Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-27
2161 Az Országgyűlés 21', ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2162 szempontjából alapvető jelentőségű, hogy a Magyar Népköztársaságban a társadalmi szükségleteket kielégítő termékmennyiségeket milyen volumenű munkaráfordítással állítjuk elő. Nyilvánvaló, hogy ha az esetek többségében a magyar munkaráfordítás nagyobb a szükségesnél, akkor ennek kihatása abban jut kifejezésre, hogy a magyar társadalom szükségleteinek kielégítését csak alacsonyabb szinten valósíthatjuk meg és a szocializmus építését is csak lassúbb ütemben biztosíthatjuk. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, alapvető jelentőségű, hogy a termelési folyamatok energiaszükségletének teljes értékű kielégítése milyen mennyiségű munkát köt le. A termelés energiaigényének kielégítésére fordított munka csökkentésének jelentősége korunkban gyorsan növekszik. Az első ipari forradalom óta állandósult jelenség, hogy az emberi munkát a termelési folyamatban gépesítéssel helyettesítjük, valamilyen energiaforrás gépi munkává történő átalakítása útján. Más szóval az emberi fizikai erő szerepe a termelésben csökken, ugyanakkor a társadalom energiaigénye állandóan nő. Természetesen a magyar iparosodás is ezen a kényszerpályán haladt és halad ma is. Amíg azonban a hazánk felszabadulását megelőző időszakban az iparosodás, lassú üteme és még sok egyéb kísérő jelenség, köztük különösen a bányászatban fizetett alacsony munkabérek következtében szinte felismerhetetlenné vált ez a probléma, a szocialista iparosítás ezt is felszínre hozta. A problémát még növelte, hogy népgazdiaságunk energiaigényének kielégítését nagyrészt szénfelhasználásra kényszerültünk alapozni, holott a magyarországi geológiai viszonyok és szeneink gyenge minősége következtében szénbányászatunk munkaráfordítása magas a többi európai országhoz viszonyítva. Korábban, például az 50-es években az energiaigény kielégítését csaknem háromnegyed részben szénből biztosítottuk. Ebben az időszakban energiaszükségletünk ellátására az ország ipari dolgozóinak mintegy 15 százaléka volt lekötve, ami összehasonlítva más európai országokkal, rendkívül magas volt. Ez az állapot kedvezőtlenül befolyásolta, csökkentette a termelékenység alakulását. Az eddig elmondottakból is következik, hogy az ország rohamosan növekvő energiaigényének kielégítésére a rendelkezésünkre álló energiahordozók felhasználásának arányait úgy kell kialakítanunk, hogy az összetétel változása mán? önmagában is alapja lehessen az energiatermelés munkaráfordításai gyors csökkentésének. Ezen túl különös érdekeltségünk fűződik ahhoz, hogy az ország energiaszükségletének növekedési ütemét időben megelőzze az energiahordozók közötti összetétel-változás üteme. Kormányunk gazdaságpolitikájának eredményeként ezek a követelmények egyre inkább kielégítést nyernek. Az 50-es évek elején a népgazdaság energiaigényének kielégítésében a folyékony szénhidrogének részesedése csupán kereken 7 százalék volt, a gázneműeké pedig körülbelül 3,5 százalék. Ebben az évben az összetétel már sokkal kedvezőbb, mert a szén részesedése visszaesett valamivel több mint 50 százalékra, a folyékony és gáznemű szénhidrogének részesedése pedig megnégyszereződött. A közelmúltban meggyorsult fejlődésben és ezen belül is a gáznemű szénhidrogének alkalmazási lehetőségeinek kiterjesztésében nagy szerepe volt az állami előrelátásnak. Az állami előrelátás tartotta szükségesnek elvégeztetni azokat a geológiai és geofizikai kutatásokat, amelyeknek eredményeként újabb kőolajmezőket, de különösen jelentős mennyiségű földgázt találtunk és tártunk fel.' A földgázt két, egymástól lényegesen különböző fogyasztói kategória hasznosítja. A vegyipar mint a petrolkémia legfontosabb alapanyagát és az energiaipar mint igen kedvező tulajdonságú energiahordozót. A világon mindkét irányú felhasználás mértéke rohamosan növekszik. A feltárt földgázkészletek növekedése egyre több országban teszi lehetővé a vegyipari igény kielégítését, sőt ennek az alapanyag-bázisnak a veszélyeztetése nélkül mód nyílik a földgáz energetikai felhasználásának növelésére is. Országunk sajátos adottságaiból eredően,, tudniillik, hogy energiahordozókban szegények vagyunk ugyan, de földgázvagyonunk elegendő a vegyipar távlati igényeinek kielégítésére is, az adódik, hogy a földgáz-gazdálkodás, a termelés és az import elsősorban energetikai probléma. A földgáz energetikai (hasznosítása igen tekintélyes haladást jelent a termelékenységben, hiszen egymillió kalória gáznemű anyag kitermeléséhez szükséges munkaráfordítás értéke csupán 10—11 forint, szemben az egymillió kalória szén kibányászásához szükséges mintegy 44—45 forint értékű munkaráfordítással. Ha számításba • vesszük, hogy az 1980-as évekre az energiaszükséglet távlati prognózisa szerint a felhasználás a jelenleginél mintegy 50 százalékkal lesz nagyobb, látható, hogy nagy munkaerő-megtakarítást lehet elérni, ha az energiaigény minél nagyobb részét olyan energiahordozókból elégítjük ki, amelyek a szén felhasználásához képest mintegy négyszer kevesebb munkaerőt kötnek majd le. Tisztelt Országgyűlés ! A földgáznak mint tüzelőanyagnak a társadalmi felhasználás további szakaszaiban, a szállításban és a felhasználásban is igen nagy a termelékenységet növelő szerepe. A gáznemű tüzelőanyagoknak az a tulajdonsága, hogy csővezetéken kevés energiaráfordítással és kis veszteséggel szállíthatók a forrástól a felhasználásig, lehetőséget ad a munkaráfordítások további jelentős csökkentésére. A gáz szállítása millió kalóriaegységenként körülbelül 1—2 forint, amivel szemben a szén szállítási munkaerő-ráfordítása jelentősen nagyobb, mintegy 10—11 forint értékű. Különösen nagy megtakarítási lehetőségeket tartalmaz a szállítás a kisfogyasztói területek ellátásában, amennyiben a milliónyi háztartásba, kisüzembe, boltba, műhelybe történő szállítás még a legracionálisabb szervezés esetén is az előbb említettnél is nagyobb -munkaerőt köt le. A társadalmi munka termelékenységének növelése szempontjából legielentősebb munkaráfordításokat a gáznemű tüzelőanyagok lakossági és ipari felhasználási lehetőségei tartalmaz-