Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2169 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2170 CSÖRGITS JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő gázenergiáról szóló törvényjavaslat vitájában kívánok felszólalni. Nagy belső megindulással kezdem meg felszólalásomat, mert olyan iparág munkáját érintő nagy horderejű kérdésekről beszélünk most, amely iparágnak, a kőolaj- és földgáziparnak egyszerű fizikai dolgozójaként szereztem tapasztalatokat. Munkáséletem legnagyobb részét abban a Zala megyében töltöttem, ahol az ország első ipari méretű gáztermelése elkezdődött, és ahonnan a szénhidrogén-bányászat legtöbb szakembere ismereteit merítette, hogy ma az ország számos más vidékén dolgozva, népünk javára hasznosíthassa ismereteit. Törvényjavaslatunk hazánk szocialista fejlődésében kívánja szabályozni azt a szerepet, amelyet rendkívül értékes energiahordozónknak, a gáznak szánunk. Tehetjük ezt azért, mert a század eleje óta elkezdett, és a felszabadulás •óta egyre nagyobb sikerrel járt kőolaj- és földgázkutatásunk eredményeként számottevő, ismert földgázkészlettel rendelkezünk, és ' a földgáznak a közfogyasztás számára, az ipar és a mezőgazdaság céljaira való korszerű felhasználására nagyszerű létesítményeink vannak már. E törvényjavaslatnak a tárgyalása során talán érdekes lesz annak megemlítése, hogy földgáztároló-rétegek felkutatása olyan nagv tudományos felkészültséget és olyan nagy beruházást igényel, hogy ehhez a nagy tudományos színvonalat az államnak kell biztosítania, a beruházásokat a költségvetésből kell fedeznie, s a feltárásra kerülő olaj mezők és a kitermelt kőolaj az állam tulajdonát képezik. A szénhidrogének térhódítása a világ minden fejlettebb iparral rendelkező országában az utóbbi évtizedek során jelentős mértékben fokozódott. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az alacsony termelési költségek és a magas használati érték következtében a szénhidrogének felhasználásának növekedése a nemzeti jövedelem nagymértékű emelkedését vonja maga után. Az energiastruktúrának a szénhidrogének irányában történő eltolódása lehetővé teszi a kapcsolódó műszaki fejlesztéssel együtt az energiahasznosítás hatásfokának emelését. Az energiaforrások szerkezeti átalakulására és az ezzel együtt járó műszaki fejlesztésnek a hatására vonatkozó meggondolások alapján az MSZMP IX. kongresszusa a szénhidrogéneknek a hazai energiakoncepcióban egyre növekvő szerepet határozott meg. Irányelvként kimondta, hogy hazánk energiamérlegében a szénhidrogének arányát a harmadik ötéves terv időszaka végén 39 százalékra kell növelni. A párt- és kormányhatározat alapján megindított nagyobbarányú szénhidrogén-kutatási és fejlesztési tevékenység az elmúlt évek során jelentős eredményeket hozott. Az energiaellátásában felhasznált szénhidrogének hányada az 1965. évi 28,3 százalékról 1968ban 38 százalékra emelkedett, 1970-ben pedig várható 44 százalék. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével az olaj- és gázipar helyzete alapvetően megváltozott. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt gazdálkodó trösztté alakult át és mint ilyen 1968-ban 6,3 milliárd forinttal járult hozzá a nemzeti tiszta jövedelem megtermeléséhez. Ez a hozzájárulás 1970-ben előreláthatóan 9 milliárd forintra emelkedik. Az ország szénhidrogén termelése az elmúlt évek folyamán erőteljesen fejlődött. E fejlődésen belül a kőolajtermelés egyenletesen, míg a földgáztermelés ugrásszerűen növekedett. Ez a rohamos fejlődés érzékelhető akkor is, ha csak 15 év távlatából nézzük. 1968-ban a gázipar a városi igényeket kielégítette és a bekapcsolt fogyasztók ellátását zavarmentesen biztosította. A szolgáltatás szempontjából azonban különbséget kell tenni a vezetékes gázszolgáltatás és a palackos gázellátás között. A csővezetéken történő gázszolgáltatás azon területekre korlátozódik, ahol a távvezetékhálózat már kiépült. A palackos ellátási igények elvben az ország egész területén jelentkezhetnek. A meglevő vezetékhálózat hatáskörzetében jelentkező összes gázigényt mind ez ideig teljes mértékben kielégítettük minden olyan helyen, ahol a gázszolgáltatás rentábilisan vagy jelentősebb ráfizetés nélkül megvalósítható volt. A vezetékhálózat fejlesztését egyrészt a pénzügyi fedezet és a kivitelezői kapacitás, másrészt a rendelkezésre álló gázmennyiség határozza meg. A kőolaj- és a gázipar átfogó tervet dolgozott ki a földgázvezetékekről, távoli városokban a helyi gázgyárak rekonstrukciójára, melyek lehetővé teszik a lakossági gázigények kielégítését. Űj gázgyárak építéséhez pénzügyi és devizafedezet szükséges és a pénzügyi szerveknek a rohamosan megnövekvő dotáció-igényekről is gondoskodniuk kell. A palackos propán-bután ellátást teljesen szabaddá tettük, így 1968-ban már mintegy egymillió fogyasztó volt. A propán-bután ellátás területén megteremtettük a házhozszállítást és a palack-cseretelepek számát megnöveltük. A gázelőkészítő üzemeknek a szükségesnél lassúbb ütemben való megvalósulása magával hozta azt, hogy gáztelepeinket a tervezettnél erőteljesebben kell megcsapolni. Ez ugyan — a kőolajjal ellentétben — leművelési szempontból nem káros, de olyan következményekkel jár, hogy a távolabbi időpontra tervezett kompresszor-telepek üzembeállítása előbb válik szükségessé. így a Hajdúszoboszlón 1975—76. évre betervezett kompresszorokat már, 1971-ben meg kell építeni. Ez az algyői nagy beruházás megvalósításának időpontjában pénzügyileg alig mondható reálisnak. Az országos gázprogram megvalósulását kétségessé teszik azok a népgazdasági és vállalati érdekek között fennálló ellentmondások, amelyek a következőkben foglalhatók össze: 1. A túlzott állami jövedelemelvonás miatt nem képződik megfelelő alap a szükséges beruházások megvalósításához a kőolaj- és gáziparban. 2. Az árrendszer nem, vagy csak kevéssé teszi érdekeltté a fogyasztókat a gázenergiára való átállásban. 3. A saját eszközökből vagy hitelből megvalósítandó beruházások az árrendszerből kifolyóan általában csak 15 év alatt térülnek meg,