Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1893 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1894 ha figyelembe vesszük is, hogy a magánszektor saját eszközével dolgozik ezen a területen, bár sok helyen a szövetkezet is saját eszközzel dolgozik. Egyébként szeretném elmondani, hogy sem a magánszektor, sem más, például ánami vállalat nem törekszik ezeken a helyeken, a tanyavilágban, a kisközségekben megtörni a szövetkezetnek — bocsánat a szóért — monopolhelyzetét. Alig-alig, vagy egyáltalán nem létesítenek boltegységeket. Pedig valamit tennünk kell, hogy ebben a tekintetben megoldódjanak a problémák. Véleményem szerint az adók, vagy különböző közterhek csökkentésével el lehet érni, hogy ott is érdemes legyen üzletet fenntartani. Egyébként én azt mondanám, ha a tanyavilágban sikerül ellátni a szükségleteket és sikerül megelégedést teremteni anélkül, hogy ehhez az állami költségvetésnek kellene hozzájárunia, akkor már viszonylag jó helyzetben lennénk. Nem hiszem, hogy onnan valamilyen jövedelmet kellene várni, mert hiszen ott ilyen helyzetek alakulnak ki. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőcsoportunk legutóbbi ülésén Szolnok megyében szóba került a két város vendéglátó hálózatának ügye. A két város vezetői elmondták gondjaikat, bajaikat az e területen történő fejlesztéssel kapcsolatban, s a képviselőcsoport megbízott engem azzal, hogy ezt a problémát fejtsem ki itt, az országgyűlésben. Ezért kérem, szíveskedjenek ezt meghallgatni. ELNÖK: Röviden. VARGA ILLÉS: Röviden, tisztelt elvtársak, de probléma — probléma, muszáj elmondani. (Mozgás.) Kisvárosokban és nagyobb községekben szükség van kulturáltabb vendéglátó egységekre, legalább egyre. Sajnos azonban ez nem mindenütt van meg. Ezeknek az egységeknek a kihasználtsága — ahol már egyáltalán van — ugyanolyan formán alakul egész éves viszonylatban, mint ahogy az idényszerű egységek kihasználtsága alakul. Amint ezen a megbeszélésen és a megyei tanács V. B. ülésen is bebizonyosodott, egyetlen vállalat sem akar kulturált egységet létesíteni. Mivel az ilyen egységek ráfizetéssel működnek, ezért nem is létesítenek ilyeneket. Más a helyzet az alacsonyabb színvonalú egységeknél, olyanokat inkább létesítenek termelőszövetkezetek, mások is. A fő probléma itt az, hogy a költségek és az árak nem találkoznak össze, illetve az árrés nem felel meg a várakozásuknak. A vendéglátóipar területén kormányzatunk olyan árpolitikát folytat, aminek következtében ártámogatásra van szükség. A kisebb vállalatok vezetői nem értik meg — és amint a képviselőcsoport ülésén kiderült, nem is érthető — miért differenciálja az ártámogatást a pénzügyminisztérium úgy, hogy az ország két legnagyobb vállalatának 35, minden többi vállalatnak pedig 12,5 százalékkal dotálja ezt a tevékenységét. Azt gondoljuk, hogy mivel a vállalatok hasonló tevékenységet fejtenek ki, az lenne a helyes, ha nem a vállalatot, hanem a tevékenységet dotálnánk. Egyesek, akik ilyen számítgatásokkal foglalkoznak, azt mondják, hogy van még tartalék a gazdálkodásban. így is van, tisztelt elvtársak. Van tartalék, mert a jobb üzletszervezéssel, a jobb árpolitikával, a jobb propagandával még nagyon sok mindent el lehet érni, de azt hiszem, ha a kis egységekben van ilyen tartalék, akkor a két nagy, országos vállalat esetében méginkább lehetnek ilyen tartalékok. Szíveskedjenek tehát az illetékes minisztériumban megvizsgálni ezt a kérdést és lehetőleg a tevékenységet dotálni. A földművesszövetkezetek a kereskedelmen kívül különböző más tevékenységgel is foglalkoznak, ami az árualap teremtése szempontjából érdekes, mert a különböző kisebb gazdaságok termelését, a háztáji, az egyéni gazdaságok termelését segíti elő. E tekintetben azonban hátrányos helyzetben vannak. Amíg ugyanis minden más hasonló tevékenységet folytató szerv, vállalat mentesül például az eszközlekötési járulék fizetése alól ilyen tevékenység után, addig a szövetkezeteknek ezt fizetniük kell. A következmény az — most már nagyon rövid leszek —, hogy például a hizlalást, ami nagy mértékben segíti a községek, a falvak húsellátását, kénytelenek beszüntetni, mert az 5 százalék eszközlekötési járulék ráfizetést eredményez. Kérem, ezt a kérdést is szíveskedjenek megvizsgálni, és állapítsanak meg a tevékenységnek megfelelő adófizetést és különböző eszközlekötési járulék-fizetést. Elnézést kérek a tisztelt Országgyűléstől, hogy ilyen hosszasan foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de úgy gondolom, hogy bár kicsinek látszanak ezek a kérdések, jelentőségük ennél sokkal nagyobb, éppen ezért ezekkel is foglalkozni kell. (Taps.) ELNÖK: Dr. Molnár Béla képviselőtársunk felszólalása következik. DR. MOLNÁR BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! A magyar mezőgazdaság két történelmi jelentőségű változása után, mint amilyen a földreform és a szocialista átszervezés volt, eljutott a harmadik nagyjelentőségű szakaszhoz, a gazdasági reform megvalósításához. Ezzel az időszakkal esik egybe mezőgazdaságunk olyan fejlődési szakasza, amikor az eddig érezhető két legfőbb tényező, a termelési viszonyok elmaradottsága és a termelőerők stagnálása megszűnt. Ez viszont lehetővé tette, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a jövőben már együttesen, mint élelmiszer-gazdaság jelentkezzék népgazdaságunkban. Az a jelentős minőségi változás, ami a mezőgazdaságban az elmúlt évek során bekövetkezett, szükségessé teszi, hogy a következő ötéves tervben már feltétlenül érvényesüljön olyan iparfejlesztési elképzelés, amely hazai megalapozást ad élelmiszer-gazdaságunknak ipari eredetű termékekkel való jobb ellátásához. Az élelmiszer-gazdaság jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy egyrészt a lakosság fogyasztásának csaknem fele élelmiszer és ennek 92 százaléka hazai eredetű, másrészt az élelmiszer-gazdaság egyben aktív devizatermelő ágazat is, miOR TAGGYŰLÉSI ERTESlTÖ