Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2041 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2042: középiskola, ahol szintén műszaki tárgyakat tanítunk, s nincs egyetlen tanszék sem, amely az ehhez szükséges tanárképzést biztosítaná. Pedig más dolog az, hogy valaki tudja a szakmát, s egészen más dolog az, hogy tud oktatva nevelni is. Nekünk pedig erre volna rendkívül nagy szükségünk. Kedves Képviselőtársak! A szakoktató problémáiról szeretnék néhány gondolatot megemlíteni. Hogy kulcsemberek, ezt minden, a szakmunkásképzésben dolgozó ember tudja. Egyrészt meg kell tanítaniuk a szakmát, de pedagógusnak, nevelőnek is kell lenniük. Éppen ezért — ez megint nem beruházási kérdés és nem anyagi kérdés kizárólag — az a kérésünk nekünk, szakmunkásképzésben dolgozó embereknek, hogy a vállalatok a legnagyobb gondot arra fordítsák, hogy értékes embereket állítsanak a gyerekek mellé szakoktatóknak. Értékes, nagy termelékenységű gépeket nem bízunk kontárokra; akkor az embernél, a szocialista magyar fiatalság nevelésében sem szabad megtűrni olyan embereket, akik az oktató-nevelő munkában kontárok. Kedves Elvtársak! Őszintén megmondom, a Népszabadság egyik vasárnapi cikke szíven vágott, amikor azt írja az újság — és ez egyik fiatal szakmunkás nyilatkozata —, hogy az iparitanuló-oktatók többsége nem tud bánni a fiatalokkal, gorombák, nem tudnak egészséges légkört kialakítani. Kedves Elvtársak! A vállalatvezetőket nagyon kérjük, gondolják meg, kiket tesznek a fiatalok mellé. Kulcsemberek a szakoktatók! Bár azt mondtam, hogy ez nem anyagi kérdés, de erre is szeretnék kitérni néhány gondolattal. A megfelelő, stabil szakoktatói kar kialakításának pillanatnyilag legnagyobb akadálya az az igen nagy bérezési különbség, amely az azonos képesítésű üzemi szakmunkás és a szakoktatói karban levő ember között fennáll. Az a javaslatom és az a véleményem, hogy nagyon nagy felelősséggel, nagyon nagy körültekintéssel, a népgazdaság teherbíró képességét messzemenően figyelembe véve mégiscsak meg kell ezt vizsgálni, hiszen ezek az emberek nemcsak maguk termelnek, hanem olyan embereket nevelnek, akik 40 éven keresztül fognak a magyar népgazdaságnak termelni és még a tetejében szocialista embereket is alakítanak, ha jól választjuk ki őket. Tiszelt Országgyűlés! A személyi feltételek között a főszereplő mégiscsak a szakmunkástanuló — kulcsembere a magyar népgazdaságnak —, de kulcsembere a magyar jövendő politikai életnek is, hiszen a munkásosztálynak a gerincét fogja adni. Éppen ezért nagyobb gondot kell fordítanunk arra, hogy alkalmas fiata-. lókat vegyünk fel szakmunkástanulónak. Itt szészéles körű tájékoztatásra volna szükség. Szabadjon megint a Népszabadságra hivatkoznom. Sőtér Editnek van egy rendkívül lelkiismeretébresztő és nagyon figyelmeztető cikksorozata, éppen most a Népszabadságban. Ha egy művezető azt hiszi Magyarországon, hogy az ő fia szakközépiskolában szakmunkásbizonyítványt kap, ha tény az — márpedig tény —, hogy az emelt szintű képzésről sok szülő még csak nem is hallott, és ez Budapesten van! — akkor igaza van Sőtér Editnek abban, hogy propagandánk gyenge és hatástalan. Kedves Elvtársak! Azt szeretném kérni, hogy tömegközlési eszközeink — újság, rádió és televízió, ifjúsági folyóirat — súlyának, társadalmi rangjának, népgazdasági jelentőségének megfelelően állítsák oda a munkásfiatalt a többi fiatal elé. Nem fog megharagudni az Ifjúsági Magazin szerkesztősége, de a beszédre készülve végignéztem három évfolyamot, hány szakmunkástanulóról szóló cikk van benne. Pioker Ignác elvtársról szólt két évvel ezelőtt egy cikk — nagyon szép cikk ! —, néhány hirdetés és több semmi. Az Ifjúsági Magazinnak nincs az elején, hogy gimnazista tanulóknak szól, ez a magyar ifjúságnak szól! Ennek az ifjúságnak van egy része, 220 000 gyerek, aki szintén szeretne a saját problematikájáról hallani, pl. az Ifjúsági Magazinban is. Nem vagyok elfogult, életemet gimnáziumban töltöttem el és csak három éve vagyok a szakmunkásképzésben. De látom ennek a propagandamunkának társadalmi súlyát és jelentőségét! Érdemes lenne meggondolni a Magyar Televíziónak: s ha az iskolatelevízió mintájára lenne egy szakmunkásképzési televízio-adás, ez talán valamit javítana és segítene nehéz körülményeinken. Végül ez a törvény jelentős szellemi munkával készült. Hozzátartozik az iskolareformhoz és ugyancsak nagy tudományos igényt tükröz. Lezárt egy fejlődési szakaszt és biztos vagyok benne, hogy elkezdett egy másik szakaszt, amelynek, alakításában a magyar nép szívvel-lélekkel részt vesz. Megfontolandónak tartanám : nem volna-e célszerű ezt a nagyszerű tudományos apparátust, amellyel a reformot előkészítettük, szervezetté tenni, összehangolni azzal a gazdasági integrációval, amely a szocialista országok között végbemegy. Lehetővé tenné, hogy e tudományos szervezet figyelemmel kísérje a világ hasonló képzési formáinak fejlődését. Valószínűnek látszik, hogy a 'fejlődési perspektívát egy ilyen tudományos kutatás alapján ki lehetne tűzni, meg lehetne alapozni. • Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak egyetlen célt szolgáltak: segítséget nyújtani ennek a — véleményem szerint — nagy jelentőségű képzési formának, a törvény betűinek hatéko, nyabb gyakorlati valóra váltásához. Meggyőződésem, hogy a feladat megvalósításában a szakmunkásképzés vezetői, tanárai, szakoktatói és főszereplői: a magyar munkásfiatalok szívvel-lélekkel részt fognak venni, ennek megvalósításán munkálkodni fognak, s éppen ezért a törvényjavaslatot a javasolt módosításokkal örömmel elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Radnai Éva képviselőtársunk. DR. RADNAI ÉVA: Tisztelt Országgyűlés! A • szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslatot, a készülő rendelettervezeteket és a Munkaügyi Minisztérium igen jó kiadványát a magyar szakmunkásképzés fejlődéséről a szociális-egészségügyi bizottság is megtárgyalta. A bizottság tagjai kivétel nélkül örömmel állapították meg, hogy