Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2285, Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2286 szakszövetkezeti mozgalomnak csak Bács me­gyei szinten mintegy 40 000 tagja van — az or-, szagos ennek többszöröse —, az ország egyetlen olyan szervezete ez ismereteim szerint, amely­nél a társadalombiztosítás és a nyugdíj kérdése nem rendezett. Ez a hiányosság nehezíti mun­kaerőhelyzetünket, szövetkezetpolitikai vonat­kozásban pedig igen komoly feszültséget jelent. Az ő kérésüket tolmácsolva kérem az illeté­kes jelenlevő miniszter elvtársakat és a Szak­szervezetek Országos Tanácsának képviselőjét, hogy a társadalombiztosítás rendszerének a szakszövetkezetek tagságára való kiterjesztésé­nek módját, lehetőségét szíveskedjenek mielőbb kidolgozni. Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett állami költségvetés elfogadására az általam elmondot­tak előrebocsátásával igennel szavazok, azt elfo­gadom és képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom annak reményében, hogy az abban fog­laltak erősítik hazánkban a szocializmust, kife­jezik és jól szolgálják dolgozóink érdekeit. {Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Nies János képviselőtársunk. NICS JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Ke­lemen képviselőtársam felszólalásában voltak olyan elemek, amelyek az ipar vonatkozásában tettek kritikai megjegyzéseket. Én, ipari mun­kás lévén, nem kívánok a mezőgazdasági prob­lémákkal foglalkozni, de engedjék meg, hogy őszinte szívvel megköszönjem az ipari munkás­ság nevében a mezőgazdaságban dolgozó embe­reknek, vezetőknek azt az áldozatos munkáját, hogy az 1969. évet gazdaságilag, a népgazdaság és a dolgozó nép érdekében ilyen eredményesen zárták. (Taps.) Azt szeretném hozzáfűzni még Kelemen képviselőtársam felszólalásához: igaz az, hogy az ipar és a mezőgazdaság összefogásának ered­ményeképpen lehet megteremteni azokat a fel­tételeket, amelyek azon a határon belül van­nak, ahogy életszínvonal politikánkat követke­zetesen tudjuk érvényesíteni, azon rétegeknél is, amely rétegek az általános nagy statisztikai szá­mok következtében bizonyos mértékben kicsit homályba kerülnek, amiről itt Képviselőtársaim is szóltak. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy Fejér megyei képviselőtársaim és a magam ne­vében köszönetemet fejezzem ki a Pénzügymi­nisztériumnak és a pénzügyminiszter elvtársnak azért a következetes és igen nehéz munkáért, amely megteremtette azokat a feltételeket, hogy a költségvetés végleges számadatainak kialakí­tása előtt a képviselők kifejthessék véleményü­ket és elmondhassák kritikai megjegyzéseiket a költségvetéssel kapcsolatban. Ügy érzem, ez is igazolja a kormány azon törekvéseit, amelyek­nek célja, hogy a döntések előtt kikérje a szak­tárcák, s az állami költségvetés előirányzataival kapcsolatban azok véleményét — itt képvise­lőkre gondolok —, akiknem nemcsak az a fel­adatuk, hogy a törvényhozásban vegyenek részt, hanem a törvény végrehajtását is figyelemmel kísérjék területükön. Az 1970.* évi állami költségvetés végrehaj­tása egybeesik harmadik ötéves tervünk befe­jező évével, a negyedik ötéves terv megalapo­zásával, ezért annak jelentősége nagyobb, mint az előbbi esztendőkben. Ez a határkő egyben lehetőséget ad számunkra is, hogy visszatekint­sünk a megtett útra és vissza is kell tekinte­nünk, ha nem akarunk abba a hibába esni, hogy csak a napi problémákat lássuk. Ezt a vissza­tekintést nemcsak a megye, a város, a község és a falu vonatkozásában kell megtennünk, ha­nem saját magunk vizsgálatában is és ez utób­bit annál is inkább, mivel a közvélemény egy részénél tapasztalható a mechanizmussal szem­beni türelmetlenség, amiről képviselőtársaim már szóltak. Az utóbbi évek töretlen gazdaságpolitikájá­nak eredményeképpen Fejér megye arculata alapvetően megváltozott. A 25 év előtti — nyu­godtan mondhatjuk — feudális megyéből ipari, fejlett mezőgazdasággal rendelkező megye lett. Ezt csupán egyetlen számadat tükrében szeret­ném érzékeltetni: az egy főre eső termelőeszköz­állomány tekintetében azelőtt utolsó helyen álló Fejér megye 1970-ben a harmadik helyre emel­kedik. Így vált lehetővé, hogy a lakosság élet­körülményeiben, szociális, kulturális és egész­ségügyi vonatkozásban is lényeges változás tör­ténjék. Bár bizonyos területeken még ma is az utolsó megye vagyunk, de — és itt szeretnék hivatkozni Pap elvtárs kijelentésére, hogy utol­sónak mindig kell lennie valakinek — az az ér­zésem, hogy az utolsónál is kell azért értékelni a szintbeli különbséget és ez azt jelenti, hogy az utolsó megyénél is bizonyos mértékű szint­beli különbség van, tehát ezen a területen is javulás tapasztalható. Gondolatok a kórházi ágyakra. Az, hogy a harmadik ötéves tervben 14 000 lakást építünk és ezzel mintegy 52 000 embernek nyújtunk és adunk új otthont, az az érzésem, enyhíti azo­kat a gondokat, amelyek országos gondok. An­nak ellenére, hogy e nagy törekvések megva­lósulnak a harmadik ötéves tervben, mégis me­gyénkben körülbelül 8000 jogos lakásigénylő van. Éppen ezért a megye negyedik ötéves ter­vének az a legközvetlenebb feladata, hogy ezen területek elmaradását számolja fel. Ezekhez a változásokhoz, amelyek Fejér megyében bekövetkeztek, államunk igen komoly anyagi segítséget adott és ad a jövőben is. Ép­pen ezért nagy örömmel hallottuk Nagy József­né miniszter elvtárső beszámolójában, hogy a Dunaújvárosi Papíripari Vállalat bővítésére 4,2 milliárd forintot irányoztak elő — feltehetően Nagy elvtársnő azért mondott 5 milliárd forin­tot, mert ismeri beruházási problémáinkat és feltehetően 5 milliárd forintba fog kerülni. (De­rültség.) Az a feladatuk: egyensúlyra törekvő, di­namikus gazdasági fejlődéssel biztosítsuk, hogy minél többet adjunk az elkövetkezendő évek­ben a nép vagyonához. Magyarul azt mond­hatnánk, hogy fizessük vissza az államnak azt, amit befektetett az adott területen, örömömre szolgál, hogy a tisztelt Országgyűlésnek jelent­hetem, olyan vállalatnál dolgozom, a Dunai Vas­műnél, amely ezen feladatának eleget tett. A

Next

/
Thumbnails
Contents