Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2309 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2310 dot. A szilárd társadalmi és politikai alapokon végzett, kiegyensúlyozott alkotó munka ered­ményeként évről évre gyarapodnak hazánkban azok a feltételek, amelyek a szocialista gazda­ság továbbfejlődéséhez, a lakosság jövedelmé­nek tervszerű emelkedéséhez, az egészségügyi, a kulturális kiadások biztosításához szüksége­sek. Mivel az 1970. évi költségvetésből ezt a tö­rekvést világosan kiolvashattam, bízva abban, hogy az általam felvetett gondok ennek alapján is a negyedik ötéves terv során megszűnnek, ezért erre a figyelmet már most felhívom, a költségvetést elfogadom és a tisztelt Országgyű­lésnek elfogadásra javasolom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Antalfia Jenő képviselőtársunk. ANTALFIA JENŐ: Tisztelt Országgyűlés! Mint ismeretes, az Országgyűlés honvédelmi bi­zottsága december 2-án tartott ülésén megtár­gyalta a hatáskörébe tartozó két tárca, a Hon­Védelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium 1970. évi költségvetését. A két minisztérium il­letékeseitől kapott tájékoztatás alapján, majd az azt követő vita során az Országgyűlés honvé­delmi bizottsága megállapította, hogy a két tárca költségvetései helyesen tükrözik a tényleges szükségleteket és gazdasági lehetőségeink reális összhangját. A fegyveres erők vezetői megfelelő figyel­met fordítanak a rendelkezésre bocsátott költ­ségvetési és beruházási keretek gazdaságos, terv­szerű, felhasználására. Az 1970. évre tervezett kiadások lehetővé teszik szerveik fenntartási költségeinek fedezését, zavartalan működését. A tervezett ráfordítások megfelelő aránya bizto­sítja a, fegyveres erők és testületek korszerű technikával és fegyverzettel való ellátásának to­vábbfolytatását, különös tekintettel arra, hogy a néphadsereg a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinek megfelelően képes legyen a többi baráti hadseregekkel együttműködve szo­cialista vívmányaink védelmére. A két tárca költségvetése ugyanakkor lehe­tővé teszi, hogy pártunk és kormányunk élet­színvonal-politikájának megfelelően tovább ja­vuljanak, a fegyveres testületeknél is a személyi állomány munka- és életkörülményei. A költségvetési javaslatok vitája során az Országgyűlés honvédelmi bizottsága tájékozódott arról is, hogy a költségvetési gazdálkodás haté­konyságának növelése érdekében az új gazda­sági reform kapcsán a fegyveres testületek is megfelelő figyelmet fordítanak gazdálkodási rendszerük továbbfejlesztésére, belső erőforrá­saik minél jobb kihasználására. A vita során meggyőződtünk arról, hogy a költségvetésben előirányzott ráfordítások mind céljaikban, mind pedig összegszerűségükben indokoltak. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megragad­ni az alkalmat, hogy a költségvetés vitája kap­csán néhány szóban beszámoljak a honvédelmi bizottságnak a fegyveres erők tevékenységéről szerzett tapasztalatairól. Mint arról képviselő­társaim már korábban a sajtó, a rádió és a te­levízió nyilvánosságán keresztül értesültek, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága az elmúlt időben kihelyezett ülések keretében rendszeres látogatásokat tett a fegyveres erők egy-egy alakulatánál, ahol a honvédelmi bizottság tag­jai közelebbről megismerkedtek a fegyveres erők alakulatainak felkészültségével, tevékeny­ségével, a katonák kiképzésével és ellátásával. Meggyőződtünk arról, hogy pártunknak és kormányunknak a fegyveres erők fejlesztésére hozott határozatai, célkitűzései megfelelően rea-. lizálódnak. Elmondhatjuk bátran az Országgyű­lés fórumáról, hogy honvédelmünk megalapozott, van olyan fegyveres erőnk, amely fegyverbará­taink oldalán képes megvédeni hazánkat és a szocializmus nemzetközi vívmányait az agresz­szió támadásaival szemben. Dolgozó népünk áldozatos munkájának eredményeképpen fegyveres erőink és testüle­teink korszerű, fejlett technikával rendelkez­nek, melyek sokszorosára növelték ütőképessé­güket. A gyakorlatban láttuk, tapasztaltuk, hogy katonáink megfelelően ismerik és hozzáértőén kezelik fegyvereiket és technikai eszközeiket, amelyeket szeretnek és bíznak bennük. Nemrégen tettünk látogatást a határőrség egyik alegységénél és a honi légvédelem egy re­pülős alakulatánál. Bátran kijelenthetem, hogy katonafiaink nagy lelkesedéssel, a hazához, a néphez és fegyverbarátainkhoz fűződő rendít­hetetlen hűséggel, odaadással teljesítik köteles­ségeiket. Éjjel-nappal megszakítás nélkül őrköd­nek hazánk határainak és légterének biztonsága felett. Tapasztaltuk, hogy a különböző iskolák padjaiból és munkahelyekről kikerült fiatalokat a néphadsereg, a határőrség és a belső karha­talom alakulatainál szerető gondoskodás veszi körül. A parancsnokok fokozott gondot fordíta­nak a katonák munka- és életkörülményeinek megfelelő szinten tartására. Helyesnek bizonyult és kedvező tapaszta­latokat szereztünk a bevonulási korhatár leszál­lítására vonatkozó rendelkezéssel kapcsolatban is. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják, hogy a 18 éves fiatalok a katonai szolgálatra éret­tek, testi fejlődésüket a szolgálat kedvezően be­folyásolja, erőnléti állapotuk tovább javul. A katonai ismeretek megszerzése iránt nagy­fokú érdeklődésről tesznek tanúbizonyságot. A katonai szolgálat megterheléseit jól bírják, han­gulatuk jó. A harci fegyverek és a technika kezelése év­ről évre jobban felkészített katonákat követel. Az új, magasabb szintű követelményeknek csak a szükséges alapképzettséggel, műszaki ismere­tekkel rendelkező fiatalok képesek megfelelni. A fejlődést mutatja, hogy 10—15 évvel ezelőtt a kiképzésre szánt időszaknak mindössze 15—20 százalékát fordították elméleti oktatásra. Jelen­leg ez a szám 60 százalékra emelkedett. Eredményesen szolgálják mind a fegyveres erők, mind a népgazdaság érdekeit az új kikép­zési rendszerű műszaki alakulatok. A katonafia­talok igen keményen és eredményesen kiveszik részüket a legfontosabb népgazdasági beruházá­sok kivitelezéséből. Mindezek a tények és személyes tapaszta­lataink is bizonyítják fegyveres erőink szocia-

Next

/
Thumbnails
Contents