felelősséggel terheli. Az előbbi gondolatokból következik, hogy a katolikus hívek egyetértenek felelős vezetőink bel- és külpolitikai döntéseivel is. Teszik ezt elsősorban azért, mert ők is a maguk munkaterületén, a különböző szinteken lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek ezeknek a fontos döntéseknek előzetes ismeretében és megtárgyalásában. Részeseik a Hazafias Népfront nagy nemzeti egységet megvalósító munkájának. Ezért bizalommal élnek és dolgoznak abban a gazdasági rendben, amelynek legfőbb célja, hogy hazánk minden állampolgára egyre jobban kibontakoztassa képességeit, és az ennek következtében jelentkező eredményekből mindig jobban és mindig többet részesüljön. De ugyanakkor azért aggódnak a katolikus hívek is, ha felelőtlenséggel, nemtörődömséggel vagy olyan hibákkal találkoznak, amelyek hátráltatják ezeknek a nemes céloknak mielőbbi beteljesülését. Shakespeare szavaival azt mondjuk: „Tavasz van most, a gyom gyökere nem mély, szívleljed meg és elborítja kerted, s megfojtja gondozatlan a növényt." — Éppen azért, mert a gyom gyökere nem mély, mielőbb és megfelelő módon kell kigyomlálni életünk minden területéről. Mi is bizalommal nézzük az ilyen irányú megfontolt, bölcs elhatározásokat és azoknak következetes végrehajtását. A kormányfői beszámoló érintette az ifjúság egyes problémáit és a nők helyzetét is. Ezzel kapcsolatban is van néhány észrevételem. Űgy vélem, hogy a fiatalságot szeretni és a maga helyén megbecsülni természetes. Az is természetes, hogy ez a társadalom minden arra érdemes fiatalnak megadja azt, amit az adott körülmények között megadhat. Ezzel szemben elvárásunk az, amit mi azok felé a fiatalok felé mondunk, akik a mi katolikus világnézetünket vallják magukénak: szeressék ezt a népet, amelynek fiai, ezt a hazát, a Magyar Népköztársaságot, dolgozzanak becsülettel az élet azon területein, ahová képességeik és szorgalmuk állítja őket. Határolják el magukat minden negatív és pesszimista életérzéstől, ne tetszelegjenek a sokszor, oly divatos elidegenedés pózában, hanem őszinte nyíltságukkal, törvényeink tiszteletével és megtartásával szerezzenek megbecsülést mindenki előtt saját világnézetüknek. És soha, semmilyen körülmények között ne tartozzanak ifjúságunknak ahhoz a rétegéhez, amely ugyan vékony réteg, de sajnos mi minduntalan beléjük, ők pedig törvényeinkbe ütköznek. Nagyra értékeljük mindazt, amit kormányunk az elmúlt évek folyamán a nők helyzetének megjavítása érdekében tett. A kormányfői beszámoló is rámutatott azonban arra, hogy elsősorban törvényeinkben és elméletben tettünk sokat, sajnos a gyakorlatban még vannak tennivalóink. Meggyőződésem, hogy a mi társadal-