Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2171 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2172 a beruházási hitelek maximálisan 8 éves lejáratúak, a saját eszköz pedig igen minimális. 4. A gázra való átállás a lakosságtól lakásonként 5—15 ezer forintos beruházást követel és a tüzelés költsége is megnő emellett, így ösztönzőként csak a gáz használatának kényelme marad meg. Az állam számára azonban a lakossági gázellátás fokozása rendkívüli többlet-bevételeket jelent. Az ellentmondások kiküszöbölésére az alábbi intézkedések volnának szükségesek: 1. Továbbra is kellő ütemben biztosítani kell a gáztermelési beruházások és az országos gerinchálózat megvalósításához szükséges, már elhatározott központi beruházási keretet. 2. A városi elosztóhálózatok fejlesztéséhez és az ipari fogyasztók bekötéséhez szükséges beruházási összegeket vagy központi keretből lehetne biztosítani, vagy ezek megépítéséhez a kőolaj- és gáziparban kellene az állami jövedelemelvonás csökkentésével megfelelő fejlesztési alapot képezni. 3. Célszerű volna az olajipar számára lehetővé tenni, hogy egyes területeken, vagy fogyasztói csoportoknál gázárengedményt nyújtson. Ehhez egyrészt a kőolaj- és gáziparra kivetett termelési adó csökkentése, másrészt például maximális árak megállapítása szükséges. 4. Az ipari fogyasztókat a gáztüzelésre való átálláshoz a beruházások megvalósítására egyrészt gázárkedvezménnyel, másrészt kedvezőbb hitelfeltételekkel kellene támogatni. Az energiaforrások szerkezeti átalakulására és az ezzel járó műszaki fejlesztésre, valamint a nemzeti jövedelem emelkedésére vonatkozó megfontolások késztették az MSZMP IX. kongreszszusát arra, hogy a hazai energiakoncepcióban nagyobb szerepet szánjanak a szénhidrogéneknek. Az energiaszerkezet átalakítása feltételezi, hogy a népgazdaság irányítási-ösztönzési rendszere is összhangban legyen az energiagazdálkodás távlati elképzeléseivel. A valóságban azonban más a helyzet. Bár a szénhidrogének termelésének és forgalmazásának bővítésével kapcsolatos feladatok országos célkitűzések, az új gazdasági mechanizmussal életbeléptetett közgazdasági szabályozók ezeket a célkitűzéseket nem támasztják alá, sőt számos vonatkozásban kifejezetten fékezik az olajipart a feladatok végrehajtásában. Az előzőekben ismertetett ellentmondások felvetik az olajipar erkölcsi és anyagi elismerésének kérdését, s szükségessé teszik azoknak a gazdasági szabályozóknak a felülvizsgálatát, amelyek az ipar számára még azt a szintet sem biztosítják, amelyet a reform előtt elért. Tisztelt Országgyűlés! Az olaj- és gázipari dolgozók munka- és életkörülményei világviszonylatban eltérőek minden más iparágtól. Az olaj- és gázipari dolgozók zöme változó munkahelyen végzi tevékenységét, folyamatos üzemeléssel. Az olajipari tapasztalatok azt mutatják, hogy a kedvezőtlen munka-, munkaidő- és életkörülményekkel párosuló alacsony jövedelmi színvonal következtében nem stabilizálható a munkaerő. A fejlődés szempontjából döntő területeken tovább növek- I szik az amúgy is magas munkaerővándorlás. Míg például 1967-ben a Nagyalföldi Kőolajés Földgáztermelő Vállalatnál 26 százalék volt a kilépők száma,, 1968-ban ez a szám 30 százalék. A városi gázgyártásnál 1967-ben 42 százalék, 1968-ban 45 százalék lépett ki. Az ÁFORnál 1967-ben a kilépők száma 48 százalék volt, 1968-ban ez a szám az ijesztő 64 százalékig emelkedett. Ha ezt az olaj- és gáziparban általánosan mutatkozó tendenciát megfelelő intézkedésekkel nem leszünk képesek megakadályozni, akkor számos területen még a jelenlegi termelési és szolgáltatási színvonal megtartása is veszélyeztetett. Pedig a gyorsütemű fejlesztési feladatok jó képességű, szakképzett és újabb nagylétszámú munkaerők foglalkoztatását tennék szükségessé. Az energiastruktúrábán bekövetkezett változás a kőolaj- és gázipar nagy technológiai fejlődését hozta magával. Emiatt szükségszerűvé válik az ipar szakembereinek és munkásainak felértékelése, felelősségének növelése és ez elkerülhetetlenül a jövedelmi színvonal növekedését vonja maga után. A technológiai fejlődéssel kapcsolatban felmerült problémák a következők: Annak ellenére, hogy a bekövetkezett műszaki-technikai fejlődés magasabb szakképzettséget igényel az iparágban, a munka kedvezőtlen körülményei alig változtak. A gépesítés és az automatizálás nem képes kizárni a kedvezőtlen munkakörülményeket, ezek taszítóan hatnak a munkaerőre, ugyanakkor az ipar munkakörülményei miatt az emberi elhasználódás foka igen magas. Ezzel kapcsolatban tisztelettel fel kell hívni a munkaügyi miniszter elvtárs figyelmét, hogy felül kell vizsgálni a kőolaj- és gáziparban hosszú időt eltöltött dolgozók egészségi állapotát. Gondolok itt az ötven éven felüliekre. A kőolaj- és gáziparban a műszaki fejlesztés következtében magasabb szakmai színvonalú követelményeket igénylő berendezések kiszolgálását, kezelését kell" végezni, ami nagyobb felelősséget, fokozott koncentrációt követel. Azok a problémák, amelyek a munkaerőt elriasztják az ipartól, a következők: A szénhidrogénkutatás, fúrás, termelés, szállítás, gázszolgáltatás és termékforgalmazás területén a termelő üzemek általában folyamatosan, több műszakban, éjjel-nappal üzemelnek. Ezeken a munkahelyeken dolgozik az ipar dolgozóinak 40 százaléka. Ma még gondolni sem lehet arra, hogy e kedvezőtlen munkaidőbeosztáson valaha is változtatni lehessen. A szénhidrogén-kutatás, a kőolaj- és földgázszállítás, vezetéképítésnél, karbantartásnál, gépgyári külső szereléseknél, a magas- és mélyépítés egész területén a munkahelyek zöme úgynevezett külszolgálatos munkahely, amelyeken a munkavégzés körülményei nem teszik lehetővé az ott dolgozók számára a családdal való rendszeres együttélést, a viszonylag nagy földrajzi távolságok miatt. Az egymástól távoleső, kislétszámú munkahelyek nem teszik lehetővé a kor követelméI nyeinek megfelelő jóléti, kulturális, üzemegész-