Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2061 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2062 szerűsítési igénye még a gazdaságilag jól működő vállalatoknál is túlnő az anyagi és sok esetben a beszerzési lehetőségeken. Elgondolkoztató, hogy ebben a kérdésben milyen megoldások segítenének. Ezért kérem a pénzügyminiszter elvtársat, szíveskedjék meghallgatni a következő javaslatokat. Vagy központi preferenciával segíteni kellene a tanműhelyek korszerűsítését, vagy — mint már előttem az elvtársak elmondták — könnyíteni kellene ezeknek terheit bizonyos kedvezményekkel, mentesíteni kellene a tanműhelyi berendezéseket az eszközlekötési járulék fizetésétől, illetőleg kedvezőbb beruházási feltételeket kellene adni a korszerűsítésükre. Igaz, hogy a vállalatok tervszerű fejlesztésének nélkülözhetetlen tartozéka a szakmunkásképzés és továbbképzés, illetőleg ennek fejlesztése, a realitás azonban azt kívánja, hogy azt is fogadjuk el igaznak, hogy ez az érdek túlnő a vállalatok kapuin és komoly társadalmi, népgazdasági méreteket ölt. Ezeknek a gondoknak megoldásával elkerülnők azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy a vizsga után a szakmunkás hónapok múlva ismeri meg a termelő műhelyek modern gépeit és ekkor tud megfelelő termelékenységgel dolgozni. A vállalati tanműhelyek fejlesztése a támogatás ellenére is, úgy érzem, kisebb terheket jelentene a népgazdaság számára, mint az iskolai tanműhelyekre fordított új beruházások összege. A harmadik téma: az ösztöndíjrendszer fejlesztésének a lehetőségei sem teljesen egyértelműek. Helyes és jó dolog ez, ha azonban az ösztöndíj összege a vállalati nyereség terhére számolandó el, jogosnak tűnik az idős munkások nemtetsző véleménye, hogy miért az ő nyereségük terhére kívánnak ösztöndíjat juttatni a majd helyükbe álló tanulóknak. Javasolom, hogy az ösztöndíjakat a vállalatok költségként számolhassák el, hiszen a teljesítménybér-rendszer esetén fizetett bér is költség jellegű. Szólnom kell a végrehajtás fontos tényezőjéről, a beiskolázás koordinálásáról. Határozottan érvényt kell szerezni annak a helyes elvnek, hogy a koordinálás helyi ügy, és a képzésre jogosult szerveknek ezzel kapcsolatos teendőikben a helyi tanácsok partnereiként kell tevékenykedniük. A tanácsok csak így tudnak megfelelni azoknak a feladatoknak, amelyek a munkaerőgazdálkodás, az oktatás ellenőrzése terén, a szakmák közötti helyes arány kialakításának elősegítésében, a pályaválasztási tanácsadások fejlesztésében és egyéb téren rájuk hárulnak. Figyelemre méltó az a körülmény, hogy vannak sajátosan férfi és sajátosan női, divatos és mellőzött szakmák, amiről már szintén szó esett. E kérdésben fel kell oldani a társadalmi előítéletet a munkáltató és a pályaválasztó oldalán egyaránt. Szót érdemel még az emeltszintű oktatás mint olyan, amely alapot kíván adni a középiskolai végzettség rövidített úton történő megszerzésére, és amely formát tovább kívánjuk fejleszteni. A cél értelmes, hiszen szakmunkásaink fejlettségi színvonalát kívánja emelni, sőt ezen túl a vállalati műszaki gárda utánpótlását lenne hivatott szolgálni. Fel kell azonban figyelnünk arra, hogy az érettségi megszerzésének lehetőségeit ez ideig nagyon kevesen vették igénybe. Ennek okát azért is vizsgálnunk kell, mert jövőbeni célunk megvalósítását nem tudhatjuk biztosítottnak, ha nem vesszük nagyon komolyan a kérdés rendezését. A következő dologban ismét az előttem felszólalt elvtársakhoz kapcsolódva csupán anynyit kívánok megjegyezni, hogy a szakmunkások oktatóinak, nevelőinek gyors és alapos továbbképzése, helyes megválasztása egyértelműen a szakmunkásképzés színvonalemelésének egyik fő feltétele. A következő, egyben utolsó témám szintén csak utalás az előttem felszólaltakhoz kapcsolódóan. A kollégiumok létrehozásának sürgősségét illetően nyomatékos hangsúllyal csatlakozom az előttem szólottakhoz, különös tekintettel az ifjúság erkölcsi nevelésére és egészségének védelmére. Tisztelt Országgyűlés ! Ismételten hangsúlyoznom kell: a szakmunkásképzés egész társadalmunk ügye, népgazdaságunk fejlődésének egyik alappillére, művelődéspolitikánk fontos tényezője. Mivel a törvényjavaslat ezt segíti elő, azért azt elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Hárász Gyula képviselőtársunknak adom meg a szót. HÁRÁSZ GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Eddigi parlamenti munkánkban több jelentős törvényjavaslatot vitattunk meg és emeltünk törvényerőre. Ügy érzem, hogy megalkotott törvényeink kivétel nélkül jól szolgálták szocialista hazánk, népünk jólétét és jövőjét. A mostani ülésünk vitájában szereplő, a szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslat sem bír kisebb jelentőséggel. Gyermekeink jövője, a holnap szakmunkásainak biztonságos nevelése szempontjából rendkívül nagy ennek a törvényjavaslatnak a jelentősége. Itt most nem kisebb dologról van szó, mint a munkásosztály hatalmával összefüggő egyik igen fontos kérdésről. Jól képzett, művelt szakmunkásokat kell nevelnünk, akik lelkes építői lesznek szocialista társadalmi és gazdasági életünknek, akik szeretik a népet, a hazát, a dolgozó embert. Megyénk üzemeiben a dolgozók tudatában vannak annak, hogy olyan termelési színvonalat kell elérnünk, amellyel képesek leszünk versenyezni a legfejletteb országokkal, hiszen ez társadalmi érdek is. Ezt nem hagyjuk figyelmen kívül, mégis szeretném hangsúlyozni a törvényjavaslat politikai jelentőségét, amellyel a munkásosztály utánpótlását szervezzük magasabb szinten. Pártunk és népünk legjobb vezetőit termelte és termeli ki a munkásosztály. Közeli és távoli építési tervünknek így válik organikus részévé a fejlettebb és megreformált szakmunkásképzés. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismeretes, hogy a szakmunkás a gazdasági élet általános fejlődésének egyik legfontosabb tényezője. Mégis a szakmunkásképzés jelenlegi ellátottsága lényegesen elmaradt az igényektől. Jelentősnek tartom azt a tényt, hogy hazánkban a második és a harmadik ötéves tervidőszakban a tantermi, 91*