Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2299 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2300 sedésből elvállalta az új művelődési ház vezetését. Ezért a lelkesedéséért a következőkben részesült: a 2400 forintos pedagógus-fizetés helyett 1750 forintos besorolást kapott. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a vajai községi tanács nagyon helyesen korrigálta a bérét, viszont ez nem lett volna kötelessége és nem biztos, hogy minden községi tanács így tett volna és így járt volna el. Ezért a vajai községi tanácsot meg lehet dicsérni, de ez nem tipikus eset! Ugyancsak csalódás érte akkor, amikor lakásépítési kölcsönért folyamodott és azt a választ kapta, hogy csak pedagógus kaphatja meg a kölcsönt. Ezek a tények igazolják, hogy hátrányos helyzet jellemzi a népművelőket a társadalmi megbecsülést illetően. Ezért munkájukba belefáradnak és — sajnos — emberi okokból érthetően más megélhetési lehetőséget keresnek. Röviden szólva: a népművelésnek ezen a területén igen egészségtelenül nagy a fluktuáció. Az alacsony bérezés érvényes a népművelési ügyvezetőkre, könyvtárosokra, moziüzem-vezetőkre, és a technikai dolgozókra is — itt azonban még hangsúlyozni kellene azt is, hogy az oktatásban dolgozó technikai személyzet bérezésére is. Nagyon örülök annak, hogy Vályi miniszter elvtárs szóvátette főképpen azt a gondolatot, amelyet én is javasolni kívánok. Javaslom — elvtársak —, hogy a kulturális alappal rendelkező szervek az eddigieknél jelentősebb összeggel és nagyobb lelkesedéssel álljanak a népművelési intézmények támogatása mellé, hiszen éppen ezzel fejeznék ki, hogy elismerik a korszerű népművelésnek azt a törekvését, miszerint a népművelési munka nap mint nap jelentkezik a vállalat, termelőszövetkezet termelési eredményeiben. Természetesen nem gondolom azt, hogy a teljes alapot adják oda a művelődési intézményeknek, hiszen az üzemeknek is megvannak a sajátos kulturális terveik — de azért az eddigieknél tegyenek többet! Ne haragudjanak meg az elvtársak, amiért egy kis kitérővel elmondom : van egy olyan üzem is, amely sörivási versenyt rendezett például kulturális alapjának nagy részéből, és — sajnos — nagyon sokszor evésre és ivásra használják fel az üzemek a kulturális alapot. (Derültség.) Ha községeinkben nem tudjuk kellőképpen koordinálni, illetve felhasználni a kulturális alapot, úgy fennáll az a veszély, hogy a jelentkező kulturális igényeket minimálisan sem tudjuk kielégíteni. A másik, nem kisebb veszély, hogy a kultúrházak, illetve a kulturális intézmények vezetői azt a megoldást választják pénzügyi források szerzésére, hogy alacsony színvonalú műsorokat próbálnak szervezni, és ezzel próbálják fenntartani a művelődési házat, márpedig úgy érzem, hogy ez a szocialista szellemmel nem egyeztethető össze. Tisztelt Országgyűlés! Bár jórészt SzabolcsSzatmár megyei problémákat érintettem hozzászólásomban, mégis úgy érzem, kapcsolódtam az országos gondokhoz is. Ismerve pártunk és kormányunk oktatással és népműveléssel kapcsolatos elvi álláspontját, amely szerint igen nagyra értékelik az oktatás és népművelés feladatát, éppen ez bátorított fel arra, hogy őszintén és nyíltan szóljak a még megoldásra váró gondokról ezen a területen. Ennek a gondolatnak a jegyében szavazom meg és fogadom el az 1970. évi állami költségvetést, amely az ország, ezen belül megyénk további és egyre erőteljesebb fejlődését tűzte ki célul. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Timár Mátyás elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese kíván szólni. TIMÁR MÁTYÁS: Tisztelt Országgyűlés! Magyarország gazdasága két éve működik új irányítási rendszerben. Bizonyos mértékben ide lehet számítani tulajdonképpen 1967-et is, a reformra való felkészülés évét, amikor az új szabályozók már általában ismertek voltak, s erősen hatottak a gazdálkodásra. Az eltelt évek. tapasztalatai azt mutatják, hogy az új rend keretei között egyensúlyi helyzetünk javult, amit jelez a külkereskedelmi és fizetési mérleg alakulása, mind szocialista, mind tőkés viszonylatban. A nemzeti jövedelem fejlődési üteme 1968ban 5 százalék, 1969-ben várhatóan kb. 5—6 százalék. Egy ilyen nagyszabású reformnál, amely kiterjed az iparra, a mezőgazdaságra, a kereskedelemre, a gazdasági élet valamennyi területére, mindez jó eredménynek tekinthető. Javult a munka tervszerűsége is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az intenzív szocialista gazdálkodás keretei között irányítási rendszerünk megfelelő biztosítékokat tartalmaz gazdaságpolitikánk, terveink érvényesítésére. Az 1969-es, most végződő év is számos eredményt mutat. Tovább szilárdult külkereskedelmi helyzetünk, racionálisabbbá vált a készletgazdálkodás, erőteljes törekvés tapasztalható vállalatainknál kedvezőbb gyártmánystruktúra kialakítására, gondosabban mérlegelik befektetésre kerülő pénzeszközeik hovafordítását. Jó eredmények mutatkoztak a mezőgazdaság területén a növénytermesztésben. A hatékonyság javulását mutatja, hogy 1969-ben a végső felhasználás — a fogyasztás, beruházás és export — növekedése nagyobb volt, mint a termelés és az import együttes emelkedése,- mivel a termelői felhasználás viszonylag mérsékelten nőtt és csökkent a készletfelhalmozás aránya. Gazdálkodásunk ugyanakkor nem problémamentes. Nem alakult kielégítően a termelékenység az iparban, problémák mutatkoztak a jövedelmek elosztása és néhány ellátási kérdés vonatkozásában. Változatlanul feszültség van a beruházási piacon, ahol sokkal több az igény, és tegyük hozzá a forrás is, mint a rendelkezésre álló kapacitás. A következőkben gazdaságunk fő területeinek néhány kérdéséről kívánok szólni, különös tekintettel az említett problémákra és feladatokra. Az ipar területén egyik legfontosabb problémánk a termelékenység alakulása. Az egy főre eső termelésnövekedés az iparban nem kielégítő. Jobb, és az előző évek tendenciáinak megfelel, az egy munkaórára eső termelés körülbelül 5 százalékos emelkedése.