Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-29
2287 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2288 többi vállalat is a gazdálkodás javulásának eredményeként megkezdte az állam felé a visszafizetést és már az úgynevezett leányvállalatok is — az anyavállalatok szerves részeként — hozzájárulnak az eredményekhez. Itt el kell mondani, hogy a miniszteri intézkedések következtében könnyűipari vállalatainknál ezek a leányvállalatok mostohagyermekekből édesgyermekekké váltak. Engedjék meg a képviselő elvtársak, hogy egynéhány gondolatot vessek fel olyan témákról, amelyek területünkön is foglakoztatják az embereket és a felvetést úgy tegyem meg, mint munkás, aki közvetlenül a termelés vonalán dolgozom. Tapasztalatom az, hogy hajlamosak vagyunk a hibákat máshol keresni, máshol felfedezni azokat és közben kevéssé vesszük észre, hogy sa ját. területünkön hogyan dolgozunk. Egy példát engedjenek meg, hogy elmondjak ezzel kapcsolatban: egyik lakatosunk mélységesen fel volt háborodva, hogy a szolgáltatás vonalán kiment lakatos milyen trehány munkát végzett az ő lakásában — mondja ő. De konkrétan meg lehetett az illetőnek mondani, hogy te az adott területen pontosan olyan trehány munkát végeztél. Egyszóval úgy vagyunk, hogy a könnyebbik oldal: máshol megtalálni a hibákat. A kohászatban dolgozó emberek például hamarabb észreveszik az áremelkedést, az árak változását a könnyűipari árak tekintetében, de nagyon nehezen akarjuk elhinni és elfogadni azt a tényt, amit el kell fogadnunk, hogy azért kohászati termékeink árai még magasak. Egy másik példa a vállalaton belüli szinteken történő bírálatokra való reagálás kérdése. Gyárrészlegeinknél is az a helyzet, hogy meg akarják magyarázni, máshol van a hiba. Valahogy úgy jön ki, hogy ez a könnyebb dolog. A kibicnek semmi sem drága elv alapján máshol lehet bírálatainkat elmondani, de nehezebb saját magunk felé azokat eléggé mélyen felvetni. A szállítási programok vonatkozásában a szállításnál dolgozó emberek elmondják azt, hogy vagonhiány van, és közben a vezérigazgató észreveszi, hogy a hajnalban 4 órakor beállított vagonba még 11 órakor keresik, hogy mit kell bele rakni és még 1 órakor sem nagyja el a vállalatot. Egyszóval ezek azok a dolgok — én most nem nagy dolgokkal akarok foglalkozni —, amelyekről beszélni szeretnék. Az az érzésem, hogy a nagy dolgokról az illetékes képviselő elvtársak elmondják a maguk mondanivalóját, és az az őszinte beszámoló, amely a pénzügyminiszter elvtárs részéről elhangzott, továbbá a mindkét miniszter elvtárs részéről elhangzott őszinte felszólalások arra késztetik az embert, hogy tényleg a való őszinteségében mondja el, tárja fel azokat a dolgokat, amelyek ott lenn vannak a területen. Ha azt akarjuk, hogy a különböző szinteken a felelősség kérdése, a fegyelmezettebb munka érvényesüljön, akkor a lent dolgozónak a saját területén, a középkádernek a saját területén, a vállalatvezetőnek a saját területén kell rendbe tennie — és a miniszteri expozékban is elhangzott, hogy a miniszterek arra törekednek, hogy a saját területeken is rendbe tegyék — a szénát. Engedjék meg, hogy az átlagbér-gazdálkodással kapcsolatban elmondjam a véleményemet, mivel a pénzügyminiszter elvtárs tudja, hogy én is a türelmetlenkedők közé tartoztam. E témát már 1968 őszén felvetették. De engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy elmondjam, hogy a reagálások hogyan történtek a minisztérium részéről is ezekre a dolgokra. Nagyon jól emlékszem — Vályi elvtárs —, amikor még 1969 áprilisában is valahogy talán úgy hangzott el a dolog mint 25 évvel ezelőtt, amikor úgy hangzott el, hogy földet vissza nem adunk, szóval nem enged a kormány — és júniusban Vályi elvtárs már azt mondta, hogy ajánlást tesz a kormánynak megfontolásra, s októberben Vályi elvtárs bejelenti, hogy itt van az új szabályozó módosítás. 'Szóval eléggé kifutott ez az idő, az az érzésem, hogy a legjobbkor jött ez. (Derültség.) De azért úgy ítélem meg a dolgot — én magam is gondolkoztam azon —, hogy a folyamatból kiszakítani ezt a jelenséget nem lehet. A kötött gazdálkodás kiéheztette a vállalatokat, bizonyos létszáméhség volt, a vállalatok kaptak utána, amikor erre lehetőség volt. Utána saját dugájukba estek bele, mert van egy jó magyar nóta, amely azt mondja, hogy a lejtőn nem lehet megállni. Ha statisztikát csinálnánk — és itt szeretném azért felhívni a vállalati- igazgató elvtársak figyelmét, hogy próbálják ezt megnézni —, hogy milyen bérszintű dolgozókat vettek fel, akkor biztos, hogy az jönne ki, hogy a vállalati átlagbérszint alatti dolgozókat vettek fel azzal a céllal, hogy a bérszintet tartsák. A bérszinttartás a vállalatoknak utána már egy olyan objektív következmény volt, hogy muszáj volt tartani. (Közbeszólás: a szabályozó szerinti érdekeltség.) Jó, az érdekeltség is, az volt, de más dolog is volt. A kapzsiság megmutatkozott és visszaütött. Mert az átlagbér tartására való törekvésnél az jött ki, hogy a bérszintnövekedés az R alapot terhelte, a létszámfelvétel pedig az árunak az értékébe átvihető alapnál volt, nem tudom, a közgazdászok megmondják ezt, hogy az önköltségbe átvihető, tehát a termelési, termelői árba átvihető résznél jelentkezett, s pontosan ez volt az, ami a vállalatokat később abba a helyzetbe hozta, hogy most már leadnák, és leadták volna, s szabadultak volna tőle, de nem lehetett, mert ez maga után vonta volna azt, hogy a törzsgárdának a bérét is bizonyos mértékig le kellett volna szállítani. Saját dugánkba estünk tehát bele, ez a valóság, az igazság a kapzsiság vonatkozásában 1 . Ezt azért mondtam el, mert most azért az új szabályozó már észre térítette az embereket is, azzal, hogy az R alapban tette érdekeltté a vállalatot, s ami nagyon jó, nemcsak a vállalatot, hanem a vállalatok dolgozóit is érdekeltté teszi, hogy a mellette levő új felvételes dolgozik-e vagy nem dolgozik. 33 százalékig érdekelve van a dolgozó is a részesedési alapból abban, hogy lökdösse, ösztönözze, ösztökélje arra, hogy jobban dolgozzék. Mert a vállalatok a részesedési alapra rendszerint roppant érzékenyek. Ezt mutatja az is, hogy azért 1969-ben mindenki annyit szeretne fizetni, mint tavaly. Szóval itt állunk az átlagbér vonatkozása-
