Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2065 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2066 is segíteni fogja, új fejezete indulhat meg hazánkban a szakmunkásképzésnek. Ebben a szakaszban már mélységesen jelentkezik a szocialista tartalom, a sokoldalú, szélesebb körben művelt szakembernevelés. Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgyalt törvényjavaslat nagyon helyesen megnöveli a felelősségét a szakmunkástanulóknak is, amellett, hogy szélesebb körű jogokat biztosít számukra. Meggyőződésem, hogy szocialista építésünk jelenlegi szakaszában ifjúságunk már érett is erre, mint ahogy a bevezetőben ezt már mondtam is. Személyesen is végigjártam a szakmunkástanuló életútját, és csak jó érzéssel veszem tudomásul, hogy ebben a most alkotott törvényben nyomát sem lehet már megtalálni annak, ami az „inasévek" vadhajtásaira emlékeztet. E törvény megalkotásával most olyan rangra emeljük a szakmunkásképzést, amit jelentőségénéi fogva meg is érdemel. Megvalósítása biztosítani fogja, hogy helyünkbe lépjenek gyermekeink, hogy nagyobb eredményeket érjenek el az építésben, ahol szakmunkások, technikusok és mérnökök már egységesen fogják élvezni munkájuk gyümölcsét. A törvényjavaslatot ezért jónak tartom, kiegészítő javaslatommal együtt elfogadom és képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Molnár József képviselőtársunk Heves megyéből. MOLNÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A szakmunkásképzés jelentőségét felismerve az elmúlt évtized alatt a szocialista és a kapitalista' államokban egyaránt rendre törvényben szabályozták a szakmunkásképzést. A sok közül csak a francia parlament által 1966-ban elfogadott törvény első cikkének mondatából szeretnék egy megállapítást idézni, amely így szól: „A szakmai képzés nemzeti kötelesség." Ha ebben a kérdésben így vélekednek a franciák, akkor nekünk, társadalmi rendszerünkből egyenesen következik, hogy hasonló szellemben kell megközelíteni és kezelni a kérdést. Egy észrevétellel kezdeném mondanivalómat. Pázsit Árpád képviselőtársam már utalt erre, de tovább szeretném fejleszteni a gondolatot. A törvényjavaslat: a vállalat képzéssel kapcsolatos kötelezettségei cím alatt az első pontban a következőket mondja: a tanulók gyakorlati oktatását csak olyan vállalatnál lehet megszervezni, amelynél megvannak az eredményes szakmai képzéshez és a neveléshez szükséges feltételek. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése ilyen szankciókat helyez kilátásba: attól a vállalattól, amely a képzés lényeges feltételeit és a tanuló szakmai fejlődését nem biztosítja, a tanuló foglalkoztatásának jogát határozott, vagy határozatlan időre meg lehet vonni. Elnézést kérek a vulgáris hasonlatért, amit elmondok: ha egy italboltban a bort vízzel vegyítik és ezt leleplezik, akkor — helyesen — nem az italboltot zárják be, hanem megbüntetik a vezetőt vagy leváltják. Tehát, ha egy üzemben megvannak a nagy költséggel létrehozott tanulóképzés feltételei, és ennek ellenére a szakmai fejlődést nem biztosítják a vezetők, úgy ne a tanműhelyt zárjuk be, hanem törvényes eszközökkel, bírságolással hassunk oda, hogy a képzés rendben folyjék. Ugyanis a leállított szervezetet újból mozgásba hozni nehezebb feladat, mint egy kevésbé jól működőt rendbehozni. Javaslom e pont helyett a következőt: „Annak a vállalatnak vezetőjét, amely a képzés lényeges feltételeit és a tanulók szakmai fejlődését nem biztosítja — jogszabályban meghatározott — bírsággal lehet sújtani." A következő gondolatomat a szakmunkásképzés és képesítés rangjának emelésére szentelem. Sajnos ma még az a helyzet, hogy a szakmunkástanulók egy része nem hivatástudatból választja a szakmunkás pályát, hanem azért, mert nem nyert felvételt valamilyen középfokú oktatási intézménybe, vagy éppen az egyetemi felvétele volt sikertelen. Kevésbé biztató a helyzet az oktatók vonatkozásában is. Ezen jelenség kapcsán is felmerül a kérdés, hogy a szakmunkásképző intézményeink biztosítanak-e olyan feltételeket az oktatók számára, mint a többi középfokú iskola. Osztom Kaszás képviselőtársam javaslatát, miszerint emelni kell a tanárok fizetését, mert a szakmunkástanuló iskolákban működő oktatók jövedelme kevesebb, mint a középiskolai tanároké. A szakoktatók pedig kevesebbet keresnek, mint ugyanabban az üzemben dolgozó, hasonló felkészültségű technikusok vagy szakmunkások. Felmerül a kérdés, hogy a szakmunkástanulóink elhelyezése éppen olyan jó-e, és biztosítunk-e számukra olyan kedvező feltételeket és körülményeket, mint a többi oktatási intézmény. A kérdést megvizsgálva egyértelműen azt válaszolhatjuk, hogy ez idő szerint nem. Mindabból amit elmondottam, kitűnik, hogy a szakmunkásképzés körülményei nem olyan kedvezőek, mint a többi iskolatípusé és ebből következik, hogy a rangja sem éri el azokét. Röviden megfogalmazva úgy gondolom, hogy lényegesen növelné a szakmunkásképzés tekintélyét és a szakmunka iránti érdeklődést, ha megfelelő nívóra emeljük a képzés színvonalát és körülményeit. Segítsük a tanulókat a pályaválasztási tanácsadók útján képességeiknek legjobban megfelelő szakma kiválasztására, törekedjünk az oktatói kar szakmai felkészültségének állandó emelésére és anyagi megbecsülésükre. Lényegesen javítani kell a szakmunkástanulók elhelyezésének körülményeit, és lehetővé kell tenni számukra magasabb fokú szakmunkás képesítés megszerzését is. Tisztelt Országgyűlés! Ügy gondolom, hogy az ügy társadalmi méreteihez tartozik, hogy a szakmunkásképzésben mindazoknak az üzemeknek részt kellene vállalni, amelyeknek szakmunkás igényük merül fel. Üzemeink, gyáraink többségében, ahol a képzés már eddig is fontos feladatként jelentkezett, rendszeresen 30—40 százalékkal több tanulót voltak kénytelenek kiképezni, mint amennyi a tényleges igényük volt. Gyakorlattá vált ugyanis, hogy azok az üzemek, ahol szakmunkásképzés egyáltalán nem folyik, a tanév végén kopogtattak igényükkel és magasabb órabért ígérve átvették a kész szakmunkásokat. Röviden úgy fogalmazhatnám, hogy előnyösebb volt 50 fillérrel, esetleg 1 forinttal ma-