Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1855 Az Országgyűlés 23. ülése, kül", e vonatkozásban is bizonyos mértékig fennáll. Ugyanis 1968 vége felé mégis napvilágot látott egy rendelkezés, amellyel a pénzmaradványok egy részét zárolták. A célcsoportos és egyéb állami beruházásokról van szó, amelyeket az év eleji rendelkezések szerint úgy kellett kezelni, mint az alapokat. Mégis 1968 decemberében jelent meg az a rendelkezés, amelyik ezeket az összegeket zárolta és erről csak a Beruházási Bank útján szerzett tudomást jónéhány intézmény. Tény az, hogy ez váratlanul jött és sok intézménynél zavart okozott. így a kapkodás ismételten az év végén bekövetkezett. Vajon nem lenne-e helyesebb e vonatkozásban bizonyos értékhatárt megvonni, hiszen országos szerveknél az egy-kétszázezer forint zárolása nem okoz gondot, de egy intézménynél ilyen összeg kiesése sokszor, komoly nehézségek forrásává válhat. A szabadabb gazdálkodás lehetőségeivel tanácsaink és intézményeink is éltek. Igyekeztek a kiadások megtakarításából tartalékot képezni és ezt az évközben jelentkező, előre nem látott feladatok megoldására és a színvonal emelésére használni. Ilyen megtakarításokból például Tata városában az általános és középiskolai diákotthonok ellátási színvonalának emelésére 100-100 ezer forintot használtak fel. Megyei viszonylatban ez kétmillió forintot tett ki. A megyei tanács központi költségvetésében az egészségügyi és szociális intézmények ellátását pedig 13 millió forinttal tudták emelni. Felszólalásom elején említettem már, hogy az új gazdasági irányítás hatékonysága az 1968-as év elején bizonyos mértékű gátlást szenvedett, sőt jelenleg is szenved. Ilyen például, hogy az egyes jogszabályokat nem ismerik még eléggé. Tudomásom van arról, hogy készülőben van egy újabb jogszabály-gyűjtemény, kiadása sokat segítene a vezetés kérdésében, mert feloldaná az indokolatlan tartózkodást és a túlzott óvatosságot, de ugyanakkor megakadályozná a lazaságot is. így a régi szemléletet ki lehetne kapcsolni és ez minden bizonnyal az önállótlanság megszűnéséhez vezetne. A bérgazdálkodás során megtakarított jelentős béreket a tanácsok és intézmények jutalom céljára használták fel. Általában azon ágazatban kerültek felhasználásra, ahol ezek keletkeztek. Helyes volt az az intézkedés is, hogy a végrehajtó bizottságok felhatalmazást kaptak arra, hogy bizonyos mértékig az ágazati elvtől eltérhessenek. A Komárom megyei tanácsok bevételi terveiket valamennyi szinten teljesítették, és így rendelkezésükre álltak a feladataik megoldásához szükséges pénzügyi eszközök. Mégis meg kell említenem, hogy bár a kiadások nemteljesítése emeli a megtakarítások összegét, mégsem bizonyos, hogy ez a megoldás minden esetben szerencsés. Gondolok itt a felújítási előirányzatok nem kielégítő felhasználására. Ha a felújítást nem tudjuk idejében elvégezni, akkor ez a felújítandó objektum további és nagyobb mérvű romlására vezet. Mi lehet a nemteljesítés oka? A legfőbb ok az, hogy megfelelő kivitelező kapacitás nem ál1969. július 2-án, szerdán 1856 lőtt rendelkezésre. Esetenként az is előfordult, hogy a felújítások végrehajtását nem szervezték meg az illetékes szakosztályok. Ehhez járul még, hogy a kisösszegű karbantartások végrehajtása nehézségbe ütközik. A vállalatok és a ktsz-ek nem vállalják el a kisebb összegű munkákat, azt mondják, nem gazdaságos. A magániparosok foglalkoztatásával kapcsolatosan bizonyos korlátok vannak, amelyek szintén nehezítik a megoldást. Ezért helyes volt az a központi intézkedés, amely módot adott a tanácsoknak költségvetési szerv létrehívására és ezeknek most már feladatuk a kisebb összegű tatarozások elvégzése. A gazdálkodás önállóságát és hatékonyságát nagyon elősegítette az a tény, hogy a tanácsok jelentős forrásalapokat kaptak és bevételeik fokozásában érdekeltté váltak. De a saját források és bevételek mellett tanácsaink pénzalapja képzésében még jelentős arányt tesz ki az állami hozzájárulás összege. A tanácsi pénz-. alapokban a saját bevételi források aránya mintegy 50—60 százalék, az állami hozzájárulás pediglen 40—50 százalék. A tanácsok saját bevételei a különböző szektorokban különböző elvonó szabályozók útján, igen sokrétű formákban képződnek. Ennek jellegzetessége például, hogy a fejlesztési alapok bevételi forrásainak képzésében a kommunális adó befizetése révén a tanácsi újraosztó gazdaság kapcsolatban van az összes vállalati szervekkel, az amortizáció hányadának befizetése révén pedig csak a tanácsi vállalatokkal van kapcsolatban. Néhány kisebb bevételi lehetőség mellett viszont a fix összegű állami támogatás nagyobb. Igen heterogén tehát a szabályozók kialakításának módja és nem ad lehetőséget érdekeltségi alapon a tanácsi fejlesztési formák, a teljes vállalati kapcsolatok kiépítésére. De a tanácsi költségvetés forrásai már többé-kevésbé meghatározott szektorok, nevezetesen tanácsi vállalatok, ktsz-ek, fmsz-ek, termelőszövetkezetek, a magántevékenység szabályozóinak befizetéséből akkumulálódnak. Az így meghatározott szektorok és a több címletű befizetések sem elégítik ki azonban a költségvetés tervezett forrásait, és itt is fennáll még a 40—50 százalékos állami hozzájárulás. Ha a tanácsi érdekeltség oldaláról vizsgáljuk e szabályozók érvényesülését, akkor megállapíthatjuk, hogy a költségvetési befizetéseket eszközlő tanácsi vállalatok, szervek esetében van kisebb-nagyobb lehetőség a bevételi források növelésére. Ez a lehetőség viszont egyúttal korlátozza az egyébként igen hatékony tanácsi tevékenységet. Az állami támogatás összege ugyanis több évre meghatározott és állandó összeg a jelenlegi pénzügyi konstrukcióban. Az a megítélésem, hogy a tanácsi gazdaság szabályozóinak körét érdekeltségi alapon oly mértékben kellene tovább szélesíteni, hogy az állami hozzájárulás összege végre is megszűnjék a tanácsok pénzalapjainak forrásképzésében. Számtalan példa bizonyítja, hogy a tanácsok már felnőttek arra a szintre, hogy mind államhatalmi, mind államigazgatási funkciójukat hatékonyan tudják érvényre juttatni az egyes megyékben működő összes gazdaságok te-