Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2039 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 204O lalatok mennyire élnek a jogszabályok adta lehetőségekkel. . • A szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslatot a beterjesztett módosításokkal az Országgyűlés ipari, jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint kulturális, mezőgazdasági, egészségügyi és szociális állandó bizottságai nevében a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz harminc képviselőtársunk jelentkezett hozzászólásra. Ha megengedik, igen tisztelt Képviselőtársaim, a felszólalásra ielentkezettek nagy száma miatt is kérném, hogy gazdálkodjunk helyesen és jói az időnKKei, s észrevételeiket, javaslataikat szíveskedjenek röviden, tömören megtenni. (Taps.) Először Kaszás Imre képviselőtársunknak adom meg a szót. KASZÁS IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki felhíváshoz alkalmazkodva, megpróbálom gondolataimat röviden tömöríteni. Néhány gondolatot szeretnék kifejteni azzal kapcsolatban, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre, egyrészről a törvény megvalósításában, másrészről pedig a társadalom mozgósító ereje milyen lehetőségeket biztosít az oktatási reform feltétlenül szükséges meggyorsításához. A miniszter elvtárs maga is szólt azokról a súlyos tárgyi feltételekről, amelyek a szakmunkásképzést pillanatnyilag terhelik. Kedves Elvtársak! Éppen amiatt, hogy egy tanteremre 141 tanuló jut jelenleg oktatási rendszerünkben, hogy országosan 40 százalék a bejáró tanulók száma, egyes megyékben — hangsúlyozom — sokkal magasabb, a duplája is, javasolom megfontolásra azt, hogy a következő évi költségvetés tárgyalásánál a kormány vegye fontolóra, hogy bizonyos anyagi eszközök átcsoportosításával hogyan lehetne meggyorsítani ezt a fejlődést. Még inkább lényegesnek tartanám ezt megfontolni a negyedik ötéves terv mutatóinak összeállításánál. Hangsúlyozom, nem javításra gondolok, ez az adott helyzetben kevés lenne, hanem fokozott mennyiségi és minőségi fejlesztésre kell gondolnunk. E javaslat mellett szól az is — és ezt az előadó elvtárs is hangsúlyozta —, hogy a szakmunkástanuló-képzésre fordított beruházás a legjobb beruházás. Szellemi erőket ruházunk be, amelyek anyagi eszközökben térülnek meg. Másrészről pedig szeretném azt hangsúlyozni, hogy a szakmunkásképzés az az iskolatípus, amely maga, már a képzés időtartama alatt jelentős hányadban visszatermeli a népgazdaságnak a ráfordított anyagi eszközöket. A parlamenti bizottságok vitáiban igen sok szó esett arról, hogy milyen adminisztratív eszközökkel lehetne a tanulókat annál a vállalatnál tartani, ahol a képzés történik. Kedves Elvtársak! Én nem hiszek az adminisztratív eszközök lehetőségében. De abban hiszek, hogy ha egy vállalatnál a képzést úgy szervezik meg és olyan légkört teremtenek, hogy a tanuló magáénak érzi a vállalatot, akkor nem is lesz szükség adminisztratív eszközökre. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem beruházási kérdés, és nem is csak anyagi kérdés, hanem emberség kérdése. Legyen szabad arra felhívnom a figyelmet, bár nagyon jól tudom, hogy ez nem általános jelenség, de előfordul még, hogy a tanulókat sok mindenre felhasználják, kivéve arra, amire alkalmazták. Nem volna szabad előfordulnia, hogy például az egyik faluban köznevetség tárgyai a szakmunkástanulók azért, mert harmadéves gépi hurkoló gyerekek munkaidejüket azzal töltik el, hogy szatyrokkal felszerelve a vállalati vezetők bevásárlási ügyeit intézik. Hangsúlyozom, hogy nem ez az általános kép, de az már igen általános jelenség, s erre érdemes lenne felfigyelni a szakszervezetnek is, hogy a kapun belüli munkanélküliséghez rengeteg segítséget adnak a tanulóknak akkor, amikor az üzemi munkát, a tanulóképzés szervezeti részét nem oldják meg. Hogy ez mit jelent nevelési szempontból, azt mi, pedagógusok alaposan tudjuk. Itt a társadalom segítsége anyagi eszközök nélkül — hangsúlyozom —, gazdasági szervezőtevékenységgel rengeteget tehet. Ez a vállalatnak is elsőrendű feladata és érdeke kellene hogy legyen. Kedves Elvtársak! Az anyagi, a tárgyi feltételek biztosítása kétségtelenül jelentős anyagi eszközöket igényel. A törvényjavaslat tárgyalásakor a megyében vállalati vezetőkkel megbeszéltük, milyen lehetőségek volnának a vállalati tanműhelyek fokozottabb fejlesztésére. A bizottsági vitákon meglehetősen sok szó esett erről, s a képviselő elvtársak felvetették, hogy a vállalati tanműhelyek fokozottabb fejlesztésének a lehetősége abban van, ha a tanműhelyi gépek, tehát amelyek közvetlen termelő munkát nem végeznek, mentesülnek az eszközlekötési járulék alól, illetve a felhasznált anyagok kedvezményes adóban részesülnének. Kedves Elvtársak! Ezzel a javaslattal meszszemenően egyetértek, ezért hangsúlyozom. Egyetértek azért, mert nem hiszem el azt, hogy aki tud özönvíz előtti gépeken dolgozni, az jól tud dolgozni automatikán is. Legyen szabad itt az egyik külföldi, szovjetunióbeli kutatóintézet adatára hivatkoznom, amely kimutatta, hogy számjegy-vezérelt esztergagépekről az automatikai szakember hiányában leszerelték, s a szokásos, kézi módon működtették: igaz, hogy így is ment a gép, csak éppen másfélmillió darabbal termelt kevesebbet, mint amekkora a kapacitása. A javaslatom éppen ezért az, hogy megfelelő gazdasági intézkedésekkel ösztönözni kell a vállalatokat arra, hogy korszerűen felszerelt gépek termeljenek a tanműhelyekben. Nem táplálok illúziókat, hogy automatizált gépeket állítsunk be tanműhelyekbe, de özönvíz előtti gépeket se, mert azokon nem lehet megtanulni dolgozni, nem lehet modern technikára átállni. Kedves Elvtársak! A személyi feltételek közül két gondolatot szeretnék megemlíteni. Iskoláinkban a közismereti tárgyak oktatása biztosítva van, hiszen egyetemeink, főiskoláink adják a tanárokat. Nem megoldott azonban a műszaki tanárkérdés, s hadd hívjam fel erre hangsúlyozottan a figyelmet. Egyetemeinken, főiskoláinkon rengeteg tanszék van. Helyes, ezt kívánja a modern tudományos fejlődés. De van 220 000 szakmunkástanuló, 36 szakmacsoportra van szak-