Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-30

2359 Az Országgyűlés 30. ülése, 1969. december 12-én, pénteken 2360 (Elnök: KÁLLAI GYULA — 10.02) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirend szerint folytatjuk az 1970. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Minthogy több, főleg vidéki képviselőtársunk érdeklődött, hogy mikorra lehet számítani az Országgyűlés jelenlegi ülésszakának befejezésére, tájékoztatásul szeretném közölni képviselő elvtársaimmal, hogy a költségvetési vitában még négy képviselői felszólalás van hátra, azután következik a pénzügyminiszter elvtárs válasza és a határozathozatal — gondolom, hogy ezt a szokásos délelőtti szünetig befejezhetjük —, szünet után pedig a hátralevő két napirendi ponttal, a védjegyről szóló törvényjavaslat tárgyalásával, amelyhez csak egy képviselőtársunk jelentkezett szólásra és a négy interpellációval, azt hiszem, viszonylag röviden végezhetünk. Ügy hogy minden remény megvan arra, véleményem szerint, ha jól gazdálkodunk az időnkkel, hogy a szokásos ebédszünet előtt az ülésszak munkáját befejezhetjük. Ezek után megadom a szót Bata János képviselőtársunknak. BATA JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Miután az ipari bizottság október 17-i ülésén nagyon komolyan tárgyalta az ipar termelékenységének a tervhez viszonyított lassúbb ütemű fejlődését és annak népgazdasági kihatásait, bizonyos aggodalommal és nagymértékű kíváncsisággal vettem kézbe az 1970. évre előirányzott állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Bár a fő összegek végén az előző években hasonló arányban előfordult hiánnyal találkoztam, örömmel mérlegeltem azt a nagy lépést, amelyet a bevétel és a kiadás növekedése irányában elértünk. Ügy gondolom, nem tévedek, ha úgy értelmezem, hogy országunknak ekkora nagyságrendű költségvetése még nem volt történelmünk folyamán. Az a szerény véleményem, hogy nagyobb eredményeink forrásaként az időközben előfordult zökkenők ellenére is a gazdasági irányítás új rendszerét nevezhetem meg. Alapelveiben ez a gazdasági koncepció igen jó és hasznos dolog, amennyiben a szabályozókat a mind nagyobb gyakorlat alapján sikerül beállítani. A gyakorlat vetette fel azokat a problémákat is, amelyeket most itt egy ruházati ipari középüzem életéből és gondjaiból merítve, mint általánosítható jelenséget igen röviden elmondok. Termelésünk növekedése az elmúlt 20 év során állandóan, fokozatosan felfelé ívelt, mint az iparágban az országban mindenütt 1967 végéig. Ezután a ruházati iparnak nehéz másfél éve következett. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését kormányunk nagyon helyesen igen jól megalapozta a fogyasztási cikkek piacán, többek között a ruházati cikkekkel is. Ebből eredően a belkereskedelmi vállalatok kedvező, jó pozícióból indulva tárgyalhattak az áruikat kínáló ruházati ipari üzemekkel. A fogyasztói igényeknek megfelelő olcsóbb és jó minőségű áru jogos követelményén túl olyan teljesíthetetlen igényekkel is felléptek, mint a számláknak a törvényes határidőn meszsze túl történő kiegyenlítése, vagy a szezoncikkek hosszabb ideig tartó raktározásának megvalósítása. Nem volt ritka jelenség a rendelési igény csökkentése, vagy teljes elhagyása sem. Jóllehet a kereskedelemben bizonyos hitelpolitikai problémák is voltak, úgy látszik, az önállóság nem párosult az előrelátással. A pillanatnyi vállalati érdek sem találkozott a hosszabb távon jelentkező fogyasztói igényekkel. Érthető, hogy a piaci igények csökkenése nem serkentette az iparág teljesítményének fejlődését. Ez év elején a belföldi megrendelések hiánya már megélhetési gond, kenyérkérdés lett. A létfenntartás érdekében a korábbi szinthez viszonyítva lényegesen megnőtt az export, s főleg a bérmunka-export jelentősége. Közben a létszám rendszeresen csökkent. Voltak olyan szakemberek is, akik a szakma jövőjét reménytelennek látva a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kiegészítő üzemágában segédmunkásként helyezkedtek el, talán mondanom sem kell, hogy gyakran magasabb személyi jövedelemmel és kevesebb munkával, mintha a ruházati iparban a szalagszerű termelésben dolgoztak volna. Elvállaltunk alig gazdaságosnak látszó' exportot is. Ez is jobb volt, mint kitöltetlen kapacitásokkal munka nélkül állni. Az exportok javíthatták országunk fizetési mérlegét, de így következett be a hazai piacon a választékok csökkenése és az a tény, hogy most az áremelkedések a ruházati termékeknél tapasztalhatók leginkább. A választék kérdésére később visszatérek. Az iparág megélénkülése ez év közepétől kezdve mind erőteljesebb. A korszerű technológiák és a felső ruházati cikkek előállításánál a varrás műveletét kiszorító ragasztások előtérbe kerültek. A legnagyobb gondot a létszámhiány jelenti. Félő, hogy a jövő évre tervezett munkaerőgazdálkodási intézkedések nem teszik lehetővé a létszámhiány miatt álló gépek üzemeltetését. Ezért tisztelettel kérem a kormány érdekelt tagjait, hogy meghozandó munkaügyi intézkedéseik során az említett problémát is figyelembe venni szíveskedjenek. Nevezetesen azt. hogy a létszámbázis ne a túlzottan megcsappant 1969. évi adat

1 legyen, hanem legalább az előző, az 1968. évi, bár ez is sokkal kisebb, mint 1967ben volt. Visszatérve a ruházati cikkek választékának kérdésére, el kell mondanom, hogy a közelmúltban a Technika Házában az iparág szakembereinek ankétján a központi téma a fogyasztói igények szélesebb körű kielégítése volt. Tudományos előadás és vita hangzott el arról, hogy hazánkban a forgalomba kerülő ruházati cikkek méretei a lakosság' helyes öltöztetését a felnőtteknél csak 26 százalékban teszik lehetővé. A többség — ami 74 százalékot jelent — vagy a saját méretétől eltérő méretű ruhát vásárol, vagy mérték után, egyedileg készítteti ruháját lényegesen magasabb áron. A konfekcióáru szélesebb körű használhatósága érdekében a Ruhaipari Tervező Vállalat