Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-30

4 . 2371 Az Országgyűlés 30. ülése, 1969. december 12-én, pénteken 2372 ségességének megállapításáig. Gondolok itt a kategória, az átlagbér megváltoztatására, 'amely kérdések igen gyakran felvetődtek itt a parlamentben is. Az elmúlt parlamenti ülésen is elsődlegesen a szénbányászat kérdéséhez kívántam hozzászólni, szabad legyen ma is néhány gondolatot felvetnem. Nem vitatkozik ma senki az energiastruktúra megváltoztatásának szükségességéről. Magam is helyesnek tartom. Én is örülnék, hogyha gázfűtéses lakásom lenne és nem kellene évi 40—50 mázsa szenet felhordani a pincéből fűtés céljából és nem kellene „élveznem" egyéb hátrányos hatását a szénfűtésnek. Mégis, fel kell hívnom a figyelmet néhány kérdésre, amely különösen a mecseki szénbányászat, az ország egyetlen kőszénbányászatát érinti, s várhatóan a perspektivikus változtatás akadályozója lehet. A kokszszén-termelés területén a szinttartást, 5—10 évi távlatban pedig igen csekély visszafejlesztést ütemeztünk be (elsődlegesen a szénvagyontól függően). A mostani beruházási, fejlesztési lehetőségek nem elegendők a feladatok biztosítására. Feltétlenül szükséges lenne a szinttartás, illetve a korszerűsítés területére differenciált anyagi lehetőséget biztosítani. Ha az állami támogatás erre nagyobb lehetőséget nem nyújt, akkor az amortizációs hányadnak a vállalatoknál maradó részét kellene felemelni. Hangsúlyozom, ez különösen indokolt a többszintű művelésnél, mert e területen a közvetlen szenet megütő meddővágatok költsége emészti fel a vállalat jelenlegi lehetőségeit, és kevés pénzösszeg jut ma gépi-műszaki fejlesztésre, pedig erre igen nagy szükség lenne. A ha-«, zánkban véleményem szerint helytelenül kialakult, a 'bányászattal kapcsolatos általános viszszafejlesztési hangulat következtében a bányászatban ma kevesen látnak jövőt. Bizonyos differenciálódást kellett volna e téren is a politikánkba vinni. Fiatalemberek ma életcélt a bányászatban nem látnak. A kiöregedett bányászok munkaintenzitása csökkent, ezt csak gépekkel lehetne pótolni. Ha ezeket nem biztosítjuk, félő, hogy a programban megjelölt feladatokat sem tudjuk megvalósítani. A műszaki fejlesztés mellett szükségesnek látom a bányászatnak, mint a legnehezebb munkának kiemelt bérszinten való tartását is. Jó lenne országos szinten egységes, önkritikusabb tájékoztatást • adni a lakosságnak is. Gondolok itt elsősorban a tv-ben elhangzott nyilatkozatokra a szénnel kapcsolatban. Ezek után igen nehéz volt megmagyarázni a dolgozóknak, hogy miért van szükség pótműszakolásra. Ezt fejtette ki nógrádi képviselőtársam is. Megértették a dolgozók, de ez egyszerűbben is megoldható lett volna, kevesebb kétellyel. Az alulról jövő jelzésekre — véleményem szerint — nagyobb figyelmet kellene fordítani. Néhány mondatban szabad legyen még egykét gondolatot felvetni. Nagyon egyetértek a szocialista gépimport elsődlegességével, annak gazdaságos voltával. A bányászatnál keressük is ezt az utat, de a beszerzéseknél igen sok akadályba ütközünk. Jó lenne a külkereskedelemnek ezt az utat is megnyitni és ezt a lehetőséget nagyobb mértékben biztosítani. Megnyugtatóan hat dr. Tímár elvtárs felszólalása és bízom benne, hogy ebben változás fog bekövetkezni. Nagyon egyetértek a Központi Bizottság árakra és bérekre vonatkozó megállapításaival. Az árak csökkentésé nemcsak egyszerű, adminisztratív kérdés, ha a piacon árubőség, nagyobb kínálat lesz a keresletnél, az árak csökkenni fognak. A termelés, a termelékenység terén van még bőven probléma és ezen elsősorban nekünk, vezetőknek, de a dolgozóknak is van mit tenni. Azonban a tudatos és burkolt áremelésekkel kapcsolatban szigorúbban kellene eljárni. Erre már lehetett volna példát statuálni felelősségre vonás formájában, a vállalati büntetések — úgy érzem — a dolgozókat is sújtják. Egyetértek Nagy elvtársnő miniszterrel, hogy a divatot, a külföldről dollárért behozott szőrmét, ne dotálja az állam, fizessék meg azok, akik azt kívánják. Itt is meg kell azonban jegyeznem, hogy nagyon sok behozott áruért nem adnék valutát, de még forintot sem. Az alacsony fizetésű dolgozókkal, a nyugdíjasokkal is egyet kell érteni, s kérjük, hogy legyen a szőrme és a divat mellett olcsó, választékos holmi is ruhákból, cipőkből, télikabátokból. Nem feltétlenül kell árdrágulás révén a könnyűiparnak, a kereskedelemnek a legnagyobb nyereséget biztosítani. És egy mondatban kifejezve, úgy érzem, hogy a dolgozók az áraknál nem nézik azt, hogy az áremelkedés forgalmi adókból keletkezett-e vagy sem, csak az árat nézik. Igen helyesnek tartottam Szurdi elvtárs önkritikus beszámolóját, úgy érzem, hogy az intézkedések ezen a téren komoly változtatást fognak hozni. Űgy érzem, hogy az alacsony nyugdíjakkal rendelkezők nevében is köszönetet kell mondanunk, ha mindjárt kismérvű is a lehetőségeken belüli rendezés. Feltétlenül helyeslem kormányunk elhatározását a jövőre vonatkozóan. Azonban a jövőben is differenciáltan az alacsony nyugdíjak emelését tartanám elsősorban a legfontosabbnak, mindaddig, amíg az alacsony nyugdíjasoknál megélhetési probléma áll fenn. Nemrégen az NDK-ban jártam tanulmányúton. Az egyik mérnök kolléga mondta el a. következő, állítólag megtörtént esetet: az egyik nagyvállalat igazgatóját miniszternek akarták kinevezni. Mint vállalati igazgatónak 5000 márka volt a keresete és mint miniszternek 3500 márkát akartak adni. Elment az egyik államvezetőhöz, hogy adják meg neki a különbözetet, hiszen őt a jó munkája alapján emelték ki, ő így rosszabbul jár, mintha igazgató lenne. Az álla m vezető a meghallgatás után azt mondta: Te nem leszel miniszter, de igazgató sem, elmész az egyetemre szakembereket nevelni, 1800 márkáért. (Derültség.) Helyeslem ezt a módszert (Derültség.), nem a fizetési arányokat értve alatta. Nem feltétlenül baj az, ha a gazdasági vezető jövedelme magasabb, mint a miniszteré akkor, ha" a népgazdaság érdekében felelőssé-