Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-30

2377 Az Országgyűlés 30. ülése, 1969. december 12-én, pénteken 2378 a technológia, a szállítás, a közlekedés és maga a kereskedelem is reálfolyamatokban zajlik. Ezeknek à reálfolyamatoknak a jelentősége nem kisebb a reform megindítása óta, hanem legalább akkora, ha nem nagyobb. Ezért én minden olyan bírálattal, amely ezeknek a reálfolyamatoknak az akadozására vonatkozott, messzemenően egyetértek, többek között azokkal a bírálatokkal, amelyek a szénellátás vonatkozásában termelési, tervezési, előrelátási hibákról szóltak. Meg lehet ezt toldani a cementproblémákkal ebben az évben, meg lehet toldani a koksz-problémával, általában a kohóüzemek folyamatos működésével. Meg lehet toldani azzal, hogy vajon a vezető szervek, az államot irányító, a gazdaságot irányító szervek időben észrevették-e ezeknek a reálfolyamatoknak a zökkenőit, hoztak-e megfelelő intézkedéseket vagy nem, hiszen nincs olyan pénzügyi szabályozás, amely égy nagyolvasztónak esetleges befagyását kiegyensúlyozná, nincs olyan gazdasági mechanizmus, amellyel indokolni lehet az előrelátásnak, a fegyelemnek, a messzebb tekintő vállalati és minisztériumi irányításnak a fontosságát. Tímár elvtárs felvetett néhány kérdést a jövedelemkülönbségekre vonatkozóan, «mégpedig kétféle módon vetette fel, egyrészt, hogy továbbra is harcolnunk kell az egyenlősítési törekvésekkel szemben, másrészt meg felvetette, hogy bizonyos területeken indokolatlanul kiugró jövedelmek keletkeztek az utolsó években. Két területet említett, a szabadfoglalkozásúak területét és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek területét. Azt hiszem, most nem annak a kérdésnek a vitájáról van szó, hogy ezek a magas jövedelmek megérdemelt jövedelmek-e. Ahogy én tudom, ezeknél a termelőszövetkezeteknél, ahol kiugróan magas a jövedelem, ez a jövedelem is munkából származik. De éppen azért, mivel a gazdasági reform lehetővé tette ilyen magas jövedelmek keletkezését legális úton, a pénzügyi szerveknek a jövőben igen komolyan gondolkozniuk kell azon, hogy e kiugróan magas jövedelmeknek egy részét adó formájában lecsapolják és a társadalom igazságérzetét ezen a helyen is igazolják. Ez természetesen nem egyszerű kérdés, nem is egyik napról a másik napra megvalósítandó, összefügg azzal, hogy a különbözeti földjáradékot milyen mértékben adóztatjuk meg, öszszefügg a tanácsok adózási munkájával. Mindezt egy rendelettel elintézni nagyon nehéz, de mindenesetre olyan probléma, amellyel a jövőben foglalkoznunk kell. Böhm elvtárs felvetette a megyei területfejlesztési tervek készítésének ügyét. Ezzel a javaslattal feltétlenül egyetértek. Igenis, a megyék foglalkozzanak ezzel. Egyébként a saját területük jövőbeni gazdasági fejlődését, a mai teendőket a jövő teendőivel összehangolni nagyon nehéz lenne. Ugyanakkor úgy vélem, hogy nekünk az országos tervek, a népgazdasági tervek szempontjából nem volna helyes megyei területfejlesztési tervek alapján kiindulnunk. Nem a közigazgatási határok azok, amelyek az ország különböző gazdasági területeit egymástól elválasztják. A népgazdasági tervezés szempontjából az ország gazdasági, gazdaságföldrajzi indokoltságú felosztásából kell kiindulnunk. Úgyhogy azt hiszem, a népgazdasági terveket így, a megyei terveket pedig amúgy, de természetesen egymással összhangban kell majd előkészítenünk. Az ötödik kérdés, amelyet szeretnék megemlíteni, az ágazati típusú kérdések, amelyek itt felvetődtek. Igen nagy örömmel konstatáltam, hogy az Országgyűlés mostani ülésszakán a szokottnál több szó esett az ipar fejlődéséről. Az embernek régebben volt olyan benyomása, hogy itt az Országgyűlésen általában csak mezőgazdaságról, kultúráról és egészségügyről van szó, s ipar mintha nem volna, vagy pedig mintha ott minden rendben volna. Nagyon örülök, hogy itt olyan komoly, perspektivikus kérdések is felmerültek, mint az építőipar problémája, az építőanyag-ipar korszerű fejlesztése, a könnyűipar fejlesztési kérdései, ezen belül a nyomdaipari és ruházati ipari problémák, a vaskohászat kérdései — ezek Nies elvtárs beszédében — és hallottunk szénbányászati és vegyipari kérdésekről is. Ezeknek a távlati problémáknak a megoldása a negyedik ötéves terv feladatát képezi. Gondolom, a jövő évben az Országgyűlésnek módja lesz ezekről a kérdésekről részletesen vitatkozni. Egy problémáról azért mégis szeretnék szólni, arról, amit Ollári elvtárs mondott a vegyipar fejlődéséről. Nem hiszem, hogy a kormánynak az a célja, hogy bármiféle törés álljon elő a vegyipar fejlődésében. Ez nem így van. Nem így van ma sem és nem így lesz — ahogyan én ismerem a dolgokat —• a következő ötéves tervben sem. A vegyipar a modern technikában általunk régen felismert nagyon fontos ügy. Fontos a mezőgazdaság szempontjából, fontos a gépipar továbbfejlődése és általában a népgazdaság egésze szempontjából. Magam is említettem, hogy a jövő évben indul egy óriási vegyipari, műtrágyaipari beruházás. Ez az egy beruházás önmagában 8 milliárd forint. Nem is ismerek másik ilyen nagyméretű ipari vagy akár mezőgazdasági beruházást. Nem hiszem, hogy ha "csak ebből az egy példából indulunk is ki, arról lehetne beszélni, hogy itt a vegyipar visszaszorítása folyik. Más kérdés a gazdaságosság. Ennek egyik oldaláról az előbb már beszéltem, utalva arra, milyen kellemetlenül hat egy iparág munkájára egy rossz ármegállapítás. De azt is meg kell mondanom, hogy az az Ollári elvtárs által kárhoztatott eszközcentrikusság a mi jövedelem-szabályozásunkban a vegyipar esetében többé-kevésbé indokolt, hiszen itt nagyon eszközigényes beruházásokról és termelésről van szó. Legyen példa ez a 8 milliárd, de legyen példa akár Ollári elvtárs gyárának a költsége is. Nekünk tehát a vegyipari beruházások tekintetében messzemenően az eszközmegtérülés alapján kell sorolnunk a lehetőségeket. A vegyiparnak azokat az ágait és olyan technikai megoldásait kell előnyben részesítenünk, ahol kedvező az eszközmegtérülés. Hiszen nekünk nem