Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2059 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2060 A hagyományos szintű oktatási forma komoly követelményei, még inkább a később bevezetett emelt szintű oktatás, de a tanműhelyekben folyó gyakorlati oktatás sem szolgálta az utánpótlás biztosítását. Ugyanis sütőszakra a tapasztalat szerint azok a tanulók jelentkeztek, akiket más szakmára már nem vettek fel, éppen tanulmányi átlaguk alacsony szintje miatt. így érthető, hogy elméleti tudásuk nem ütötte meg a kívánt mértéket. De gyakorlatilag sem mutathatják meg rátermettségüket, mert a heti kétnapos gyakorlati oktatás ideje alatt a tanműhelynek egy, vagy esetleg két kemencéje mellett egyszerre csak 4—5 tanulót tudtak foglalkoztatni és 3—4 hét is beletelt, amíg minden tanuló a kemence mellé került. Ebben a szakmában fokozottan áll fenn az igény arra, hogy az oktatás ne tanintézetben, hanem elméletileg a vállalat, az üzem székhelyén levő szakmunkásképző iskolában, gyakorlatilag pedig feltétlenül az üzemben történjék, amint az a szomszédos államok sütőiparában is tapasztalható. A sütőipari tanulóképzés ütemének meggyorsítása érdekében az illetékes szakoktatási főosztály engedélyezte az úgynevezett kihelyezett osztályok hagyományos szinten való létesítését a sütőipari vállalatok székhelyein. Ennek az oktatási formának egyetlen hátránya az, hogy a vállalatok arra kényszerülnek, hogy a rendelet szerint minden évben húsz fős létszámú osztályt iskolázzanak be, mert nincs mód arra, hogy a közismereti tárgyak oktatása a többi ipari tanulóval közösen történjék az iparitanuló iskolákban. A sütőipar decentralizálása úgyis felveti ezt a kérdést, hiszen a kisiparosok, a szövetkezetek is bizonyára foglalkoznak a szakemberutánpótlás, vagyis a tanulóképzés gondolatával. Sem ők, sem a vállalatok nem képesek minden évben á húsz fős létszámot biztosítani, de nem mondhatunk le a kevesebb jelentkezőről sem, éppen a szakma népszerűtlensége miatt. Ezért nagyon kérjük ennek a rendeletnek a módosítását. Természetesen a sütőipari tanulók esetében is fennáll az igény, hogy változtatni kell az elméleti és gyakorlati oktatás anyagán és módszerén. A megfelelő szintre helyezett közismereti tárgyak mellett igen nagy szerepet kell kapnia a gyakorlat elméleti oktatásának, de magának a gyakorlatnak is. A sütőipari szakmunkás élő anyaggal dolgozik, amint a lisztet bekeverte. A tészta kidolgozása, formálása sok érzéket, gyakorlatot igényel. Az ember közvetlen részvétele folytán válik jó, vagy rossz minőségű termékké. Márpedig a fogyasztót nem lehet megvigasztalni azzal, hogy a kenyér ugyan rossz, de a péknek jó jegye volt matematikából vagy fizikából. Minden iparág, így a sütőipar területén is fejlődés van. A kalocsai Sütőipari Vállalat például több mint százféle terméket gyárt, de nyilván így van ez más sütőipari vállalatnál is. Ennek ellenére a szakiskoláikban a gyakorlati oktatáson a hagyományos termékeken kívül mást nem tanulnak a tanulók. Különös hangsúlyt kell kapnia tehát az üzemi gyakorlatnak, ahol a termékek sokféleségét ismeri meg a tanuló. Most, amikor a leánytanulók beiskolázása országos gond, nem közömbös, hogy a sütőipar is beiskolázhat leánytanulókat, akik a tartósított, édesipari, tésztaipari termékek gyártásánál alkatuknak megfelelő munkát tudnak végezni, amellett hogy a hagyományos sütőipari termékek készítését is megtanulják. Szakmunkáspótlásunk problémáját főleg betanított munkásokkal oldjuk meg. Közülük sokan a gyakorlat folytán egészen kiváló munkát tudnak végezni, tehát alkalmasak arra, hogy a legnehezebb, legkényesebb feladatokat bízzuk rájuk. Következésképpen keresetük is azonos a hasonló beosztású dolgozókéval. Ez a körülmény viszont feszültséget idéz elő a szakmunkásoknál, akik joggal hivatkoznak arra, hogy akkor miért tanultak, miért képezték magukat, ha egyenlő elbírálásban részesülnek? Ennek a feszültségnek a feloldása is akkor remélhető, ha megtaláljuk a módját annak, miként tehetjük vonzóvá a szakmát az ipari pályára készülő tanulók előtt. Az emelt szintű szákmunkásképző iskolák, mint minden iparágban, a sütőiparban is továbbra biztosítani tudják a középvezető-utánpótlást. De hangsúlyozom, hogy elsősorban a fizikai munkát effektive végző szakmunkásokra van sürgősen szükség mind a sütőiparon, mind egyéb ágazaton belül. A szakmunkásképzés végrehajtási és utasítási tervezetének kidolgozásánál az illetékesek messzemenően vegyék figyelembe a különböző szempontokat, á reális adottságokat és lehetőségeket, mert a nagy horderejű, s valóban hiánypótló törvény itt tölti be hivatását. A törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom és tisztelt képviselőtársaimnak elfogadásra ajánlom. (Taps.) , ELNÖK: A következő felszólaló Rujsz Lászlóné képviselőtársunk. RUJSZ LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvényjavaslatot a következetes, rugalmas végrehajtás teheti igazán hatékonnyá. Ezért szükségesnek tartok néhány kérdést külön kiemelni és erősen aláhúzni. Nyolc témát kívánok nagyon röviden érinteni és kapcsolódom az előttem felszólalt elvtársakhoz, amikor az elméleti tananyag elmaradottságáról szólok. A vállalati új beruházási politika messze túlhaladja a szakmunkásképzési tankönyvek tartalmát, amelyek hosszú szerkesztési és érvényességi idejüknél fogva nem szolgálhatják a korszerűséget. A rugalmas előadó eltér ugyan ezeknek a könyveknek anyagától, a vizsgakérdések azonban szigorúan kötődnek az elavult könyvek tartalmához. Meggondolandó volna, hogy a szaktárgyak tananyagából csak az általános alapismereteket adják ki könyv formájában, az állandóan fejlődő témákat pedig jegyzetrendszerben kellene feldolgozni. így a legújabb technológiák és anyagismereti témák a tanítás rendjébe kerülnének. A második témában Kaszás elvtárshoz kapcsolódóan a tanműhelyek korszerűségéről szeretnék röviden szólni. A vállalat saját beruházási keretéből finanszírozza a tanműhely felszerelését akkor, amikor a termelő műhelyek kor-