Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1889 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1890 lalásomban kissé felvetem a fogyasztási szövetkezetek problémáját is. A beszámolónak a kereskedelemről szóló része szintén pozitív eredményeket mutat. Számokat itt sem kell említenem, csupán annyit említek meg, hogy Szolnok megyében, az országos fejlődéshez hasonlóan, megfelelően fejlődött ez a tevékenység. Azt gondolom, helyes elismerően szólni azokról a dolgozókról, akik szorgalmasan és lelkiismeretesen végezték ezt a nehéz munkát, ami a múlt évben a kereskedelemben rájuk hárult, a töméntelen árazási, leltározási munkát, és legyünk kissé türelmesebbek, persze nem a hibákkal szemben, hanem olyan esetekben, amikor a különböző árazási munkákat, árgazdálkodási feladatokat még ma sem tudják olyan tökéletesen elvégezni, mint majd később, amikor minden beolajozódik. Véleményem szerint tehát megfelelően alakultak a kereskedelemben a munkák, jól végezték el a feladatokat. Ehhez természetesen hozzájárult a lakosság jövedelmének növekedése is. Az év utolsó napjaiban, de méginkább ez évben azonban a kereskedelem terén tapasztalható a fogyasztók részéről bizonyos elégedetlenség. Ez elsősorban a választéki fogyatékosságok és az árak alakulása miatt jelentkezik. Ha megnézzük az árak alakulását, jóllehet az összesített számok a statisztikai adatokban egybefoglalnak mindenféle jelenséget, azt látjuk, hogy az árszínvonal megfelelően alakul. Én például egy élelmiszer nagykereskedelmi vállalatnál néztem meg Szolnok megyében az árak alakulását, és ők is kimutatják, hogy az árindex a 100 alatt van, lényegében tehát nem emelkedett. Itt azonban olyan jelenségeket is figyelembe kell venni, hogy az általános árszínvonalban már benne van az árak le- és fölfelé mozgása, és különösen torzít az olyan árak lefelé mozgása — és a lakosság ezt nem tudja így érzékelni —, amelyek nagyobb volument tesznek ki, mint például az élelmiszer-kereskedelemben a konzervek árleszállítása. Az olyan konzervek árát, amelyek azon az áron nem voltak a piacon értékesíthetők, a felére, 50 százalékára kelett leszállítani. Ez volumenében nagy, és nyilvánvaló, hogy ennek hatása az összesben úgy mutatkozik, mintha tényleg nem volna magasabb az árszínvonal, így nem is magasabb az árindex, ha azonban megnézzük azokat a cikkeket, amelyeket a lakosság rendszeresen naponta fogyaszt, amelyekkel mindennap találkozik, akkor már egy kicsit más a helyzet, és nem szabad ezeket a jelenségeket figyelmen kívül hagynunk. Példának említem meg a csomagolási színvonal egyébként nagyon helyes és szükséges emelkedése következtében előállott, igen sok árunál jelentkező problémát. Az üveg helyett például a műanyag göngyöleget kezdjük bevezetni. Ez nagyon jó, nagyon helyes, a műanyag göngyölegek szépek is, meg minden. A műanyag-csomagolás, az eldobó csomagolás azonban kissé emeli az árakat. így van ez például a Hypónál, ahol a műanyag-csomagolás jelentősen, több forinttal emeli az árat. De több ilyen árut is felsorolhatnánk. Ezt tehát feltétlenül figyelembe kell vennünk, mert tényleg a lakosság körében az az általános vélemény, hogy az árak nem lefelé, hanem fölfelé tendálnak. Az árakkal kapcsolatban meg szeretném még említeni — egyébként az árak a nagykereskedelemben és az iparban emelkednek, nem a kiskereskedelem szakaszában —, hogy különösen a nagykereskedelemben olyan tömegű az árak mozgása, ami véleményem szerint talán indokolatlan is, hogy a kiskereskedelem egyszerűen alig képes vele lépést tartani. Ebből aztán olyan dolgok következnek, hogy mivel most máj az árak ellenőrzése kezd — helyesen — egyre szigorúbbá válni, a boltos sokszor egyszerűen nem is tudja, hogy elkövette az árdrágítást, amiért egyébként felelnie kell. Például a harmadik kategóriában levő árucsoportnál az a helyzet, hogy tudvalevően a középárhoz viszonyítva 10 százalékos mozgás lehet. Ezt az ipar és a nagykereskedelem gyakran teljesen kihasználja. Ha olyan helyen, ahol nem alakult ki megfelelően az árgazdálkodás, az árrendszerrel való foglalkozás — ami a földművesszövetkezeti kis egységekben különösen tapasztalható —, a szokásos árrés százalékot ráteszi az árura, akkor könnyen árdrágítást követhet el a boltos, aki mit sem sejtve követte el ezt a hibát, és nem egy helyen kell a boltost — szerintem igazságtalanul — megbüntetni. Ez azután már bizony nagyon helytelenül csapódik le. A másik dolog, amit szeretnék fölvetni, az áru minőségének fogyatékosságai. Ez legutóbb, sajnos, élesen jött ki a cipőnél, de más cikkeknél is jelentkezik a minőségi fogyatékosság. A minőségi kifogások számának növekedése akkor is tény, ha figyelembe vesszük, amit az egyik nagyobb ruházati bolt vezetője mondott à napokban, hogy: kérem, Varga elvtárs, most úgy van, hogy ha valaki mondjuk eléggé rafinált, egész éven át ingyen járhat új cipőben. De még ennek figyelembevételével is tudomásul kell venni, hogy nem engedhetők meg a jelenkező minőségi hibák, itt tenni kell valamit, intézkedni kell, hogy ne romoljon a kereskedelemben forgalomba^levő áruk miatt a lakosság egyébként kialakult jó véleménye. Véleménj-em szerint ezek a kérdések: a minőségi romlás, az áremelkedés stb. összefüggnek az ipar és bizonyos mértékben a nagykereskedelem monopolhelyezetével. hiszen igaz, hogy a vevő elméletileg választhat, hogy hol vásárol, sajnos azonban egy-egy ipar — hogy így mondjam — saját maga uralkodik a területen, és ott bizony nem sok lehetőség van a választásra. Az is igaz, hogy például a kisebb kereskedelmi vállalatok — gondolok itt most a földművesszövetkezetekre — nem jutnak hozzá olyan lehetőséghez, hogy az ipartól előnyösen szerezzenek be, hiszen általában azért még nem az eladók versenye jelentkezik. Ezt bátran merem mondani. A hiánycikkek jelentős része ide vezethető vissza és nem kis mértékben a hitelpolitika túlságos merevségére. Talán nem is a hitelpolitika merevségéről beszélnék, hanem e politika alkalmazásáról. Ugyanis itt is hallottunk már arról, hogy bizonyos mértékben újabb könnyítések jelentkeztek, a múlt év végén azonban és ez év elején is bizony az volt a helyzet, hogy úgynevezett ügyleti