Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2297 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2298 a különböző tárcák felügyelete alatt építőanyagot előállító iparágak koordinációját, az építőiparban a szabályozók oly mérvű módosítását, hogy biztosítsák az építőiparnak kiemelt iparággá való fejlődését, és oly mérvű fejlesztését, hogy az igények kielégítésére alkalmas legyen. Meg kell vizsgálni a közműépítő-kapacitásnak a meglevő vállalatok kapacitásbővítésével elérhető fejlesztésének lehetőségeit. Véleményem szerint a felsorolt problémák megoldása esetén az építőipar, s ezen belül megyénk építőipara is képes lesz a reá háruló feladatok megoldására, amit magam is minden erővel támogatok. A költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Borbély Jánosné képviselőtársunk. BORBÉLY JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Már néhány képviselőtársam elmondta, de magam is szeretném hangsúlyozni, hogy az előttünk fekvő és most megvitatásra kerülő költségvetési törvényjavaslat kollektív munka szülötte. Jó dolog ez, mivel így a képviselőknek alkalmuk volt előre — a parlamenti vita előtt — betekintést nyerni a költségvetésbe, sőt azt részleteiben is megvitatni, és éppen ezzel lehetővé vált számunkra, hogy a nagy országos vérkeringésbe, a költségvetésbe beépíthessük saját kis körzetünk problémáit, gondjait és javaslatait. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés vitájában a magam részéről két kérdéshez kívánok hozzászólni. Az egyik téma: az általános iskolák tanteremmel való ellátásának kérdése, a másik: a falusi kultúrmunkások helyzete, problémája és gondjai. Mint ismeretes az Országgyűlés előtt, fejlődésünk szempontjából lényeges az emberek általános és szakmai műveltségének emelése, szélesítése, tudatuknak formálása. Ennek eléréséhez egyik bázis az általános iskola, amely minden tanulónak egységes és korszerű alapműveltséget nyújt, hogy a továbbfejlődéshez megszerezze az elengedhetetlen alapot és készséget. Ezen a területen országosan is, de nálunk Szabolcsban különösen sok a tennivaló, ezért a költségvetés tárgyalásánál fontosnak tartom a figyelmet ezekre a problémákra irányítani. Bár magas is tisztában vagyok azzal, hogy nem országos és központi probléma az általános iskolai tanterem-ellátás kérdése, hiszen országosan a tanulói létszám rohamos csökkenésével lehet számolni, megyénk viszonylatában azonban fennáll ez a probléma, éppen ezért kívánok róla beszélni. Melyek ezek a gondjaink? Pozitív jelenség, és erről örömmel is beszélek, hogy Szabolcsban a születési arány messze az országos átlag felett van. 1968-ban ez a következőképpen nézett ki. Országosan ezer lakosra 15,1 százalék élve született jutott, addig éz az arány megyénkben 20,6 százalékot tett ki. Nem kis büszkeséggel említem ezt az arányszámot, annál is inkább, mivel Fock elvtárs, kormányunk elnöke a gyermekgondozási segély törvényre emelése alkalmából azt mondotta, hogy bár a tervezettnél több gyermekgondozási segélyt kellene fizetni, örömmel venné, és a kormány is örömmel fizetné meg. Nos, a mi megyénk dolgozói megszívlelték *a kormány elnökének ezt az óhaját és igyekeztek azt teljesíteni, sőt túlteljesíteni. (Derültség.) Nem. kis büszkeség számunkra azért sem, mert ez sok minden jóra következtet, amit nem akarok részletezni. Tehát nincs baj Szabolcsban ! Nyilvánvaló — elvtársak —, hogy a mi gondunk nem azonos az országos gondokkal, hiszen a gyermekszaporulat indokolttá teszi, hogy kormányunk a tantermek fejlesztésére előirányzott fejlesztési alapjából megyénket megkülönböztetett módon támogassa — és ez a tiszteletteljes kérésem! E kérésünket indokolja az is, hogy a tantermek nagyobb számban avulnak el, válnak szükségtantermekké, mint amennyit létre tudunk hozni. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy sajátos helyzetünknél hivatkozzam arra is, hogy megyénkben a tanulók 7,8 százaléka külterületi tanyai iskolában végzi tanul^mányait. Tantermeinknek több mint fele szükségtanterem, illetve délelőtt és délután is tanítanak bennük, míg országosan ez már csak a tantermek egyharmadára vonatkozik. Nehezíti körülményeinket az is, hogy sajátos települési Viszonyaink miatt nagyarányú körzetesítést kell megvalósítanunk. Sokat tettünk az elmúlt években a tanyai diákotthonok létesítésében. Közel ezer kollégiumi férőhelyet hoztunk létre, ez azonban még mindig kevés. A fentebb említett fejlesztést azért tettük és tesszük a jövőben is, mivel mi is arra törekszünk, hogy megyénk gyermekei is magasabb képzettséggel, műveltséggel rendelkező gyerekek legyenek, akik képesek a továbbtanulásra, majd ezt követően a termelésben való eredményesebb helytállásra. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Amint jeleztem, a másik téma, amelyet fel akarok vetni: a népművelők helyzete, gondjai és problémái. Magam is népművelő vagyok és nemcsak tudom, hanem érzem is, hogy az iskolán kívüli népművelés, tudatformáló munka felelőssége nem kevesebb, mint az egyéb nevelői munkáé. Különösképpen azért nem, mert hatósugarába olyan széles tömegeket kell bevonni, mint a gyermekek, a tanulóifjúság, a felnőtt lakosság, sőt a legidősebb nemzedék is. Nevelő munkájuk párosul a talán még nehezebb szervező munkával, mert egy jó népművelő ott van az üzemben, a termelőszövetkezetben és minden intézményben. Sokat éjszakáznak, a pihenő és vasárnapi napokon pedig dolgoznak. Mindezek miatt nem értek egyet azzal, hogy a bérezés tekintetében nem részesülnek egyenlő elbírálásban a népművelők a pedagógusokkal. Nehogy megsértődjenek a pedagógus elvtársak! Ezt nem, azért mondom, mintha az övékét magasnak találnám. A népművelők részére nincs biztosítva az a kedvezmény, ami például a pedagógusok számára biztosított: lakásépítési kölcsön, háztáji földjuttatás és egyebek. Engedjék meg, hogy konkrétan megemlítsem az egyik — megyénkből származó — ilyen példát. Molnár Mátyás vajai pedagógus hivatásszeretetből, a népművelési munka iránti lelke102*