Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-26
2055 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2056 Szeretnék erről is egy pár számot mondani. Az elmúlt tanév első félévében a tanulók kétharmada közepes, vagy elégséges színvonalat ért el, mintegy 10 százaléka megbukott. Ez sürgetően veti fel, amit itt több képviselőtársam is megemlített, a szakmunkásképzés színvonalbeli emelését is, amire a törvény — véleményem szerint — jó alapot biztosít. De megfontolandó az is, hogy a középiskolai irányítás, a középiskolai beiskolázás milyen százalékát fogja fel, ölelje át az általános iskolát végzetteknek. Azt hiszem, nem kell külön bizonyítani, hogy a mai technikában, a mai technikai felkészültséget igénylő termelésben nem mindegy, hogy imilyen színvonalat képviselnek a kikerülő szakmunkások. Az említett példák — azt hiszem — aláhúzzák azt, hogy a társadalmi közgondolkodásban az a szó, hogy különb ember legyen a fiam, mint én voltam, még nem azt takarja, hogy emberileg, politikailag, társadalmilag legyen különb, hanem azt, hogy lehetőleg ne végezzen fizikai munkát. Ügy vélem, ez a törvény jó alapot ad arra és elősegítheti, hogy erre támaszkodva ez a fogalom emberileg különb, kiválóan képzett, nagy tudású szakmunkásokat takarjon a jövőben. Mint mondottam, a technikai forradalom véghezvitele, a termelékenység emelése, a termelés színvonalának az előirányzatoknak megfelelő gyors vitele nem biztosítható anélkül, hogy a szakmunkások jó elméleti és gyakorlati felkészültségű utánpótlását ne biztosítsuk. Ennek érdekében sürgősen növelnünk kell az iskolák számát, felszereltségét, a tanulók felkészültségét. Az elhangzott módosító javaslatokkal egyetértek, azonban szükségesnek tartanám, hogy a kormányrendelet, illetőleg a megjelenő végrehajtási utasítások gondoskodjanak a következőkről: Legyen értékesebb a szakmunkás! Itt több • képviselőtársam felvetette, hogy azok a vállalatok nem járnak túlságosan jól> amelyek a szakmunkásképzéssel intenzíven foglalkoznak. Azt hiszem, meg kellene fontolni; hogy senki ne juthasson ingyen szakmunkáshoz! Azok a vállalatok, amelyek a képzésben nem vesznek részt, nem vállalnak anyagi terhet, azok valamilyen szakmunkásképző alapba kötelesek legyenek az évente felvett szakmunkásaik arányában egy megállapítandó összeget befizetni. Biztosítani kellene, hogy a törvényben rögzített szakmunkásképző iskolai jelleg mellett a szakmunkásképző iskolák bázisvállalatokon nyugodjanak, ami részben a fiatalok magas színvonalú szakmai képzését, részben az elhelyezkedés lehetőségeit, részben a munkára nevelést biztosítaná. Elhangzott már, de szeretném megismételni, hogy a képzés feltételeinek legjobb biztosításában, a korszerűség követelményeinek iskolai szinten biztosítható megoldásában legyenek érdekeltek a vállalatok, ezért a képzést szolgáló eszközök legyenek eszközlekötési járulékmentesek. Biztosítani kellene, hogy a tanulók gyakorlati oktatása is megfelelő színvonalon folyjék. Itt elhangzott, hogy a közismereti tárgyak, a műszaki elméleti tárgyak oktatására nagyobb súlyt kell fektetni. Nem szükséges azonban külön indokolni: ezek az emberek, ezek a szakmunkások zömmel kétkezi munkások lesznek, ezért nem mindegy, hogy olyanok tanítják-e, akik meg sem tudják fogni a szerszámot, vagy olyanok, akik a szakmának mesterei! Azt hiszem, különleges súlyt kellene fektetni arra, hogy anyagi áldozat nélkül, ne csak öntudatból a legjobb szakmunkások képezzék a szakmunkás-utánpótlást. A törvénnyel ellentétben differenciált ösztöndíj-rendszer létrehozását javaslom. Javaslom azért, hogy a népgazdaság érdekei és a tanulók szüleinek törekvései, valamilyen kedvező ponton találkozhassanak. Példaként a divatos szakmákat és az építőipart lehetne összevetni. A fodrászatban egy tanuló a harmadik hónap végén már borravalókból annyit kereshet, amit mint építőipari szakmunkás, mint kőműves az első években nem fog megkeresni. Akik ide irányítják gyermekeiket, azok ezért a képzésért vállaljanak nagyobb áldozatot. Érdemes megnézni ugyancsak az idézett Veszprém megyei statisztikát, ahol a túljelentkezés majdnem kétszeres a fodrász és egyéb ilyen jól kereső, jól fizető „buli"-szakmákban. Az építőipar, a vegyipar, s az egyéb népgazdaságilag alapvető ágazatok szakmunkás-beiskolázását viszont nem lehet teljesíteni. Befejzésül szeretném felhívni a végrehajtási utasítás készítőinek a figyelmét arra, amit több képviselőtársam szintén említett: feltétlenül biztosítani kell törvényileg vagy a végrehajtási utasításban a szakmunkás-utánpótlás nevelőiről való gondoskodást. Sehová nem tartoznak ma! Nem tartoznak a MÜM-hoz, nem tartoznak a megyéhez, nem tartoznak gyakorlatilag sehová, és mivel a kis kérdések, az őket érintő emberi nagy kérdések helyben dőlnek el — ezt központi szinten elintézni nem lehet —, s ezért háttérbe szorulnak a lakás juttatásnál, s egyéb olyan dolgoknál, amikről vagy a tanács helyben, vagy a MÜM a leadott decentralizált jogkörök folytán gondoskodik. A törvényjavaslat társadalmi igényt elégít ki, ennek kielégítésére alkalmasnak tartom, elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK : Szólásra következik Molnár István Bács megyei képviselőtársunk. MOLNÁR ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselőtársaim !. Nagyon egyetértek Veres miniszter elvtárs expozéjával, amely a szakmunkásképzés célkitűzéseit olyan széles körben ismertette. Az előttem felszólaló képviselőtársaim az általános résszel már foglalkoztak. Egyébként az általános feladatokat nem érinteném, mert csak ismétlésbe bocsátkoznék, hanem közvetlenül rátérnék a megyénket, Bács megyét, és az iparunkat érintő kérdésekre. Megyénk párt- és állami, társadalmi, valamint gazdasági vezetői döntő fontosságú kérdésként kezelték a szakmunkásképzést. Mindenkor az volt és a jövőben is az lesz a kiindulási alap, hogy a különböző szinteken és formában történő képzés a munkaerő újratermelését jelenti, és sohasem volt közömbös, hogy milyen arányban, milyen feltételek mellett, és milyen szinten történjék ez? Ebből a szempontból is alapvetően kell figyelembe venni azt, hogy megyénk lakossága az iparosodás ellenére még ma is ötven százalékban a mezőgazdaság területén dolgozik. En-