Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-28
2205 Az Országgyűlés 28. ülése, 1969. december 10-én, szerdán 2206 s'égügyi és kulturális feladatok megoldását. Jól érzékeli ezt például az, hogy az 1970-es évre előirányzott ötezer új óvodai férőhely létesítésével szemben a tanácsok — a társadalmi igények figyelembevételével — 8600 új férőhely fejlesztését és működését biztosítják az 1970-es évben. A tanácsi gazdálkodás kedvezőbb tendenciái a jövőben is éreztetni fogják hatásukat az egészségügyi és kulturális ellátás megavításában. Mindez azt bizonyítja, hogy a területi elv előtérbe helyezése az ágazati célok megvalósítását hem szorítja háttérbe. A tanácsok az ágazati politika megvalósítását kellően képviselik és feladatainak eredményes megoldását a jó gazda gondosságával segítik elő. Ez azt jelenti, hogy az ágazati irányítás új rendszere a gyakorlatban is bevált. Néhány területen tovább folytatódik a tanácsi önállóság kibontakozása. Itt meg kell említenem egy, a jogi bizottságban elhangzott véleményt, hogy a Pénzügyminisztérium túlértékeli a tanácsok önállóságát, a tanácsok pedig lebecsülik az önállóság kérdését. Ennek ellenére megállapítható, hogy a változások lényeges előrelépést hoznak a tanácsok vonatkozásában. Beszélni kell arról, hogy helyes a tanácsoknak az iparfejlesztés érdekében kifejtett tevékenysége, meg kell azonban mondani, hogy a tanácsok a vidékre telepített iparban elsősorban csak a foglalkoztatottság kérdését látják, pedig ugyanúgy kell a termelékenység és a gazdaságosság szempontjait is érvényesíteni ezeknél az üzemeknél, mert az adott jó képzettségű munkaerők mellett ezek is megvalósíthatók. Figyelembe kell venni, hogy a budapesti vállalatok jelentős fejlesztési hányadait veszi igénybe a vidéki ipartelepítés és a budapesti törzsgyár dolgozói sokszor rosszabb körülmények között is termelékenyebben dolgoznak, mint az új üzemek a vidéken. A társadalmi közös fogyasztás színvonalának fejlődése nem kizárólag központi elhatározáson múlik. Jelentős feladat hárul az irányítás minden szintjére. Nagyobb önállóságot kell biztosítani a költségvetési intézmények vezetői részére a gazdasági döntések szférájában ahhoz, hogy további eredményeket érjünk el. Ezt a célt elősegíti a költségvetési szervek rubel-viszonylatú, áruforgalmon kívüli devizáira eddig előírt keretgazdálkodás megszüntetése, a költségvetési szervek állóeszközeinek az új árszínvonalnak megfelelő átértékelésére és a mindenkori árszínvonalnak megfelelő értéknyilvántartásra tett intézkedések. Az utóbbi az állóeszközök megfelelő állagmegóvását kívánja elősegíteni. A bizottsági üléseken többen foglalkoztak az állami költségvetés mérleghiányával és hangoztatták, hogy az egyensúly mielőbb jöjjön létre. Ezzel — úgy vélem — mindannyian egyetértünk. Az új gazdaságirányítási rend eddigi eredményei és tapasztalatai már lehetővé teszik a reformra való átállás zavartalansága érdekében nyújtott, s ma már indokolatlanná vált pénzügyi kedvezmények megszüntetését és azt, hogy ezáltal a vállalati gazdálkodással szemben támasztott követelmények növeléséről gondoskodjunk. Módszeres gazdasági elemzéssel fel kell tárni a nagy támogatással működő gyenge vállalatok tényleges gazdasági bajait és a tevékenység javításával, a gyártmányszerkezet és a gyártási technológia korszerűsítésével kell biztosítani a jövedelmező gazdálkodást. Az első háromnegyed év alapján rosszul működő veszteséges vállalatok közül a könnyűiparban a Hazai Pamutszövő Vállalatnál a könnyűipari miniszter elvtársnő már elrendelte a szanálást. Ezért nagyon egyet lehet érteni azzal a szándékkal, hogy tovább csökkentik a dotációt mindazokon a területeken, ahol ezeknek a dotációknak egyedi, veszteségtérítés jellege van, hogy ezzel fokozottabban serkentsék ezeket a dotált vállalatokat a jobb munkára. Hasonlóképpen részben a költségvetés pozícióját erősíti és részben a gazdasági reform hatásának hatékonyságát növelő változás az exporttámogatás mérséklése. Ezzel megfelelő terelést alkalmazunk a belső piacok felé és befolyásoljuk a külkereskedelmi mérleg helyes alakulását, A költségvetési hiány kérdésében nem szabad figyelmen kívül hagyni a beruházások kérdését sem, amely változatlanul egyik legkomolyabb problémánk. A nemzeti jövedelem emelkedése összefügg azzal, hogy milyen hatékonyan ruházunk be és azzal, hogy a beruházással belépő termelés milyen gazdaságossággal és hatékonysággal történik. Nekünk ma nem az a bajunk, hogy kevés a beruházásunk, hanem az, hogy meglevő beruházásainkat rossz hatékonysággal hasznosítjuk. A beruházások hatékonyságát vizsgálva, a Gazdaságkutató Intézetnél olyan vizsgálati eredményekkel is találkoztunk, amelyekből kitűnik, hogy vannak olyan nagy beruházások, amelyek már a beruházás kivitelezési ideje alatt is megtérülnek. A megtérülést az teszi lehetővé, hogy a részüzembe helyezések évenkénti eredményei, hozamai már a beruházás teljes befejezése előtt is meghaladják az évenkénti beruházási ráfordításokat, mint például a Magyar Kábelművek, a Szegedi Kőolajipari és Földgázlétesítmények, tehát nem feltétlenül szükséges a beruházások elhúzódása. Legyen ez a két vállalat követendő példa más vállalatok számára is. Rendkívül fontos a beruházási piac egyensúlyának a kérdése. Ma úgy látszik, hogy fejlesztésre több a pénz a gazdaságban, mint amennyi anyagi-műszaki kapacitással rendelkezünk. Ezért az erők szétforgácsolódnak, a beruházások elhúzódnak. Ezt igazolja a költségvetés bevételei között 1,1 milliárd forint, a vállalatok által az állami eszközökből finanszírozott, de üzembe nem helyezett beruházások után fizetendő beruházási járulék. Arra viszont, hogy az elmaradt termelés mit is jelent, csak következtetni lehet, s esetleg majd a következő évi költségvetés készítésénél jelentkeznek a gondok emiatt. A vitákon a képviselők elsősorban a népgazdaságot érintő közös problémákkal foglalkoztak és ezekkel kapcsolatban tettek javaslatokat, nem pedig a partikuláris igények kielégítéséért harcoltak, amint ez egyértelműen megállapítható a bizottsági vita során elhangzottakból. A kereskedelmi bizottság ülésén a vitában többen utaltak arra, hogy idegesség tapasztal-