Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2057 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2058 nek kell meghatároznia a szakmunkásképzés célját, irányát is. A mezőgazdaság gyors és kiterjedt fejlődése jól képzett szakmunkásgárdát követel. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a harmadik ötéves tervidőszakban mintegy 16 000 gyermek nem került beiskolázásra az általános iskola elvégzése után. Az okokat vizsgálva, megállapítottuk, hogy megyénk lakosságának nagy része még mindig tanyai településeken él. Ezeken a településeken sok gyerek nevelődik annak lehetősége nélkül, hogy bármilyen szakképesítést, így mezőgazdasági szakképesítést is nyerjen, mert még attól a lehetőségtől is el vannak zárva, hogy napi utazással megközelítsék a szakközépiskolát. Ezeknek a gyerekeknek szakmunkásképzését csak úgy lehetne megoldani, ha a szakmunkásiskolák mellett kollégiumok létesülnének, hogy a tanyán rejlő lehetőségek a népgazdaság szempontjából ne vesszenek kárba. Hogy mennyire szükség van a kollégiumokra, jellemzésül szolgáljon a következő adat: Népességünknek körülbelül 30 százaléka külterületen él. Ugyanakkor a szakmunkástanulók tanulóotthoni elhelyezésének aránya 3,6 százalék, szemben az országos 10 százalékkal, de szemben az utánunk következő három legnagyobb tanyás megyével is, ahol a lakosság átlagban 17,8 százalékban külterületi lakos, és ezekben a megyékben 9,5 százalék nyert tanulóotthoni elhelyezést. Az 1968—69-es tanévben beiskolázott 10 207 fő szakmunkástanuló közül mindössze 783 fő a mezőgazdasági tanulók száma. Ez a nagy aránytalanság jelen esetben nemcsak a kollégiumok hiányára, hanem a szakiskolák hiányára is utal. Éppen megyénk mezőgazdaságának sokrétű és nagyarányú fejlődése miatt szükséges volna emelni a mezőgazdasági szakiskolák számát, ezzel párhuzamosan kollégiumokat létesíteni, hogy a fentebb előadottak szerint az eddig beiskolázásra nem kerülő réte.g gyermekei, akik a külterületekről iskolába nem juthatnak, bekapcsolódhassanak. ' Szándékosan foglalkoztam elsősorban a Bács-Kiskun megyei mezőgazdasági szakmunkásképzéssel kapcsolatos problémával, mert ez az égetőbb és szembetűnőbb. A megye iparának fejlődése az egy évtizeddel ezelőtti elmaradott állapothoz viszonyítva sikeresen halad előre. A fejlődés biztosítása érdekében kellett erőfeszítéseket tenni a szakmunkásképzés területén is, nehogy a továbbfejlődésnek esetleg éppen az elmaradt szakemberképzés legyen az akadálya. A tanulók számának növelése sikeresen megtörtént. Az 1949—50-es évi 2091 főnyi összes tanulólétszám az 1965—66-os évben már 8427 fő, majd az 1968—69-es tanévben 10 227 fő volt. A tanulólétszámnak ez a sikeres megnövelése a szükségleteket kielégíti ipari vonalon. A tanteremellátottság terén 1966-tól kezdődően lényeges javulás állott be. A Munkaügyi Minisztérium komoly beruházásokat eszközölt, melynek során eddig 51 új tanterem épült a megyében. Ezért itt is külön köszönet a minisztériumnak. Alkalmam volt a megyei képviselőcsoport ülés kapcsán képviselőtársaimmal megtekinteni a kecskeméti szakmunkásképző iskolát. A minden igényt kielégítő modern, szép, jól felszerelt intézet valamennyiünk tetszését megnyerte. Többen megjegyezték, szívesen tanulnának ilyen iskolában. Még a harmadik ötéves terv időszakában várható a további bővítés a megye területén. Ha nem is ilyen szép és modern, de a célnak megfelelő szakmunkásképző iskola több is működik a megyében. A kollégiumi férőhelyek száma azonban igen csekély, mint már említettem, 3,6 százalék nyer elhelyezést. Márpedig a sikeres szakmunkásképzés érdekében a kollégiumok létesítése nemcsak a mezőgazdasági szakmunkásképzés területén szükséges, hanem minden szakmunkásképző iskola mellé. A szülőktől, gyermekektől több áldozatot kívánni nem lehet, mikor sok gyermek már hajnali 4—5 órakor felkel, hogy az iskolába érhessen és este későn ér haza. Ez azonban a jobbik eset, mert az elhagyatott települések gyermekei számára még ez a lehetőség sem áll fenn. Ezeknek az adatoknak ismeretében, kérem tehát, hogy a negyedik ötéves terv készítésénél vegyék figyelembe Bács-Kiskun megye kérését, hogy a szakmunkásképző iskolák mellé kollégiumok létesítéséhez adjon államunk segítséget, mert a szakmunkásképzés további fejlesztése, amely a mezőgazdasági szakmunkásigény miatt rendkívül fontos, kollégiumok nélkül céltalan. Ki tudja, hány tanulni vágyó parasztgyerek kallódik el a tanyavilágban, akiknek a termelésbe való bevonásával bizonyosan enyhülnének a megyében mutatkozó mezőgazdasági szakmunkáshiány okozta gondok. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mint a kalocsai Sütőipari Vállalat vezetője külön foglalkozzam a sütőipari szakmunkás-utánpótlás helyzetével, hiszen ezzel kevesen foglalkoznak. A sütőipar állandó reflektorfényben van, hiszen minden ember, mindennap találkozik az ipar termékeivel, szidja, vagy dicséri. Az újságírók kedvenc témája a kenyér és a péksütemény minősége. Legmagasabb szinten is elég sokat foglalkoznak a sütőipar problémáival. A minőség bírálatánál a legkézenfekvőbb kifogás volt a pékek részéről a liszt minősége. Ujabban a szakemberhiányra is hivatkoznak és nagyon sokszor joggal. Meg kell tehát találni a lehetőséget arra, hogy az ipar a szakmunkásképzés útján pótolni tudja a szakemberszükségletét, hátha valóban jó hatással lesz a minőségre az, hogy nem betanított munkások, hanem kellő elméleti és gyakorlati ismerettel rendelkező szakmunkások sütik a kenyeret. A sütőipari tanulóképzés 1945 után gyakorlatilag szünetelt, majd az országban hat helyen kijelölt élelmiszeripari tanulóiskolákban engedélyezték a tanulóképzést. Ezekbe a férőhely arányában vállalatonként 4—6 fős létszámot lehetett beiskolázni. így az utánpótlás üteme megszakadt. Az évente kikerülő 2—3 fiatal szakmunkás vállalatonként nem pótolta a hiányokat, annál inkább nem, mert a taníttató vállalat üzemeitől távol, megfelelő érzelmi kapcsolat hiányában a szakiskolában és tanműhelyben nevelt szakmunkás hamarosan terhesnek és nehéznek találva a szakmát, igyekezett más kenyérkereset után nézni. •91 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESlTÖ