Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1891 Az Országgyűlés 24. ülése, hitelhez hozzájutni nem volt egyszerű dolog, bár az elvekben benne van, hogy azt lehet adni, és a vállalatoknak könnyen meg kell kapniuk. Mi a helyzet, tisztelt Képviselőtársak? Az, hogyha valamely szövetkezet vagy kereskedelmi vállalat — de más vállalatoknál is így volt — ilyen ügyleti hitelhez akar jutni, úgyszólván mérleget kell bemutatnia a bankszervek felé, hogy meggyőződjenek róla, ugyan fizetőképes-e a szövetkezet vagy a vállalat. Mondok egy példát arra vonatkozólag, hogy egy szövetkezet, amely teljesen a saját pénzével dolgozott, egy felvásárlási ügylet lebonyolításához 200 ezer forint hitelt akart szerezni. Mérleget kellett készítenie fizetőképességének megállapítása érdekében, utána mindezt felülvizsgálták, úgyhogy amikor effektive hozzájutott a pénzhez, az ügylet bizony már nem volt aktuális. Ez csak egy példa, de ilyen sok volt. Ez a nagyon merev hitelnyújtási szabály nem egy esetben oka volt annak, hogy valamely áru rendelése a nagykereskedelem felé elmaradt, a nagykereskedelem részéről pedig ugyanilyen okok miatt elmaradt az ipar felé. Ez nagymértékben okozója annak, hogy ebben a félévben olyan sok hiánycikkel találkoztunk. Ami a hiánycikkeket illeti, megnéztem egy nagyobb vas-műszaki boltnak kéthavi rendelését. Az összes megrendelt árumennyiségre 24,7 százalék erejéig tudták biztosítani az árut. Figyelembe kell venni azt, hogy az újabb és újabb megrendelések duplázódása is fennáll, de szakemberek megállapítása szerint a vas-műszaki vonalon nem több, mint 70 "százalékos az igény kielégítettsége. Más vállalatoknál ezt 80— 85 százalékra becsülik. Nyilvánvaló, hogy ilyen áruellátottsággal nem tudunk tovább haladni. Nagyon jó hallani, hogy az ipar, illetve a nagykereskedelem ebben a vonatkozásban tett lépéseket. Nem lennénk igazságosak, ha nem mondanánk meg azt is, abban, hogy hiánycikkek vannak, hogy az árak nem mindig úgy alakulnak, ahogy alakulhatnának, a kiskereskedelem dolgozóinak munkája, illetve munkájuk fogyatékossága is benne van. Azonban kell egy bizonyos idő, amíg ezt az új rendszert át tudják venni, és ezzel megfelelően élni tudnak. Kedves Elvtársak! A kereskedelem nyilvánvalóan nem a legfőbb ágazata népgazdaságunknak, azonban politikai hatásában munkája rendkívül érzékeny dolog, hiszen az egész ország lakossága nap, mint nap jelentkezik igényével a kereskedelem területén, szinte azt mondhatnánk, minden korban levő ember. A kereskedelem terén szerzett jó vagy rossz tapasztalatok nagyon élesen megmutatkoznak, és az emberek ezzel foglalkoznak is. Éppen ezért nagyon nagy gondot kell fordítani a kereskedelem fejlesztésére. Nem hiszem, hogy volna olyan megye vagy akár várost is, községet is említhetnék, ahol azt mondhatná valaki, nos a mi megyénkben vagy városunkban a kereskedelmi hálózat már megfelel a jelenlegi követelményeknek. Ez azonban még differenciáltabban jelentkezik a kereskedelmi szektorok között. Amikor kormányzatunk az új irányítási 1969. július 3-án, csütörtökön 1892 rendszer szabályozóit kidolgozta, nagyon helyesen arra törekedett, hogy a különböző vállalatokban, szektorokban dolgozók, hasonló tevékenységet kifejtő szervek egyforma eséllyel induljanak az új irányítási rendszerben, és ennek következtében kibontakozhassak a verseny. Azonban, tisztelt Országgyűlés, nem szeretnék szerénytelen lenni, de mégis fel kell vetni azt, tekintettel arra, hogy a fogyasztási szövetkezetek kis községekben, tanyavilágban kis boltegységekkel dolgoznak, most kiderült, hogy ezek igen hátrányos helyzetbe kerültek a versenyképességet, illetve a fejlesztést illetően. Megemlítem csupán, hogy a szövetkezeti kereskedelem 52,8 százalékot képviselő boltjai bonyolítják le a forgalom 32,1 százalékát. Az állami kereskedelem, amelyhez hozzátartozik az állami és a tanácsi is, a boltok 47,2 százaléka bonyolítja le a forgalom 67,9 százalékát. Szolnok megyében például 405 állami bolt van és 1023 szövetkezeti bolt. Itt 50—50 százalék körül alakul a forgalom volumene. Nem kell mondanom, hiszen nagyon sokan ismerik a helyzetet, bizony vidéken, a tanyavilágban, ahol pótolni kellene az úgynevezett fehér foltokat, olyan egységeket kellene felújítani, amelyek sokszor már az összedőlés határán állnak és mégis el kell látnunk a tanyavilágot, el kell látnunk a kis egységeket, mert erre szükség van. A fejlesztési alap azonban nem teszi lehetővé a kívánt fejlesztést, ami ott nagyon szükséges volna. Azok a szövetkezetek, vállalatok, amelyek e területen dolgoznak, olyan gondolatokkal foglalkoznak, hogy megszüntetik ezeket a boltegységeket. Űgy gondolom, ez nem helyénvaló, hiszen ezekre a boltegységekre szükség van. A fejlesztési alap például úgy alakul, hogy az állami vállalatok 100 forint eszközre jutó nyereségéből a fejlesztés 3,5 forint országosan, a fogyasztási szövetkezeteknél pedig 2,6 forint. Megyei vonatkozásban is hasonló a helyzet. De megemlíthetném, hogy még az állami vállalatok között is vannak ilyen differenciák. Például az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnál — Szolnokról beszélek — 3,6 százalékot lehet ugyanilyen módon képezni, ugyanott az állami élelmiszeripari vállalatnál csak 1,28 százalékot. Vagyis azoknál a vállalatoknál, ahol az eszközök aránya magasabb értékben, ott bizony nincs meg az egyforma esély, az egyforma lehetőség. Véleményem szerint ezen mindenképpen változtatni kell. Nem tudom, mennyire helyes az a rendelet, amely például a magánkereskedőknek előnyös lehetőségeket biztosít. Most ugyanis az a helyzet egy perifériális helyen, tanyavilágban, egy háromezernél kevesebb lakosú községben, a maszek és a fogyasztási szövetkezet, vagy más vállalat közötti közteherviselés arányát illetően, hogy a maszeknek az adókedvezmények miatt 0,7—1,5 százalékkal kell a központi kasszához hozzájárulna, ugyanakkor a földművesszövetkezeteknek 3—3,5 százalékkal kell az állami költségvetésben részt venniük. Nem tudom, nem volna-e helyes, ha a vállalatok, illetve a szövetkezetek is megkapnák azt a kedvezményt, amit a magánszektor kap, még