Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-28
2221 Az Országgyűlés 28. ülése, 1969. december 10-én, szerdán 2222 1966—1970-ben 15 százalékra és 1970-ben még ennél is alacsonyabb értékre csökken. Az 1950. évi termelési szintet, valamint a baráti országok fejlesztési ütemét figyelembe véve, azt kell sajnos megállapítanunk, hogy vegyiparunk helyzete romlik. Javulás csak a gyógyszeriparnál, valamint a műtrágya- és a kénsavgyártásnál mutatkozik. A mezőgazdaság sürgető igényének megfelelően, a vegyipar leggyorsabban fejlesztett ága a nitrogénműtrágya-gyártás volt. Gyáraink átállítása földgázra, illetve az új létesítmények földgázbázisra történő ráépítése azt eredményezte, hogy az egy tonna nitrogénre eső önköltség az 1960. évi 9800 forintról körülbelül 6700 forintra, tehát mintegy 32 százalékkal csökkent. Vagyis üzemeink egy tonna műtrágyában kötött nitrogént 112 dollárért állítanak elő, szemben a 170—200 dolláros világpiaci árral. A Borsodi Vegyikombinátnál a földgázra való átállás következtében az ammónia önköltsége oly jelentősen csökkent, hogy üzemünk lényegesen az exportár alatti költséggel állítja elő. A műtrágyagyártás felfutása mellett, különösen a szénhidrogén-vágyon feltárása és használatba vétele után meggyorsult a műanyaggyártás fejlesztése. 1963-ban kezdte meg az üzemelést a BVK PVC-üzeme, mely hazánk első hőre lágyuló műanyagot előállító üzeme lett. A fenti kedvező eredmények ellenére vegyiparunk szerkezetének nemzetközi összehasonlítása viszonylagos fejletlenségünket mutatja. A műanyagtermelés az országok többségében a vegyipar egészének 4—8 százalékát adja, míg nálunk csak 2,2 százalékos, a vegyiszálgyártás 6—10 százalékával szemben 4 százalék, és teljesen hiányzik az egyre nélkülözhetetlenebbé váló szintetikus kaucsuk gyártása. Az új gazdasági mechanizmus vegyiparunkra vonatkozó első, feltétlenül korrigálandó adatrendszere alapján kétségek merültek fel vegyipari fejlesztésünk gazdaságosságának eredményességét illetően, és ezért az új elképzelésekkel szemben rendkívüli gazdasági követelményeket támasztanak. A kívánság az, hogy igen jelentős beruházási importterhekkel és gyors beruházási megtérüléssel, előbecsült, erősen csökkenő világpiaci vagy dömpingárak mellett gazdaságos termelést valósítsunk meg. Egyértelműen állítható, minden túlzás nélkül, hogy a világon egyedülálló jelenségnek vagyunk tanúi. A beruházási javak 1968-as árindexe, valamint a különböző járulékos költségek, mint kamat, vám, telekhasználati díj stb. bevezetése a beruházások dráguló tendenciáját eredményezte, mely folyamat tovább erősödik. Ugyanakkor a vegyipar eszközigényessége a fejlesztés során emelkedik. Ha az 1967. évi árszintet száznak vesszük, akkor a beruházási árindex, 30 százalék tőkés importot számítva, 150—160, csak szocialista importot feltételezve 140—145-re alakul. E jelenség végső soron a termelési költségekben jelentkező állóeszköz-arányos költség tartós emelkedését, az előállított termék önköltségének növekedését eredményezi. A kissé talán már misztifikált piaci viszonyokrabízott, tudomásul vett és jóváhagyott beruházás-drágulási tendencia mellett — amelynek pozitív változására egyelőre halvány jelek sem mutatkoznak — a vegyipar által gyártott termékekkel szemben tartós az az igény, hogy azok árai még nemzetközi színvonalon mérve is egyre olcsóbbak legyenek és különböző népgazdasági ágazatokban a kemizálásra közvetlenül ösztönözzenek. A vegyipari alapanyag-gyártás ráfordításainak mértékét az állóeszköz-költségek alapvetően meghatározzák. Ez eléri vagy meghaladja az 50 százalékot a közelmúltban befejezett, vagy folyamatban levő fejlesztéseknél. A jelenlegi 1:3 arányú árbevétel eszközlekötési arány esetén az árbevétel 75 százalékát az eszközökkel kapcsolatos ráfordítások teszik ki. A technológiai fejlettséggel közvetlenül kapcsolatos anyag- és energia-ráfordítások hatékonysága plusz-minusz 5 százalékkal befolyásolja az önköltségi szintet, az adott műszaki színvonaltól és a vállalati gazdálkodás hatásfokától függően. Ez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi eszközcentrikus jövedelmezőségi szemlélet mellett gazdaságos eszközigényes fejlesztés, mint realitás nem érhető el. Modellszámítással bebizonyítható, hogy a már jelentős kapacitásnak számító és modern technológiával dolgozó műanyag alapanyag-gyár létesítése esetén is, az előállított termék önköltsége 20—30 százalékkal meghaladja a külpiacokon érvényesített eladási árakat. Tisztelt Országgyűlés! Az 1970. évi állami költségvetés indoklásában a következőket olvashatjuk: „A Borsodi Vegyikombinát PVC termelésének több mint kétszeresére történő növekedése miatt az állami támogatás emelkedése meghaladja a 200 millió forintot/A korábban indított, 1970. évben üzembe helyezésre kerülő Tiszai Vegyikombinát polietilén termelésének igénye csaknem 230 millió forint." Ennek oka a hazai árnak a gyártási önköltségnél lényegesen alacsonyabb szintje. Ezen ellentmondás megszüntetésére irányuló törekvéseknél az ellenvetés legdöntőbb ténye mindig az érvényben levő importár alacsony értéke volt. Valóban, ha vizsgáljuk az 1963—1967-es időszakot, a PVC import kötési ára átlagosan 267 dollár volt tonnánként. Meglepő dolgot tapasztalunk azonban, ha a PVC belföldi piaci árát vizsgáljuk olyan országokban, mint Anglia, Belgium, Franciaország, az NSZK és Olaszország. Ezekben a PVC-t nagy mennyiségben előállító országokban az előbb említett időszakban a belföldi ár átlagosan 346 dollár volt tonnánként. önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mi készteti a tőkés szállítót ilyen alacsony világpiaci ár tartására és hogyan találja meg számítását. A rendelkezésre álló információk szerint az államok mindegyike — eltérő mértékben és formában — az exportnak kedvezményeket biztosít kereskedelempolitikai meggondolásokból. A szállító a szabad termelőkapacitásának kihasználása érdekében az export útján elérhető nyereséget a termelés-növekedés proparcionális költségeihez viszonyítia. Ezzel közvetlenül összefüggésben tapasztalható, hogy a belföldi kereslet növekedése egyenes arányban csökkenti az exportkínálatot. Egyéb üzletpolitikai célok közrejátszhatnak, mint például valamely piac megszerzésére irányuló verseny, vagy esetleg a ve98*
