Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2103 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2104 gi javakat előállítók közel 80 százaléka kétkezi dolgozó, hogy pártunk és kormányunk nagyon komoly erőfeszítései ellenére a kétkezi munka lebecsülése gyakran visszatérő jelenség. A fizi­kai munkát lebecsülő káros szemlélet kialakulá­sához sok tényező járult hozzá az elmúlt 20 év alatt. Néhányat megemlítenék. A szocialista társadalom kezdeti építésének szakaszában, de legalább 10—15 évig a tovább­tanuló fiatalokat a középiskolákba, elsősorban a gimnáziumokba irányították. Csak az oktatási reform bevezetése után kezdődött meg a gimná­ziumok iránti érdeklődés csökkenése, a szakkö­zépiskolák létrehozása. A szakmunkásképző-iskolák tárgyi és szemé­lyi ellátottsága alacsony szinten állt és áll még ma is egyes iskolákban. Ezt a törvényjavaslat indokolása is megfelelően hangsúlyozza. Három szakmunkásképző-intézet igazgatójá­val beszéltem, akik elmondták, hogy például a szemléltető eszközökre igen kis összegeket irá­nyoznak elő a költségvetésben. Megkérdeztem tőlük, mivel indokolják ezt az illetékes 'felsőbb szervek. A Munkaügyi Minisztérium például azzal — kaptam a választ —, hogy az iskola állítson elő minél több szemléltető eszközt. El is készítik azt, amit lehet, de a fizika, a kémia, az elektrotech­nika tanításához már bonyolultabb, korszerűbb szemléltető eszközökre volna szükség, amelve­ket csak jelentős összegekért lehet megvásárolni. A fizikai munka lebecsülését látják a szülők és a tanulók bizonyos fokig abban is, hogy az ál­talános és középiskolákból csak a gyengébb ta­nulóit irányítják a szakmunkásképző-iskolák­ba. Ebből a gyakorlatból adódik az, hogy ezek­ben az iskolákban Somogy megyében is a tanu­lók többségét a gyengébb előmenetelűek alkot­ják. Számottevő feszültséget idézett elő az is, hogy a diákszociális juttatásokból csak kisebb arányokban részesülne'k a szakmunkástanulók. Igaz, a tanulók számának növekedésével egyide­jűleg történt fejlődés a juttatások terén is, de még mindig magas azoknak a fiataloknak a szá­ma, akiknek kedvezőtlen körülmények között, áldozatok vállalásával kell a szakmunkás-bizo­nyítványt megszerezniük. Előttem szólott több képviselőtársammal együtt én is szükségesnek tartom hangsúlyozni: a szakmunkásképzés egyik legnagyobb problé­máját jelenti, hogy kevés a kollégiumi férőhely. Megyénkben jelenleg közel hatezerre tehető az ipari és kereskedelmi szakmunkástanulók száma, kollégiumi elhelyezést viszont csak 400 diák ré­szére tudunk biztosítani. A bejáró tanulók száma több mint kétezer. A bejáró fiatalok ifjúságvédelmi szempont­ból is nagyon komoly gondot jelentenek. A vas­útállomások, autóbuszmegállók környékén min­denütt van kocsma, presszó, büfé, amelybe a fiatalok, különösen a hűvösebb idő beálltával kénytelenek behúzódni, hiszen nincs számukra olvan helyiség, ahol hasznosan eltölthetnek ide­jüket a vonat, az autóbusz indulásáig. A kollégiumi ellátottság kérdésénél feltétle­nül látni kell azt is, hogy a szakmunkástanulók többsége kisjövedelmű fizikai dolgozók gyerme­ke, ebből adódóan gyakran a családi környezet sem biztosít hathatós gyámolítást tanulmányaik befejezéséhez. Tehát részben szociális helyzetük, részben oktatásuk, nevelésük, jó szakmunkássá és szocialista emberré való válásuk szempontjá­ból nagyon indokolt a kollégiumban való elhe­lyezésük. Országosan, de megyénkben is szükséges a kollégiumi ellátottság gyorsabb ütemű fejlesz­tése azért is, hogy a lányok számarányát a szak­munkástanulók között növelni lehessen. Me­gyénkben jelenleg az összes szakmunkástanulók 21,3 százaléka leány. Az ismert demográfiai hul­lám a mi megyénkben ebben az évben tetőzött. Ez a vártnál kevesebb problémát jelentett a fiúk tekintetében, de igen komoly gondot okozott és okoz ma is a VIII. osztályt idén végzett több mint háromezer leány tekintetében, továbbtanu­lásuk és foglalkoztatásuk szempontjából. A szakmunkástanulók között a leányok ará­nyát a következő években feltétlenül indokolt növelni azért is, hogy az ipari fejlesztéssel össze­függésben 1974—75-ben már megfelelő legyen a lányok aránya, szakmai felkészültsége, majd fog­lalkoztatása. , Szükségesnek látszik az is, hogy a Munka­ügyi Minisztérium is folytasson további vizsgá­latot a különböző szakmáknál, és rendeletben szabályozza a lányok arányának további növelé­sét. Ügyelni kell rá:' a vállalatok érdekeltsége ne csökkenjen azáltal, hogy,az egész szakmunkás­képzés első számú gazdája a jövőben az iskola lesz. Remélhető, hogy a törvénytervezet második részében foglaltak gyakorlati megvalósítása ki­zárja annak lehetőségét, hogy egyes vállalatok önkényes döntéseik alapján elzárkózzanak a lá­nyok szakmunkástanulóként való foglalkoztatá­sától. Egyes szakmunkásképző iskoláknál komoly probléma a tantermi ellátottság. Megyénkben a legmostohább körülmények között a kereskedel­mi szakmunkásképző-iskola működik. Az iskola 8 tantermében, amelyek közül kettő szükségtan-, terem, -26 csoportban oktatnak-nevelnek 345 ta­nulót és további 150 munkaviszonyban álló dol­gozót. A tanteremhiány az oka többek között annak is, hogy 1963 óta Kaposváron a kereske­delmi szakmunkástanulók testnevelésben nem. részesülnek. Áruellátásunk fejlődésével együtt szükség­szerűen jelentkezik megyénkben is az az igény, hogy a kereskedelmi szakmunkástanulókat foko­zatosan bevonják az emeltszintű oktatásba. Ja­vaslom a Belkereskedelmi Minisztériumnak, hogy a megyei tanáccsal közösen vizsgálják meg, mit lehetne tenni azért, hogy a negyedik ötéves terv időszakában Kaposváron felépüljön egy ke­reskedelmi szakközép- és szakmunkásképző-is­kola. Társadalompolitikai szempontból a törvény­javaslat lényeges vonásának tartom, hogy meg­határozza a munkaviszonyban állók képzésének módját is. Megyénkben az iparban foglalkozta­tottak 39 százaléka rendelkezik szakmunkás-bi­zonyítvánnyal. A már munkaviszonyban álló és a még munkaalkalomra váró nők döntő több­sége szakképzetlen. A szakmunkásképző iskolák esti tagozatai, az egyéb tanfolyamok, az egyéni felkészüléssel folytatott tanulás lehetősége véle-

Next

/
Thumbnails
Contents